Messzelátó
BIGE SZABOLCS CSABA
Feltöltve: 2011. augusztus 15., jt
Umbriai
képeslapok
1. Nursia (Norcia), Szent Benedek szülővárosa
Kanyargós úton autóztunk Perugia hegyei között. A réteges bazaltlapok ijesztően kinyúlnak az út fölé. Az ilyen helyeken tornácszerű betonépítmények védik az úton haladókat. Lenyű-
göző az átmenet Umbria lankáiról a Monti Sibillini (Szabin hegyek) szurdokaitól szabdalt hegyei, keskeny völgyei közé. A Tevere dúsan termő széles völgyéből egy hosszabb alagút-
ban folytatódik az aszfaltút, s a másik oldalon mintha egy más földrészre kerültünk volna: meredek szilafalak és harsogó hegyi patakok kísérik autónkat, a langyos kora tavaszi leve-
gőt csípős hegyi szél váltja fel, s kanyar kanyart követ. Nem sietünk, inkább a tájat csodál-
juk. Az alagutak egymást követik, valamint a falvak, városkák, amelyek legtöbbször a fe-
jünk felett magasodó hegyeken épültek. Mind akár egy-egy erődítmény -- letűnt századok harcainak, csatáinak emlékei.
Aztán egy nagyobb ívű kanyar után elénk tűnik a város, utunk célja: Norcia.
A Római Kapun hajtunk be a városba, s az egyirányú utcák útvesztőjében elveszítjük ed-dig is mérsékelt tájékozódási képességünket. Másnap aztán kiderül, hogy gyalog járva min-den közel van, hiszen az egész Norcia, a falon kívüli területekkel együtt sincs több 50-60 hektárnál. Teljesen helyreállított városfal övezi, és madártávlatból szív alakúnak látszik, mintegy jelképezve lakosainak szívélyességét.
Itt született Szent Benedek 480-ban (ikertestvére Szent Skolasztika), aki a bencés rend (Szent Benedek Rend) megalapítója, ő alkotta a szerzetesi Regulát, a közösségben élő szer-
zetesek szabálykönyvét, a kolostorokban Európa szerte ma is érvényes rendtartást. Életéről kevés adat maradt fenn, de műve -- a szerzetesség megteremtése, a keresztény egyetemesség -- ma is meghatározó. 1964-ben a pápa Európa védőszentjévé nyilvánította. Ez nem is meg-
lepő, ha tekintetbe vesszük, hogy több mint 1500 évvel ezelőtt a Regulában megfogalmazta a közös keresztény Európa eszméjét.
Ismerősen cseng nekünk Szent Benedek neve: bencések élnek hazánkban is, például Pannonhalmán, Győrött, Budapesten, Tihanyban, sőt Brazíliában, a Săo Paolóban működő apátság is a Magyar Bencés Kongregáció keretébe tartozik.
Ezen röpke kitérő után térjük vissza Norciába. Még ötezer lakosa is alig van, de 11 temp-
lomot számláltam össze a falakon belül, és van színháza, a Városi Színház, ahol heti kétszer tartanak előadást az ország minden részéből érkező társulatok. A középkori falak teljesen restaurálva állnak, alig mutatva a századok viharait, s rajtuk hét városkapu nyit utat a világ-
ra. Az épületek legtöbbje is több száz éves -- egyikén-másikán ott az építés évszázada.
A várost többször sújtó földrengések miatt szigorú építési rendet valósítottak meg. Min-den épület masszív, kőből épült, magassága meghatározott. Még a templomok tornya is csak addig magasodhat, ameddig még biztonságos. Az 1997-es, Umbriát megrázó földrengés, ami például Assisi templomait, házait oly nagyon megrongálta, és sok emberéletet követelt, itt nem okozott számottevő kárt.
Bámulattal vegyes csodálattal figyelem a keskeny utcákon bravúrosan közlekedő autó-
kat, s a mellettük nyugodtan járkáló gyalogosokat, a boltok ajtajában vevőkre váró, kényel-
mesen ácsorgó kereskedőket, a tér simára koptatott márvány kövein üldögélő, a tavaszi napon sütkérező férfiakat, a téren labdázó gyermekeket, a pizzatésztát szeletelő pékinast.
Figyelem a hétköznapok nyugalma után felpezsdülő nyüzsgést szombat-vasárnap, mikor is ellepik a várost a látogatók, a turisták. Idegen ajkú alig van közöttük, inkább a belföldiek látogatják a korzó látványosságait, az ódon sikátorokat, a templomokat, pizzeriákat. Ilyen-kor későig nyitva tartanak a sonkákat, szalámikat, sajtokat árusító boltok is. Egész heti forgalmuk a töredékét se tette ki a szombat-vasárnapinak, s így nem csoda, ha zokszó nélkül dolgoztak ezeken a napokon. A hentesáru éppen úgy, mint a sajtok, helyi készítésűek. Kezdve a tehenektől, juhoktól a vaddisznóig s a híres szarvasgombáig, mind Norcia környé-kéről valók, és a kész termékek annyira tipikusan helyiek, hogy Rómában az ilyen hentes-árut forgalmazó boltokat Norcineria-nak nevezik.
Hallgatom az utcák dallamos zsivaját a napsütötte délutánokon, a hűvös reggeli órák csendjét, s a csengő-bongó harangszót déli tizenkettőkor...
Érdeklődve nézem a zöldséges kínálatát -- alig találok számomra ismeretlen árut, ellen-
ben meglepődve tapasztalom, hogy nem ismerik sem a petrezselyemgyökeret (a zöldjét is csak szárítva), sem a zellergumót. A zellerszárat -- sedano -- ellenben darabra mérik. Quanto? Uno? -- kérdezi a kereskedő, és már tépi is le. No, due! -- felelem, s már tépi a következőt. Mérlegre teszi, aztán mondja az árát: 15 cent. A hagymát, a paradicsomot (van belőle tízféle), paprikát, meg amit még kérek, darabra vásárolom. (Nem halmozzuk, naponta frisset veszünk). Az üzletből kilépve mindketten megköszönjük -- én az árut, ő a vásárlást. Mosoly itt, mosoly ott.
-- Viszontlátásra! Arrivederci!
2. Marmore vízesések (Cascata delle Marmore)
Déli féltizenkettő. Az országút mellett, a korlátnak támaszkodva várakozunk. Sziréna hangja hasít bele a csendbe. Figyelmeztetik a kirándulókat, látogatókat, igyekezzenek eltávolodni a vízesés közeléből, mert hamarosan felnyitják a tározó zsilipjeit.
Először csak fenn, a tetőn látszik valamelyes változás a különben gyér vizű zubogó kez-deténél. Aztán a lezúduló víztömeg egyre tömegesebbé válik, és sűrű, páraszerű permet tölti meg a völgyet, amit a mélybe ömlő zuhatag ver fel. Három szinten át éri el a völgyfenéken levő patakot.
Az olaszok szerint ez Európa legmagasabbról lezúduló vízesése. 165 méter magas. Nem vitatom, de ha van is valahol magasabb, az biztos nem ilyen „elzárom--kinyitom” rendszerrel működik. Ebből a szempontból pedig valószínűleg egyedülálló a világon.
Az egész dolog még az ókorban kezdődött. A Velino felföldi folyója mentén, Rieti városa környékén lápos, mocsaras földek terültek el. Ez a lakosoknak gondot okozott, amit még a gyakori megbetegedések is súlyosbítottak. Valószínűleg malária okozta a bajt. Kr.e. 271-ben, Manius Curius Dentatus konzulsága idején, lecsapoló csatornát építettek a Marmore szikláig, mely az állóvizet levezette az alacsonyabban fekvő Nera völgyébe. A mocsár lecsapolása megoldódott, de más gond adódott. A megnövekedett vízhozam, különösen az áradások idején, a Nera-völgy településeit veszélyeztette, elsősorban Terni városát. A két város kö-
zött emiatt oly ádáz viták dúltak, hogy még a szenátus is kénytelen volt foglalkozni vele.
A vitában Cicero képviselte Ternit, és Aulus Pompeius Rietit. A tárgyalás nem vezetett ered-
ményre, s minden maradt a régiben! A karbantartás hiányában azonban a csatorna lassan megtelt, és így visszaállt az eredeti helyzet. Később -- egy évezred múltán -- aztán a pápák próbálták újabb csatornákkal biztosítani a felföldi mocsarak lecsapolását, több-kevesebb sikerrel.
Manapság a folyók, a mocsár, a csatorna megzabolázva, s a vízerőmű révén áramot szol-gáltat a tartománynak. És gyönyörűséget a turistáknak! Nem mindennapi látvány, amint a hatalmassá duzzadt zuhatag párafelhőbe burkolózva lezúdul a fenti szikláról a mélybe! Éjszaka reflektorok világítják meg, mely nagymértékben erősíti a látvány hatását.
Ha megelégeltük a különleges látványt, látogassunk el Assisi városába, hiszen csupán szűk 60 km távolságra van. Legközelebb onnan tudósítok.
3. Sziklahegyre épült város
Nos, itt vagyunk Szent Ferenc városának kapuja előtt. Nagy tábla hirdeti, hogy a turisták, látogatók nem hajthatnak be gépkocsival a városba. Nosza, forduljunk vissza, s keressünk parkolóhelyet. Kanyargó út után, a város alatt, a hegyoldalban aztán nem túl tágas, de meg-
felelő helyet találtunk. Kiszállás után magunkra szedtünk minden pulóvert, kabátot, olyan hideg, csípős szél fújt. Ez kitartott egész nap. A parkoló végénél lépcső vezetett fölfelé, és alig száz méter után, ott álltunk azelőtt a kapu előtt, amelyiken az autóval nem mehettünk át. Most már gyalogosak voltunk, úgyhogy nyugodtan beléphettünk. A monumentális temp-
lomok lenyűgözően emelkedtek a magasba, a jellegzetes zárt kőházak középkori hangulatot árasztottak, s az emberek bámészkodva sétáltak.
A hideg szél elől bemenekültünk egy cukrászdába, meg azért is, hogy egy korty kávéval erősítsük magunkat a ránk váró városnézés erőpróbájára. Valóban csak egy korty kávét kap-tunk a csöppnyi csésze alján, de méregerőset. Figyeltem, amint az olaszok belépnek, rendel-nek egy kávét, felhörpintik, és már mennek is tovább. A nálunk megszokott kávézgatás is-meretlen náluk. Nem ülnek le beszélgetni a kávé mellé, az "igyunk egy kávét és beszéljük meg" elve ismeretlen. A cukrászda mellett ismerős feliratot vettem észre az üzlet felett: Brancaleone. Ohó! Hiszen ezt a céget Norciában is láttam, s valóban ott díszlik fennebb a
szöveg: Norcineria. Egészen otthon éreztem magam!
Továbbsétáltunk, s mintha a szél is alábbhagyott volna, de lehet, hogy csak megszoktuk. Az utca bal oldalán impozáns templom vonja magára a figyelmünket, érdekes támpillérek támasztják a falakat, negyed körívei alatt a járdán sétáló látogatók csodálják a különös, csí-kos mintázatú falakat. Ez a Szent Klára-bazilika (Basilica di Santa Chiara). Előtte tágas tér várja a látogatókat, s furcsán nyírt, magas fák állnak körülötte. Ezek a felnyírt törzsű fák mindig csodálatba ejtenek. A hatalmas fák lombja csak fenn van, sok méter magasan, s így nem zavarják a kilátást, és nem is árnyékolják az alattuk levő park növényeit. Szent Kláráról annyit jegyzek meg, hogy élete végéig szellemi társa volt Szent Ferencnek, ő alapította meg a klarissza apácarendet (a ferencesek női rendje), amelynek alaptörvénye a teljes szegény-
ség, nemcsak egyenként, hanem közösségben sem birtokolhatnak semmit -- írja a Regula, ezért is nevezték őket szegény úrnőknek (Povere Dame).
A tér mellől autóbuszok indulnak különféle útvonalakon a városba. Kis, 15 személyes autóbuszok közlekednek. Jegyet vettünk az automatából, és a néhány perc múlva érkező járműre felszálltunk, miután a gépkocsivezető elmagyarázta az útvonalat (corsa semplice).
A keskeny utcákon nyaktörőnek tűnő tempóban száguldoztunk keresztül a városon, a sok-
szor tűhegyes kanyarokon, kerülgetve a parkoló autókat, a gyalogosokat, az üzletek elé ki-rakott reklámtáblákat, az árutól roskadozó polcokat. (Mindent a turistákért, a vásárlókért!) Bár nem volt velünk túravezető (cicerone), mindent megbámultunk útközben -- egy városi vonaljegy áráért. Szinte egy óráig tartott a hét kilométeres körút. Miután így nagyjából meg-néztük a várost, nekiindultunk gyalog is felfedezni. Caplattunk kifulladásig a meredek utcá-kon. Most minket kerülgettek az autók, buszok, kis teherkocsik. Imádni valóak a vevőcsa-logató kis boltok nyitott kirakataiba kirakott tarka csecsebecsék. Kínálnak mindenféle em-léktárgyat az agyag szerzetestől a kézzel faragott Pinocchióig.
A Szent Ferenc-bazilikáról nem írok beszámolót, megtették ezt nálam illetékesebbek. 1997-ben súlyosan károsodott az országot sújtó földrengés miatt. Két évig tartott a sikeres helyreállítás. (Minden nagyon szép, csak azt nem értem, hogy a szegénység szószólójának miért építettek ilyen grandioso templomot.)
A Szent Ferenc születését ábrázoló primitív színes relief viszont, egy ház falán, nagyon tetszett. Továbbá a kutak! Az egész országban különös jelentőségük van a kutaknak, forrá-
soknak már az ókor óta. A görögöknél a naiadok egyike: Pegaeae nimfa a tiszta vizű forrá-sok lakója volt. Vannak a kutak között díszesebbek, egyszerűbbek, de mindegyiknek van neve, például Fonte Oliviera, vagy Fonte Marcella. Hát nem bájos?
Tíznél több kút/forrás található a városban: van a Santa Chiara terén, van a központban (Fonte di Piazza del Comune), egy kripta (San Nicolo) bejáratánál is található, és mindenütt, ahol csak felfakad a víz a föld alól.
Ide még visszajövünk, majd ha nem fúj úgy a szél!
4. Clitumno forrásai
Spolettoi látogatásunk végén, így szólt házigazdánk:
-- Tartogattam nektek egy kellemes meglepetést pihenésképpen a fárasztó városnézés után --, s ezennel a kocsival lekanyarodott a főútról. Árnyas parkolóban álltunk meg egy kőfal előtt. Felirata: FONTI DEL CLITUMNO.
Jegyet váltottunk és beléptünk a kapun. Hatalmas fűzfák, ciprusok, nyárfák borítottak ár-nyékot a csillogó vizű tavacskákra. Fehér és tarka tollú kacsák úszkáltak a vízen. Olvasom a prospektus lelkes szavait, és igazat adok a neki, valóban, a Clitumno források a természet ékszerei. Nem csoda, hogy megihlette már az ókor költőt, íróit is éppen úgy, mint a későbbi korok művészeit. Vergilius, ifjabb Plinius, Corot, Lord Byron és Carducci neveit említhetem elsősorban.
A kellemes környezet, a történelmi légkör teszik valóságos természeti és irodalmi gyöngy-
szemmé. A tavak és a folyó partján már az ókorban szentélyek, villák és gyógyfürdők épültek. Caligula császár is fölkereste az itteni jósdát, és részt vett a vallási szertartásokon.
Úgy hitték, Clitumno isten lakja a források mélyét; az ő tiszteletére szentélyeket és há-
rom templomot is emeltek. Sajnos, ezek nyomtalanul eltűntek az idők folyamán. A folyó melletti templom: a Tempietto sul Clitumno (Clitumno kistemploma) a régi kövek felhasz-
nálásával épült, s Umbria legrégebbi freskóját is sikerült itt megmenteni.
A római időkben fehér ökröt volt szokás áldozni a források istenének, mint azt Vergilius, Juvenalis és Propertius is említik. Híresek voltak a folyó völgyében tenyésztett fehér ökör-
csordák. Ezek közül válogatták ki az áldozatra szánt állatokat.
Így ír erről Vergilius a Georgica-ban:
Szent habod itt mos, Clítumnus, hószínüre barmot
És oltári bikát, amelyet visz az isteni templom
Nagy máglyáira dísz-vonulásban a római polgár.
(Lakatos István fordítása)
G. Carducci is lelkes szavakkal énekli meg 1876-ban a hely hangulatát:
Üdv neked, Umbria tiszta vizű zöld forrása,
nemes Clitumno! Ősi szívedben ott érzem
hazám, és homlokom legyinti dicső múlt
s régi istenek.
Kr. u. 440-ben egy erős földrengés -- hat hónapig rengett a föld -- elpusztította az épületeket, és eltömítette a vízerek nagy részét. Ennek dacára ma is Umbria legbővizűbb forrása a maga másodpercenkénti 1500 literes hozamával.
1860 és 1865 között Paolo Campello della Spina gróf helyreállíttatta a parkot, a források környékét, visszatelepíttette a helyi flórát és a tavak állatvilágát. Itt, e környéken költ ma már a jégmadár, a búbos vöcsök, szürke gém, kormorán, sirály, sólyom és sok más madár. Érdemes megjegyezni, hogy a Clitumno folyón, mely vizét ezekből a forrásokból nyeri, ha-józható volt annak idején, s így vízi úton közelíthették meg Umbria lakói a fővárost, Rómát.
A csend, a hatalmas füzek, a csillogó víztükör, az ókori istenek és emberek emlékei te-
szik vonzóvá a titkos légyottok számára megálmodott parkot.
5. Cynara és Zeusz
-- görög mitológiai történet --
A monda szerint Articsóka (Cynara) gyönyörű leány volt, aki az Égei-tenger szigeteinek egyi-kén éldegélt a szüleivel. Kicsi sziget volt ez csupán, Kynara volt a neve, s nem is lakott ott más a leány rajta s a családján kívül, akik szegény halászok voltak, minden vagyonuk elfért egy kunyhóban. Megélhetésüket a tenger ajándékain kívül az a néhány kecske biztosította, amik úgy-ahogy megéltek a bogáncsok és a sziklák közt növekedő satnya füvön. A tüskés cserjéken és egy kis olajfaligeten kívül más nem is termett a kopár szigeten. Sziklás partjait ritkán keresték fel a tenger vándorai.
Cynara egy sziklán ülve nézte a tengerben ficánkoló, játszadozó delfineket, mikor meg-
jelent előtte egy deli ifjú alakjában az olimposzi istenek atyja, Zeusz. Zeusz az Olimposzról éppen látogatóban járt testvérénél, Poszeidon tengeristennél, és meglepődve pillantotta meg a szépséges szép leányt. Mikor az isten közeledett hozzá, Cynara nem futott el, hanem mo-solyogva várta, lépjen az ifjú közelebb hozzá. Zeusz szíve abban a pillanatban szerelemre lobbant iránta. A lány sem maradt érzéketlen az isten férfiasságával szemben. Zeusz annyira beleszeretett, hogy azt akarta, mindig a közelében legyen, s ezért mint istennőt, felvitte az Olimposzra. Cynara nagyon örült az isteni ajándéknak.
Zeusz azonban, hogy a felesége, tehénszemű Héra gyanakvását fel ne keltse, gyakran magára hagyta szép kedvesét. Ilyenkor beült a trónusába, és intézte az istenek ügyes-bajos dolgait, vagy hajigálta a földre villámait, így félemlítve meg az engedetlenkedő halandókat. Cynara ilyenkor egyedül érezte magát, és elfogta a honvágy szülőhazája s édesanyja után. Olyan nagyon vágyakozott otthonát újra látni, hogy odalett az étvágya is, már az istenek eledele, az ambrózia sem kellett neki! Végül gondolt egyet, s leszállt az istenek hegyéről, és meglátogatta a szüleit. Hamarosan észrevétlenül vissza is ment az Olimposzra, de Zeusz gyanút fogott, mivel a lány viselkedése megváltozott. Már nem istennőként viselkedett, ha-nem úgy, mint a földi asszonyok. Zeusz, mikor megtudta az igazat, szörnyű haragra gerjedt, s a leányt letaszította a hegyről, vissza a földre, ahol menten articsókává változtatta, azzá a szúrós növénnyé, melynek a levelei úgy lebegnek, inognak a szélben, mint Zeusz álhatatlan szerelmei, és a virág bimbója közepén, annak szívében olthatatlan szerelem él
az elérhetetlen kedves iránt...
BOTZ DOMONKOS
Feltöltve: 2011. május 31., veva
Thaiföld --
a mosoly országa
II. rész
Hiszek az álmokban, a reinkarnációban, elfogadom a paranormális jelenségek létezését, egyszóval hiszek a természetfelettiben. Ezek voltak az első gondolataim, amikor kiszálltam a Chang Klan road-on, a szállodám előtt. A repülőtértől idáig megtett út olyan volt, mintha már ezerszer megjártam volna. Ismerős volt minden utca, minden ház és az elhaladó emberek is, mintha csak az ismerőseim lettek volna. Nem volt sok időm elmerengeni a dolgok jelentésén vagy jelentőségén. Reggel volt, meleg, és a naptár decembert mutatott. Percekkel később már a szobámhoz tartozó teraszon álltam, és előttem Chiang Mai, vagy, ahogy nevezik észak rózsája bontogatta szirmait.
Maga a város 700 éves múltra tekint vissza. Még ma is láthatóak a falak és a vizesárkok, amelyek az ősi városrészt körülveszik. A Buddhizmus iránt érdeklődőket közel háromszáz
wat várja, melyek közül a legismertebbek a Wat Chiang Man. Itt látható az ezeréves Kristály Buddha, valamint a nyolcszáz éves márvány Buddha szobor. Chiang Mai-tól egy kanyargós út vezet fel a hegytetőn álló Wat Prathat Doi Suthep-hez, mely egy Buddha-ereklyét őriz. Innen hat kilométerre egy komolyabb légzésgyakorlatot követően jutunk el a Meo törzs falujába.
Az itteniek számára valamikor az ópium termesztése jelentette a megélhetést, mára azonban a turizmus vette át ennek a helyét. A határ mentén élő, valamikor még Tibetből és Dél-Kínából áttelepült hegyi törzsek, úgy, mint a yao, karen, marabi vagy lesuk és még sorolhatnám, mezőgazdasággal foglalkoznak. Talán mondanom sem kell, ebben a máktermesztés is jelentős szerepet játszik. Egy félnapos kirándulás betekintést enged Chiang Mai kézműiparába.
A Fafaragó Központban munka közben tekinthetjük meg a mestereket, akik ezt a címet valóban kiérdemelték. A finom eleganciával bíró, zömében tikfából készült, legegyszerűbb
kis szobroktól kezdve a szobabútorokig, itt minden komoly művészi értékkel bír. Másutt ősi technológiával készülnek a fényes, jáde színű kerámiák, de meg kell említeni a Bo Sang faluban készülő lakkozott kartonernyőket is. Itt pár bath ellenében kérésünkre pillanatokon belül bármit rápingálnak a kalapunkra vagy a pólóinkra. Az egésznapi jövés-menés után érdemes egyet ejtőzni valamelyik hangulatos étteremben, ahol megkóstolhatjuk a jellegzetes északi konyha remekeit. Szinte szégyellem bevallani, de míg a buddhista szerzetesek naponta kétszer esznek, addig én végigkóstolgattam a napot. A piacon egy tál kagylós tojás, később az utcai árusnál egy adag frissen sütött, erősen fűszerezett, kissé csípős naem kolbász, majd a grillezett csirkefalatok, no és köretként a sok-sok gyümölcs. Szóval itt nem lehet éhen halni.
A vacsora végeztével érdemes végigsétálni a Chang Klan road-on, ahol az éjszakai bazár kínálatában szinte minden megtalálható, kezdve az ezüst ékszerektől a ruházati termékekig, vagy a hegyitörzsek által készített kézműipari remekektől a hamisított dvd-k-ig. A város megtekintése után: irány az aranyháromszög.
Chiang Mai-tól déli irányba, 112 km-re, Pang
La falu mellett található egy elefántidomító
központ. Itt napjában többször tartanak bemutató-
kat, megtekinthető az elefántfürdetés, valamint
lehetőség van a vállalkozó kedvűek számára egy
rövid utazásra, amit elefántháton tehetnek meg a
hepehupás hegyi utakon. A távolban, a fák közül
felszálló füst valamely hegyi törzs jelenlétére utal.
Egésznapos kirándulást is tehetünk a híres arany-
háromszögbe. Ezt célszerű szervezetten, minibuszt
vagy gépkocsit -- vezetővel együtt -- bérelve
megtenni, már csak a biztonság okáért is.
Chiang Mai-ból kiindulva, 182 km megtétele
után érjük el az északi tartomány fővárosát,
Chiang Rai-t, melyet 1262-ben alapítottak, és ma
a hegyi túrák szerelmeseinek kedvenc kiindulási helye. Innen még további 50 km-t kell megtenni a Mekong mentén fekvő Chiang Saen faluig, ahol érdemes egy laza, friss tengeriherkentyűkből összeállított menüvel lenyugtatni követelődző gyomrunkat, és már csak 9 km-t kell leküzdenünk, hogy elérjük a Mekong és a Sob Ruak folyók találkozásánál fekvő Aranyháromszöget, a thaiföldi, burmai és laoszi határt. Az Üdvözöljük az Aranyháromszögben feliratú táblától alig 100 m-re egy kis templom maradványa áll, ahol hálát adhatunk Buddhának, hogy épségben tettük meg az utat. Itt, nem messze a burmai határ közelében, él a karen törzs paudaun csoportja. Asszonyaik rézkarikák sokaságát viselik a nyakukon, innen kapták nevüket: hosszúnyakú karenok. Érdemes betérni a faluba, ahol hosszú cölöplábakon álló, pálmalevelekkel fedett kunyhóikat megtekinthetjük, és néhány bath erejéig még fényképeket is készíthetünk róluk. Bár a nyugati világ kultúrája már ezt a vidéket sem kíméli, a törzsek azért megőrizték hagyományaikat, szertartásaikat, melyek egyben az összetartozást és a közösség erejét is jelentik. A thaiföldi hétköznapok párás tengelyében a buddhizmus áll, mely az ország kultúrájának, múltjának és jelenének is maghatározója egyben.
Sajátos optikámtól, elfogultságomtól és vitatható értékrendemtől eltekintve, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az országot, melyet Isten adományának is tekinthetünk, legalábbis a maga természetrajzát tekintve.
Las Vegas -- USA,
Nevada állam
alán csak felfokozott kalandvágyam és addig felszín alatt rejtőzködő mazochizmusom adhat némi magyarázatot arra, hogy Budapestről kiindulva, egy New York-i átszállás közbeiktatásával meg sem álltam Las Vegas-ig, és ezzel még nem volt vége a dolognak. Ezután jött még a gépkocsi-bérlés, a térkép tanulmányozása, az ismeretlen, éjszakai város, és amiről még nem tettem említést, az a kilenc óra időeltolódás, ami komoly formában megterheli a szervezetet. A ház, amit erre az időre béreltem, a Paradise Village way-en volt.
Másnap reggel a szállásomtól alig pár percre lévő Tropicana avenue-ra fordultam, és egyenesen haladtam a szórakoztatóipar központját jelentő Strip felé. A gépkocsi nyitva hagyott ablakain keresztül éreztem a Mojave sivatag irányából érkező forró szelet, majd a kereszteződéshez közeledve már messziről feltűnt a Hotel Excalibur jóindulattal meseszerűnek mondható soktornyos, valójában csiricsáré épülete, de ez a helyi giccsparádénak csak az első eleme volt. A sarkon álló MGM Grand Hotel szomszédságában leparkoltam. Maga az épület közel 5000 (!) ember számára biztosít szállást, teljes ellátást több mint 2500 szobájával, lakosztályaival. Nem messze tőle egy darabka Párizs látható az Eiffel torony másával, francia üzletekkel, majd szállodák tucatjai követik egymást, míg megpillantom a velencei St. Márk tér mását, természetesen a lagúnákkal együtt. Az út másik oldalán álló szállodák hivalkodóan magas homlokát már fényesre suvickolta a reggel, lakóik whiskey-ben pácolt garattal rezegtették meg az ablaktáblákat, álmodták tovább az éjszakát. Igazi arcát persze este mutatja meg a város, mely évente 55 milliárd dollárral gazdagítja befektetőit, valamint csak a szerencsejáték és idegenforgalmi üzletága közel 270 ezer embert foglalkoztat. A város lakossága mára meghaladta a 2 milliót. Nevezték már Vegas-t a szerencsejáték, a szex vagy a legek városának, de még számtalan titulust aggathatnánk rá. Errefelé óvatosan kell bánni az italozással és a könnyelmű ígéretekkel is. A város a házasulandók Mekkája. Itt akár egy-két órán belül házasságot lehet kötni. Akiknek erre nincs ennyi idejük, azok -- bármennyire is furcsa -- automatáknál is elintézhetik. A Strip, ez a hosszú, nevezzük sugárútnak, olyan, mint egy nagy légypapír, de ezúttal a hártyásszárnyúak helyett mi, emberek zümmögünk rajta. Ami az utca vonatkozásában mindenképpen figyelemre méltó, az a Hotel Mirage. Itt harminc percenként egy számítógép vezérelte földrengést, majd az azt követő lávafolyamot tekinthetjük meg, amint lángolva, fröcsögve csorog alá a mesterségesen kialakított sziklákon. Nem messze innen, a Hotel Bellagio gyönyörű épületének szomszédságában van az a szökőkút, amelynek számítógép vezérelte, több ezer fúvókájából száz méter magasba lövell a vízsugár, a kísérő zene ritmusához igazodva. Visszafelé, a Tropicana avenue irányába haladva, a jobb oldalon a New Yorki Brooklin Bridge, majd a Szabadság-szobor mása tárul elénk. Ezek szomszédságában építették meg a világ egyik legnagyobb hullámvasútját, mely garantáltan átrendezi az oda nem illő módon teletöltött bendőket. Miután az egész iparág a középosztályt célozta meg, így az árak viszonylag mindenütt elfogadhatóak; 80-90 dollárért már kapunk szállodai szobát, egy átlagos vacsora 10-20 dollár között mozog.
Egy éjszakai városnézést ajánlott egy helikopteres cég potom 45 dollárért, de én a város fölé magasodó Rio torony bárjának csöppnyi teraszát választottam, ahonnan gyönyörű panoráma tárul az ember elé. Szemlélődésemet egy lengén öltözött "szociális munkás" igyekezett megzavarni. Arasznyi szoknyájának köszönhetően megcsodálhattam hosszú,
feszes combjait, parányi topja pedig a plasztikai sebészet
remekeinek mélyebb megismeréséhez nyújtott hathatós
segítséget. Mielőtt még a bűn szépségének fogságába eshettem
volna, visszatértem a bárpulthoz, és egy újabb koktél
segítségével próbáltam meg kisimítani összekócolódott
gondolataimat. Persze, tudtam, az alkohol semmire sem ad
választ, de legalább segít elfeledtetni a kérdést. Eközben a
szállodák alsó szintjein szinte számolatlanul tömték a gépekbe
az érméket, tették meg tétjeiket a baccara és pókerasztaloknál
a megrögzött szerencsejátékosok, működött a nagy amerikai
álomgyár. Jócskán elmúlt már éjfél, mire hazaértem. Igaz, ez
itt még nem számít időnek, de még aznap korán reggelre
terveztem az indulásomat a Utah állambeli Bryce kanyonhoz.
Alig kapcsoltam le az éjjeliszekrényemen álló lámpát, amikor
lassan, szinte hangtalanul kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és a
keretek közét kitöltő fényárban ott állt a csábítás minden
kellékét felvonultatva Juanita, a valamikor Mexikóból
elszármazott "szociális munkásom". Ennyire szétszórt lettem
volna? Lehet, hogy hazavittem?
Reggel, -- ahogy azt már korábban terveztem -- a 15-ös
autóúton észak felé haladva, pár napra magára hagytam a várost. Nem aggódtam, hogy mi lesz vele nélkülem. Várt, hol vörösbe, hol rózsaszínbe forduló szikláival a Bryce kanyon.
Feltöltve: 2011. május 25., vdgy
Thaiföld -- a mosoly országa
I. rész
Éjjel két óra is elmúlt már, amikor elgémberedett tagokkal és egy kézipoggyásszal megérkeztem Thaiföldre. Pillanatok alatt átestem az útlevél-kezelésen, majd ezt követően egy gazdátlan bőröndön, és így viszonylag gyorsan kerültem közelebbi ismeretségbe a thai földdel, melyből -- az arcomtól centiméterekre -- egy csinos kis körömcipő emelkedett ki egy hosszú, tejeskévé-barna lábszárban folytatódva, és látni engedte éhenkórász szememnek a szépet. Azonnal tudtam, jó helyen vagyok.
Határozottságom és a fedélzeten maradt magabiztosságom azonnal visszatért. Miután a megismerés határainak további feszegetése már a jó ízlést sértette volna, felálltam, szertartásosan meghajoltam és távoztam. Irány Bangkok!
Így utólag be kell vallanom, az első benyomások nem kis csalódást okoztak.
Az éjszakai, gyéren megvilágított városon a sötét, az épületek elé kirakott szemeteszsákok és néhány dülöngélő turista osztozott. Életnek nyoma sem volt.
A reggel, az újrakezdés aztán eloszlatta kételyeimet. Szállodámból a Sukhumvit
road-ra kilépve egy kozmopolita város harsány színei, fényei villództak, árusok, üzletek, kereskedők egymás hegyén-hátán, mintha csak most akarnák kiárusítani a várost. A járda szélén egy ember varrógépe fölé hajolva próbálta meg összefércelni másnapi betevőjét, talán éppen egy jól táplált európai megrendelésének eleget téve. Nem volt sok időm a szemlélődésre, mert a tuk-tuk, ez a háromkerekű tricikli, mely taxiként szolgál, őrült tempóban száguldott velem a várost átszelő folyó, a Chao Praya felé. A folyótól egy pár perces séta a Grand Palace épületegyüttese, melyet hatalmas kőfal vesz körül. Az 1782-ben épült komplexum az évszázadok során különböző építészeti stílusokkal gazdagodott az uralkodók elképzelései nyomán.
Ma a palotát csak protokolláris állami rendezvények céljára veszik igénybe.
Az épületegyüttes közepén a királyi kápolna, a Wat Phra Kaeo áll, mely talán
a legnevezetesebb az összes thaiföldi templom közül. Itt található a Chiang Rai-i kézművesek által, jáde kőből készített Smaragd Buddha.
A Grand Palace déli oldalán látható a XVI. sz.- ban épült Wat Pho, Bangkok egyik legrégebbi temploma, nem messze tőle megcsodálhatjuk a híres Fekvő Buddhát, mely gipszből készült, és aranyfüst-lemezekkel van borítva, míg a talpát teljes terjedelmében gyöngyház berakás díszíti. A palotával szemben, a folyó túlpartján, Thonburi-ban áll a 79 méter magas Wat Arun, a Hajnal Temploma. Nevét az indiai hajnal istennőről, Aruna-ról kapta. Az épület alapzatát korabeli kínai festett cserép, ill. porcelán borítja. Megpróbáltam versenyt futni az idővel, de vesztesként szálltam ki a futamból és a taxiból a Rachadamri és Phloen Chit road sarkán. Itt áll a kovácsoltvas kerítéssel körbezárt Erawan szentély. Innen egy pár perces séta, és már Bangkok egyik legnagyobb piacánál vagyunk, mely az Indra Regent szálló szomszédságában található. Az út menti üzletközpontok, irodaházak, szállodák előtt -- hol kőből, hol márványból -- apró épületeket emeltek Phra Plum-nak, a ház istenének.
Azt, hogy a kereszt árnyékából kilépve a buddhizmus világába kerültem, már az érkezésemkor is tudtam, de -- annak spirituális voltától eltekintve -- tárgyiasult formájában csak most teljesedett ki számomra. Napnyugta után a lámpák hunyorgó fényében Buddha elnéző mosolya kíséri a Silom road-ról nyíló, fülledt erotikájáról elhíresült Patpong felé hullámzó tömeget, ahol bárok tucatjai, valóságos tapsikoló húspiac várja a társra vágyó férfiakat. Krung Thep -- Bangkok thai neve -- jelentése szerint az Angyalok Városa. A bárok műsorainak káprázatában szédelegve megállapíthatjuk, ezek az angyalok, mint a hímegyedek természetrajzának jeles ismerői, nem csak az éjszaka felett bírnak hatalommal. Éjjel egy-két óra körül az utca közepét elfoglaló árusok sátrat, én pedig vitorlát bontok, mielőtt még az állatvilágból megrekedt ösztönök elfoglalnák a józan ész helyét. Ekkorra már elhal a ricsaj, a kurjongatás, és lassan helyére kerül az éjszaka.
Másnap reggel, a szombat karcsú lábai között, mintha csak ugyanaz a tömeg hömpölyögne, mint tegnap. Ezúttal az utazási irodák kínálatai szédítenek tovább. Egynapos kirándulások tucatjait kínálják, pl. a Kwai folyóhoz, Ayutthaya-ba, mely 1782-ig Thaiföld fővárosa volt, vagy az úszópiacra és még sorolhatnám. Bangkok látnivalóinak megtekintése után azoknak, akik a tenger mellé vágynak, érdemes ellátogatniuk valamelyik korallszigetre. Ezek egyike az egzotikus Koh Samet, melyet a harsány éjszakai életéről híres Pattaya-ról közelíthetünk meg. Innen kb. másfél óra az út kocsival Ban Phe-ig, ahonnan félóra alatt érjük el hajóval a szigetet, ami nemzeti park is egyben. Remek fürdőzési lehetőséget biztosít a Bangkoktól 200 km- re, a Sziámi-öböl partján fekvő Hua Hin. Ez a hely azoknak való, akik a csendet, az aktív pihenést keresik. Innen dél felé továbbhaladva, a Bangkoktól 640 km-re fekvő Surat Thani érintésével juthatunk el Koh Samui-ra. A 35 000 lakosú szigethez több apró korallsziget tartozik. Azok, akik halmozni kívánják az élvezeteket, és beérik néhány óra alvással, ajánlatos az Andamán tengerben fekvő Phuket szigete felé venni az irányt. A vízi sportok szerelmesei, az éjszakai élet kedvelői számára ez a hely valóságos eldorádó.
A paradicsomi kontinuitást azonban a közeli apró szigetek jelentik, mint Phangnga, vagy más néven James Bond, valamint az igen népszerű, a tengerből kimeredő sziklától védett Phi-Phi szigetek. Az ország történelmi és kulturális életének jobb megértéséhez azonban észak felé kell venni az irányt. Hogy milyen Chang Mai és környéke, mit rejtenek a hegyek, milyen az aranyháromszög? Következő beszámolómból hamarosan megtudja. Addig is sawat-dee, azaz: a viszont látásra.
Szilaj-kulturális
Önellátás, önrendelkezés
Civil kurázsi
Magyarok Szövetsége
Magyar Közösségek Szövetsége
www.emberiseg.hu
Segítsen világra hozni!
Válasszon közülük!
Egy újabb , még meg nem
született könyv borítója rejtőzik
a 150 kis négyzet mögött.
Szerkesztőség
