Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 569.

569.

Igaz múltat keresni a történelem

igaztalan ölelésében, kudarcra

ítélt már eleve és eltervezetten,

jól elrendezetten: hamis fényű arcra

tekinthetünk vissza minden közelmúlti

vezérségünk élén, mert a győzteseknek

ellenünkben tovább él sikerük, újabb

területekre kiterjesztve vezetnek

bennünket, ha nem is az orrunknál fogva,

de felhasználva jogos önvédelmünket,

hogy legalább a régmúltra vonatkozó

ügyekben orvosoljuk sok sérelmünket.

Mert az aztán igazán bebetonozott,

mesterségességében következetes

alkotás: őstörténetként úgy összegyúrt,

hogy benne ördögi, ami nem istenes.

És az isteni szózatok legmagasabb,

legmagasztosabb eszmék összegződése,

forrása évezredek homályába fúlt

okos emberek emléktelen vetése.

Ráadásul igen elterjedt a földön

csillagvilágból jövő egyöntetűség,

azonosság miatt, megszemélyesítve

alakzatuk, megkívánt hozzájuk hűség.

Így már bejáratott örökkévalóság

eszméjét vitték át beláthatatlanra,

életünk végének fájdalmán könnyítve,

a lét végtelenét a mennyben belakva.

Ezért csak kevés keresnivalónk marad

önmagunknál: futnak is érte máshová

lelketlenül, de mert lélek nemz nemzetet,

oly messze fénylő múltunk, amilyen soká.