Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Egy 7 éves komáromi kisfiú hulladékgyűjtő csipeszt kért születésnapjára, majd nekiállt megtisztítani a várost

2018/09/27

 

 

 

 

Kende egy átlagos hétéves kisfiú, aki a Szent Imre Általános Iskolába jár. Kedvenc tantárgya nincs, imád horgászni, focizni és legózni. A Komáromi Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft.-nél viszont ő lett az év embere.

 

Hogy miért? Azért, mert Kende a születésnapjára hulladékgyűjtő csipeszt kért, majd keresztanyukájával, Tímeával közösen összeszedte a mások által eldobott szemetet Komáromban.
 

Amikor meglátogattam Kendét és megkérdeztem tőle, hogy miért éppen hulladékgyűjtő csipeszt kért ajándékba, nemes egyszerűséggel azt felelte, hogy csak. Aztán persze hozzátette, hogy korábban látta működés közben az eszközt, és arra jutott, hogy ennek segítségével könnyebben összeszedhetné kertjükben a lehullott leveleket, illetve az utcán a mások által otthagyott hulladékot.

 

Először azt hittük, hogy csak viccel, de aztán egyre többször említette, hogy valóban ezt a csipeszt szeretné a születésnapjára, így utánanéztünk a neten és megrendeltük – tudtam meg Kende apukájától, Csurgó Gábortól.

 

A csipeszt egyből munkára is fogták, Kende és a keresztanyukája a Fűzfa és a Száva utcában szedte össze a hulladékot.

 

Három szemeteszsák telt meg, sok volt a kólás- és sörösdoboz, a zacskó és a papír – mondta Kende. A kisfiú nemes cselekedetének hamar híre ment, a város tisztaságáért is felelős Komáromi Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft. szintén értesült róla.
 

"Sok esetben beszéltünk már arról, hogy hajnaltól az utcákat róni, mások hanyagsága és rontó szándéka miatt hulladékot takarítani emberpróbáló feladat. Társadalmi megbecsültsége ezeknek a kollégáknak alacsony, mindig akad azonban egy jó szó vagy dicséret, egy jó példa, ami kollégáinkat tovább motiválja, hogy monoton munkájukat újra és újra elvégezzék az élhető környezet érdekében.


Kende példát mutat nemcsak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is, a szülei pedig példát mutatnak nevelésből, reményt adva mindenkinek, igen is van, akikre felnézhetünk, akár fiatal korban is. Köszönjük, Kende, légy nagyon büszke magadra! Nálunk Kende az év embere!"

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 



 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu