Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Bill és Borisz

Putyin valóban nagyon okos fiú, ám a jelek szerint ez a fajta „okosság” nem igazán nyerte el a kifosztó tevékenységében éppen általa korlátozott birodalom tetszését.

 

A mai orosz–amerikai kapcsolatok fényében különös élmény átolvasni azt a dokumentumgyűjteményt, amelyet az amerikai külügyminisztérium most oldott fel a titkosítás alól. A vaskos, több mint hatszáz oldalas iratanyag Bill Clinton és Borisz Jelcin 1993 és 1999 közötti telefonbeszélgetéseit, közvetlen tárgyalásait és levelezését tartalmazza, és hol drámai, hol groteszk módon mutatja meg a világhatalmi tér legkényesebb kommunikációs mezőinek zavarba ejtő primitívségét és kisszerű gátlástalanságát.

 

Az orosz elnök esetében ez még érthető is, hiszen már akkor is nyilvánvaló volt, hogy egy minden elemi funkcióra képtelen, súlyosan alkoholista roncs, aki éppen ezért bizonyult kiváló és engedelmes bábfigurának. És Bill Clinton esetében is érthető a cinikus gátlástalanság, mert ő meg ezért volt engedelmes bábfigura a „zsinórpadlás urai” számára. Mielőtt idéznék e dokumentumokból, közbevetésként csak annyit, hogy Borisz Jelcin alatt, 1992-től kezdve a felbomló Szovjetunió és a helyén létrejövő „új” Oroszország kifosztása valószínűleg a világtörténelem egyik legnagyobb volumenű rablóhadjárata volt, amihez legfeljebb India britek általi kifosztása volt fogható. Csak ezermilliárd dollárokban mérhető az a vagyonvesztés, amely 1992 és 1999 között végbement anyagi, természeti és humánvagyonban egyaránt.


Ha pedig azt is számba vesszük, hogy ezt a vagyont a szó szoros értelmében vérrel és verítékkel hozta létre az orosz nép, hisz több tízmillió emberi élet volt az „ára”, akkor nem olyan meglepő mindaz, ami azóta lezajlott Putyin kormányzása alatt. Teljesen érthető, hogy már 1993-ra óriási tömegelégedetlenség alakult ki, amelynek politikai „kanalizálására” az akkori orosz parlament tett kísérletet. 

 

Az elnök és a parlament között kialakuló konfliktus azonban 1993. október 4-én oda vezetett, hogy Jelcin a Tamani Gárdahadosztály elitalakulatainak tankjaival rommá lövette az egyébként demokratikusan megválasztott és mindössze a törvények betartására törekvő, illetve azokat az elnökkel is betartatni kívánó parlamentet. A demokratikus viták eldöntésének ez a kétségtelenül kissé szokatlan módja nagyjából kétezer halálos áldozattal járt. Az alig egy éve megválasztott Clinton számára (mint eszmecseréjükből kiderül) ez a legcsekélyebb problémát sem jelentette, sőt inkább arról érdeklődött szolgálatkészen, hogy mivel tudja ezek után segíteni azt, hogy az újjáválasztandó parlamentbe már Jelcinhez és rajta keresztül a világ „nem létező” uraihoz hű erők kerüljenek. (Nyilván a kifosztás zavartalan folytatása érdekében.)

 

Leplezetlen nyíltsággal társalog a két elnök arról, hogy „mennyibe kerülne” a regionális vezetők „megvásárlása”, akik mint helyi „véleményvezérek” meghatározhatják a közhangulatot. Jelcin jelzi, hogy kellene azonnal két és fél milliárd dolláros „soft loan”, vagyis „kedvezményes hitel”, és arra kéri Clintont, hogy vesse latba befolyását az IMF vezérigazgatójánál, a francia Michel Camdessusnél annak érdekében, hogy az IMF által kilátásba helyezett „mentőcsomag” kilencmilliárd dollár helyett tizenhárommilliárd legyen. Bár különösebb kommentár nem nagyon kell mindehhez, de azért érdemes kicsit eltöprengeni arról, hogy az elmúlt néhány év történéseinek fényében mit is gondoljunk minderről.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 



 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu