Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Találkozásaim egy szenttel

Negyven éve választották pápának Karol Wojtyła krakkói bíborost
 

Aki megpróbálta már elmagyarázni egy burokban született nyugati embernek a kommunista elnyomás lényegét, az tudja, milyen nehéz dolog megértetni velük, miben éltünk. Karol Wojtyła közülünk való volt, hittünk neki, ismertük, és ő is ismert minket. Olyan helyzetbe emelte az Isten, hogy tenni tudott értünk, meg tudott mozdítani bennünket. Ha ő nincs, alighanem még mindig legfeljebb holmi „emberarcú kommunizmusban” élnénk. Nem véletlen, hogy halálakor hatalmas tömegek követelték világszerte a szentek sorába emelését. Mert hát kiket is avat az egyház szentté? Azokat, akik életükkel követendő példát mutattak. 

 

John O’Sullivan írja Az elnök, a pápa és a miniszterelnök című könyvében: a szocializmus bukása nagyban köszönhető annak, hogy három kulcspozíciót egyszerre töltöttek be olyan személyek – Ronald Reagan, Karol Wojtyła és Margaret Thatcher –, akiknek megválasztására kevesen számítottak, de konzervativizmusukkal végül révbe értek. Kétségtelenül jó csillagállásnak nevezhető, hogy egy időben három ilyen nagy formátumú személyiség volt hatalmon. Sullivan „középkádereknek” nevezi őket, „akiknek a csúcsra jutásáért egy lyukas garast nem adott volna senki”. Ezt mindannyiuk esetében mélyen sértőnek érzem, de Karol Wojtyłával kapcsolatban különösen. Hiszen a lengyel pápa nem volt politikus a szó klasszikus értelmében. Csak annyira, mint Jézus Krisztus. A Mester egyházat alapított, amelynek politikusok alávetették magukat. II. János Pál „csak” ezt a művet folytatta, újjáépítve a ben­nünk lakó lélek templomát. Nélküle a trió másik két világi tagja nem tudta volna elérni, hogy Kelet-Közép-Európa békésen kijusson a rá nehezedő szovjet medve karmai közül. Más szóval: lehet politizálni hit nélkül, de nem érdemes. A küzdelemhez lelki támasz is kell.

 

Az 1978-as év harmadik pápája tehát egy lengyel bíboros lett. Ez sokakat meglephetett akkor. Négy és fél évszázad óta ő volt az első nem olasz, és az összes korábbi pápa között a legelső szláv származású. Már ez is épp elég meglepetés volt a világnak. De a legnagyobbnak mégiscsak az számít, hogy egy, a kommunista Szovjetunió leigázta ország fia ment Rómába a konklávéra, hogy onnan a katolikus egyház fejeként térjen haza. Pápai székfoglaló szentmiséjén elhangzottak azok a szavak, amelyek – Reagan elnök klasszikus fogalmazásával – a gonosz birodalmának összeomlását idézték elő alig több mint egy évtized múlva: „Ne féljetek! Tárjátok szélesre ajtóitokat Krisztus előtt! Ne féljetek, mert hatalma csak neki van fölöttetek, senki másnak!” És Kelet-Európa kommunista rabságba taszított népei megfogadták az intést. A kommunista hatalom kezdett félni helyettük, olyannyira, hogy még a pápa életére is tört. 

 

Boldog Kinga emlékezete

 

Vannak közvetlen és közvetett találkozások, s hiszem, hogy van eleve elrendeltetés. Nem emlékszem már, kinél olvastam, hogy a véletlen az a szükségszerűség, amelynek feltétlenül be kell következnie. Meggyőző sorrendbe az egymásba öltődő és egymást feltételező események persze jobbára csak utólag állnak össze, az elején nagyon ritkán látjuk a láncolatot. A hívő ember tudja: az Úr jeleket helyez el út­jainkon, amelyeket vagy észreveszünk és követjük őket, vagy nem, és akkor nehezebben járjuk be saját ösvényeinket, alkalmasint fontos, meghatározó találkozásokat elmulasztva emberekkel, eseményekkel. Hogy velem ez hogyan történt, az alábbiakban mondom el.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu