VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Baka újabb kettős mércés, hazafiellenes bírói önkénye Budaházy ellen (videóval)

A Kúria Baka András bíró által vezetett tanácsa évek óta tűrhetetlen kettős mércés ítélkezést folytat hazafias személyek, szervezetek és sajtószervek ellen a személyiségi perek területén. Ennek lett most, 2018. október 17-én ismét áldozata Budaházy György a korábbi RTL Klub elleni pereihez hasonlóan. Nemhogy kártérítést nem ítéltek meg a javára, de ráadásul tetemes perköltség is terheli a hazafit.

(Rövidebb, szerkesztett videóváltozat)

(Hosszabb változat)

Ezúttal a Tv2 és a Népszava elleni perben döntött úgy véglegesen a Bakaféle tanács felülvizsgálati eljárásban, hogy a két említett sajtószerv minden polgári jogi következmény (kártérítés, elégtétel) nélkül úszhatja meg azt, hogy Budaházy Györgyöt ténybeli alapok nélkül önkényesen kiáltották ki 2010 tavaszán, az akkor választási kampány idején az egész balliberális vezető réteget likvidálni akaró terroristavezérnek, aki ráadásul a gyerekgyilkosságtól, illetve az akkor már várhatóan hatalomra jutó Fidesz elleni is erőszakos terrorcselekményektől sem riadt vissza. Mindezt olyan hangfelvételekre alapozták, amelyen viszont konkrétan ezeket a közléseket megalapozó beszélgetések nem hallhatók. Ezen felvételekről egyébként a Budaházy-Hunnia büntetőperben a Fővárosi Ítélőtábla kimondta az összesen 125 év fegyházat kiszabó elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező végzésében, hogy hitelességük nem tisztázott, az azokat rögzítő Benkő György provokátor