top of page

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? XVI. RÉSZ Genderbe vágnák a kultúrát


Földi László

Egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdődik. Az állam tradicionális tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai művelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. Magyarán a kultúra is egy módszer a sok közül. Nincs most helyünk kultúrtörténeti eszmefuttatásokra, Thuküdidésztől Molnár Tamás filozófusig rengeteg szerzőnél találunk a fenti mondatokat alátámasztó tényeket vagy konkrét esetek feldolgozását.

Amikor az 1900-as évek elején a Tisza István miniszterelnök ellen merényletet szervező Szabó Ervin könyvtáros társaival befecskendezte a Marx-vírust a magyar kulturális véráramba, rövid időn belül megjelentek ugyanazok a romboló erők, amelyek ma is jelen vannak az életünkben. Nyugaton a kultúra trójai falova lényegében beteljesítette küldetését, mára létrejött a mintegy száz évvel ezelőtt megálmodott új faj: a nemzetétől, vallásától és nemi identitásától megfosztott, semmihez nem kötődő embertípus. Pontosan az, amit Csurka István megírt a Sorsunk rétegei című nagyesszéjében.

De vajon hogyan?

Sorozatunk következő részeiben nagyon fontos témákkal foglalkozunk, ez csak a felvezető, de mielőtt belevágnánk a közepébe, lazításként folytassuk egy mesével, hiszen a kedves olvasók igazán rászolgáltak egy könnyed epizódra. Helyezkedjenek kényelembe, kapcsolják ki telefonjaikat, és próbálják beleélni magukat abba, hogy színházi körülmények között egy mese operafeldolgozását nézik végig.

Jancsi és Juliska történetét mindenki ismeri.

 

[if !supportLineBreakNewLine] [endif]

28 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page