VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Magadra hagytunk Tégedet


Kicsi húgunk, te drága! Magadra hagytunk Tégedet. Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva, S Európa szívéről letéptek rőt kezek. Keresztútján a művelt világnak Magadra hagytunk Tégedet.

Hogy körülálltuk földre tiprott tested, A hulló jaj és forró vér felett, Melynek árjával bepermetezted Ruháinkat, - mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk, De senki előre egy lépést se tett, Csak kezeinket emeltük az égnek, S magadra hagytunk Tégedet.

Szemünk láttára tapostak a sárba, Nem távoli őserdők megett, De Európa szívében, hol drága Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt A dómokra, mely visszhangként hordta A vádat, amit Dante emelt érted, Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra S Beethoven dala kilencszer zokogja: Az életünk új barbár korba tévedt. S bár vállainkon húsz évszázad súlya, Elárultuk múltunkat és újra Vak félelembe fúlt a tett, S magadra hagytunk Tégedet.

Bűvölten néztük mozdulatlan Hogy gázol át törvényen az ellen, S a szörnyetegnek végső pillanatban Hogy étvágya beteljen Áldozatként a szörnyű lakomára Kis húgunkat dobtuk oda s holnap Új áldozatra vajon kit sorolnak? Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot Kívántad, mint a kék magas Büszke királya a sas. És annyi volt hős fiadnak vétke, Hogy hitvesüket úgy hívták "enyém", Hogy anyjukat is úgy hívták "enyém", Hogy lányukat is úgy akarták hívni, S a földbe, melybe búzát s vért vetettek, "enyém"-nek hívták a hazát, történelmet. Óh Isten mondd hát vétek ez? Ezért tiportak le, s mi szabadok Magadra hagytunk Tégedet!

Kicsiny húgunk, te drága Magyarország! A lelkünk mélye és a városok Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok A vádat hordják, Hogy letiportak s friss véred kiált A szabad ember foltatlan ruháján A munkások olajos öltönyén S a vasárnapi vasalt nadrágokon. Nincs, ki lemossa véredet, Mit vád-piros ajakkal égetett A homlokunkra húszezer halott: - "Világ porondján fényes nappalon Megint magunkra hagytatok!" -

És üldözni fog majd e bűnnek árnya: A béke szavát elfojtja a jaj, A szabadság új árulást takar. S ha ajkunk olykor igazságot hirdet Saját vétkünkkel hazudtol meg minket, Mert lelkük mélyén érzik már a népek, Hogy bűneiknek súlyos agyaglába Megindult és sár tapad nyomába És árulásuk, árulásba hal, És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg Rajtunk ég, - és homlokunk az égnek Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar. Mert Európa szívében előttünk Fényes nappalon megtörténhetett, Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,

S mi magadra hagytunk Tégedet.

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu