Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Nemzeti köröket! Szerkesztőségi hozzászólás Bogár László Világállam c. írásához

2018/11/07

Fontosságára való tekintettel közös szerkesztőségi felvetésként reagálunk Bogár László eszmefuttatására...

Ha jeles gondolkodónk gyarmatosítás helyett „a világ összenyitása” fogalmat használja, úgy véljük, ez némileg ellentmond írása egészének mondandójával. Önmagában ugyanis világot összenyitni előrevivést, haladást jelent. Az a fajta összenyitás viszont, amelyről ő beszél, valójában nem más, mint gyarmatosítás. Nem jeles gondolkodónkkal kívánunk értelmezési vitákba bonyolódni, inkább csak arra kívánunk figyelmeztetni, hogy ha nem nevezzük nevén a dolgokat, akkor a megoldási javaslat, sőt maga a megoldás is csak felemás, azaz kétes, haszontalan lehet.

 

Nem lehet állítani valamit, aztán meg félig-meddig visszavonni.

 

Például a lokalitás emlegetése a globalitás ellenében, teljesen kilúgozza a mondanivaló lényegét. Azt, hogy itt rólunk, hús-vér emberekről van szó, a bőrünkre megy a játék; és bár az ellenfél is ember, csak éppen embertelenné vált a sok pénze és átfogó érdeke miatt. S hogyan is jutott ehhez a hatalmához? Hát, éppen a gyarmatosítással. Amit nyugati nemzetek voltak készek elvégezni neki a maguk elitje kis hasznaiért. A nagy hasznot ő fölözte le. Angliában bárkiből lehetett gyarmati alkirály, és ezt nagyon demokratikusnak érezték. Akik az egészet finanszírozták, azok azután leverették egymással ezeket a nemzeteket két világháborúban.

 

Azaz az ellenfelünk nem „a nyugati ember”, mint Bogár mondja, hanem az, akit nem akar megnevezni. Nem a nyugati ember nyitotta össze a világot, hanem az az egy-két bankház-tulajdonos, aki pénzt adott a feudális állami uralkodás kialakításához szükséges területek elfoglalására szerveződött hadseregek létrehozására, már előbb, mint a gyarmatosítás.

 

Azaz két gyarmatosítás volt, csak ezt szégyen lenne bevallaniuk, mármint hogy az első a dicsőséges nyugati államokat eredményezte. Ehhez sajnos mi is hozzákapcsolódtunk a dunai monarchia által, amely aztán tengerpart híján minket kiejtett az előnyök gyarmati jellegű élvezetéből, s mire normális úton a fiumei kikötőt megépítettük, a hiénák már arra is ráharaphattak, mint országunk java hasznaira, részeire. És amikor a nyilvánosság érvényesülése miatt már nem lehetett mindkét igény kielégítése terhét (a pénzhatalomét és a gyarmattartó országokét) a gyarmatokra lőcsölni, a gyarmattartó országok kivonultak, csakhogy a másik lekötöttség megmaradt, ezért a volt gyarmati országok élete továbbra sem lett sikertörténet.

 

A megoldási javaslatban is van Bogárnál keveredés, mert a nemzetek hálózatáról beszél (amit éppen Orbán akar létrehozni szerinte), de ez tévút lenne, mert a helyi élet szellemi irányítása, saját érdekű megszervezése a valóságban mindenütt önállóan történhet csupán, azt nem lehet egy másik világállam-szerűséggel felülről irányítani. Hivatkozni lehet rá, amint ma történik némely normális vezető részéről (Orbán, Salvini, Kurz, a lengyel, a horvát stb kormány- vagy államfő).

 

A megoldás tehát inkább az a szellemi önkormányzás, amelynek szükségességét felelős magyar értelmiségiek több mint egy évtizede hirdetik. Ld. pl. itt: Cser Ferenc és Darai Lajos: Szellemi Önkormányzatok. (A teljes mű itt és itt olvasható.) 

 

 

Nagyon izgalmas és biztató törekvés volt annak idején a polgári körök létrehozása és működtetése, ám legalább ilyen izgalmas fejlemény az ellankadásuk. Orbán Viktornak most valószínűleg nem azt kellene javasolni, hogy szervezzen másik globális hatalmat – a nemzetek globalitását, mint Bogár érzékelteti. Minthogy a nemzet már maga is az emberiséget élteti, valósítja meg az egyes ember számára, a nemzetek összefogása, összetartozása ezért csakis úgy lehet eredményes, ha a nemzetalkotó emberek (akik leginkább társadalommá szerveződve érik el eredményeiket) megújítják a maguk kis köreit, kapcsolódásait. Legelőbb is helyi szinten, amiből aztán kinőhetnek országos és világsikerek: minták, példák, eredmények.

 

A lovak amúgy is már kaparják patájukkal a földet, indulnának: tele az ország a magyarság szellemi megújulását igénylőkkel, akik sokszor kevéssé tájékozottak, de annál lelkesebbek és tettre készek. Ezt az erőt nem szabad hagyni tovább parlagon heverni. Polgári körök helyett legyenek most már helyi nemzeti körök (hogy legalább szellemi szinten leépüljön az eddig igen káros központi függés); nagy érdeme az elmúlt nyolc évnek, hogy ez ma már teljesen időszerű javaslat lehet.

 

Szellemi megújulásunk honi gátjai

 

Sajnos számot kell vetnünk sajátos szellemi-kulturális körülményeinkkel.

 

Körülöttünk a szocializmus nemcsak hogy nem volt annyira internacionalista, mint nálunk, hanem jobbára keményen nacionalista volt. Bizonyos mértékig még a két világháború nagy szellemi fellendülése sem volt mentes bizonyos tudományiskolai következményektől, ezért a Habsburg-éra hatása sok tekintetben változatlanul tovább élhetett. Gondoljunk itt a finnugor eredetre és a hun-időkkel való kapcsolatra, vagy a szkítákhoz való kötődéseink teljes tagadására. Utóbbit ugyan meg kell szűrnünk, mert ránk nem a Hérodotosz-féle torzkép vonatkozik, hanem a mellérendelés érvényesítése a hatalomban is (amint ezt az említett írás szerzői sok oldalról bemutatták).

 

Végre magunkhoz kellene térnünk! Nemcsak a feleszmélés értelmében, hanem a magunk felé fordulás értelmében is: értékeinket a lehető legteljesebb valójukban meg kell ismerjük – és el kell ismertessük másokkal is. Ezt úgy tudjuk majd a legjobban elérni, hogy irigyeltetjük érte magunkat – ez nagyfokú utánzásunkhoz fog vezetni (Hungarian way of life).

 

 

 

Hiszen körülöttünk úgy van Nagy-Románia-álom, meg Nagy Morva Birodalom, sőt Nagy Szerbia emlékezet, hogy csak pár száz éve jöttek létre azok az országok, amelyek most nem létező dicső múltjukat emlegetik teljesen gátlástalanul. Azzal sem törődve, hogy minden tételüket cáfolja a valóság, illetve a tudomány. Kétséges állításokra is tudnak hitet építeni, ha magukról és a maguk előnyéről van szó. Ehhez képest nekünk nyugodtan lehet olyan gondolatunk, hogy régóta mi vagyunk ennek a területnek a gazdái. Nemcsak arról van szó, hogy Kniezsa István a Kárpát-medencei helyeknek általunk adott helynevekkel cáfolja a dákó-román kontinuitási elméletet (http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf1704.pdf), hanem arról, amit Dudás Rudolf a Földrajzi nevek Sumer–magyar nyelve. Egy 7000 éves örökségünk (Copyright: No 417911 C. Szikamber Kör, Madeira Park, 1992.) című könyvében bemutat: ezek a helynevek 7000 évesek, azaz sumér előttiek. Ezt mondja: „Visszatekintve az eddig lefordított helységnevekre azt látjuk, hogy feltűnően nagy azoknak a helyneveknek a száma, amelyek ma Szlovákiában vagy Romániában találhatók. Pedig helységneveink állományának csak a kezdetét érintettük. Ha nem értjük meg sumér–magyar ősnyelvünkön, hogy ezek mind atyai örökségünk, akkor nem is tudjuk megítélni azt, hogy tulajdonképpen kihez is tartoznak. Ha mi már eleve lemondunk róluk, akkor azok örökre román, szlovák vagy más nép tulajdonába kerülnek. Az örök sumér–magyar nyelv egy égő fáklya, amelynek fénye maradandóan rávilágít arra az igazságra, hogy elszakított városaink és tájaink évezredek óta hozzánk tartoznak és hogy jogilag még ma is hozzánk tartoznak. Ez a fő oka annak, hogy azok a föld alatt bujkáló titkos erők, akik ma elvesztésünkre dolgoznak, megakadályozzák egyetemeinken a sumer nyelv oktatását…

 

 

A magyarság műveltségi és lelki élete nem a kereszténységgel kezdődött, és nem is az indo-árja szomszédaitól tanulta, mert azok régi vallása is csak képtelen babonaságból állott. Ők éppen azok, akik fennmaradásukat a kereszténységnek köszönhetik. A magyarságot nem kell letérdeltetni; az már veleszületett ösztöne által tudja, hogy mi az illedelmes viselkedés. Ha majd egyszer feleszmél és rájön arra, hogy ősvallása magasabb szellemi és erkölcsi színvonalú, mint ahogy a keresztény vallást ma általában gyakorolják, akkor ahhoz előbb-utóbb vissza is tér, amire a hajlam már az 1930–40-es években meg is mutatkozott. A turul-mozgalom különösen a fiatal értelmiség soraiban talált termékeny talajra. Japán és Kína nem fogadja be a kereszténységet, mert a saját vallásukat magasabb rendűnek tartják. Nehéz egy Magyarországon élő magyarnak megérteni azt, hogy a nyugati keresztény népek tömegeiben, de főleg az Észak-Amerikában élő keverék indoeurópaiak között milyen hártyavékony a Jézus tanítását elfogadók rétege. Ez annak tudható be, hogy a ’képtelen babonaságokon’ alapuló népi hiedelmet a hírközlés eszközei agyafúrt ügyességgel elhallgatják, álcázzák a külföldön élő olyan népek elől, akiket nem tartanak „maguk fajtájának.”

 

De emlékezhetünk arra a bárgyúságra is, amely a „szlovák rovásírást” lengi körül. (Ld. itt.)  

Tűrhetetlen, hogy úgy akarják leharapdálni a szellemi értékeinket is, mint ahogy már az ország nagy területeit sikerült nekik; igaz, a harapást a nagyhatalmak engedélyezték mindig. De kell lennie egy határnak, ameddig az emberi lényt tiszteljük minden ma élő emberben, s ha ő olyan múltat akar magának, ami nem volt, amiért más műveltség népe dolgozott meg, nem az övé, akkor megálljt kell parancsolni. Semmiből ugyanis nem lesz semmi. Valakinek fel kellett virágoztatnia az emberi civilizációt, és erre éppen a Kárpát-medence és korai népe volt alkalmas V. Gordon Childe és tanítványa, Stuart Piggott szerint is. És amely nép éppen a sikeressége miatt azóta is itt van, még a hódítókat is beolvasztotta, majd megvédte tőlük magát, és még maga mellé felnevelt jó pár más etnikumot, akikből a nagyhatalmak a XX. században nemzeteket faragtak, szaporítottak, azt a veszélyt kockáztatva, hogy ezek műveletlenségből fakadó éhsége felfal minden civilizációs értéket, mielőtt azt magáévá tenné, megemésztené és továbbvitelére képessé válna. Be kell mutatnunk a magyarok átáramlását a szlovákokba, románokba, horvátokba, szerbekbe, de még a németekbe is.

 

Egyelőre csak a műveltségi területről szóltunk. Vajon mennyire köztudomású, hogy nem volt német reneszánsz az építészetben? S ugyan miért nem? Miért nincs rá magyarázat? (Persze van, csak az borítaná a status quot.) És hogy Mátyás király megrendeléseivel főszerepet játszott az itáliai reneszánsz kibontakoztatásában? De sok más példát is fel lehet hozni, és akkor majd rátérni arra a dologra: hogyha nem volt honfoglalás, nem volt Kárpátokon át való semmiféle népi, sőt katonai bejövetel se, akkor hogyan is alakult a helyzet ezer, kétezer és három-négyezer évvel ezelőttig, azaz egészen a mondailag kifejezett időig, amit a Nimród név takar?

 

 

 

És mindezek után visszatérve Bogár Lászlóra

 

Amit a világ összenyitásán ért, az persze már több mint gyarmatosítás. Nyilván azt akarja ezzel kifejezni, hogy az addigi gyarmatokat beviszik az anyaállamokba, és ott keverik össze a társadalmat. A gyarmatosítás fordítottjaként is felfogható ez. Csak hát ez nem csupán a gyarmatosítókat érinti, hanem Európa valamennyi népét, minket is.

 

A megoldás, amelyet annak érdekében javasol, hogy a társadalom ellenállhasson a globális államnak, egy bizonyos pontig találkozik a mi elképzelésünkkel: meg kell szervezni a társadalmat. Csakhogy szerintünk ezt a szervezést nem közvetlenül a politikának kellene elvégeznie, hanem a társadalom értelmiségének. Körülbelül úgy, ahogy a szlovák papok nem engedték tovább polgárosodni a szlovákokat, mert a polgárosodás együtt járt az elmagyarosodással, és azt hirdették, hogy inkább menjünk vissza a kőkorba, csak maradjunk szlovákok. És megtörtént, szlovákok maradtak, s még a kőkorba se kellett visszamenniük, amint a románoknak sem (majdnem) ott maradniuk, mert a nagyhatalmak eszközként felhasználták őket a monarchiánk szétverésére és a magyarság megtörésére. A két világháború nélkül alighanem már Nyugat-Európa és Amerika előtt lennénk.

 

Csakhogy a mai értelmiségünk tetemes része elhiszi azt az ideológiát, amelyet mézként csöpögtetnek a szájába; elhiszi, hogy szigorú hierarchiának kell lennie, amelynek tetején ő kedvére lébecolhat mások zsírján. Nem érti a társadalmat, nem érti ennek működését, így nem is hajlandó a lebutítottak mellé állva tanítani őket, hanem maga is részt vállal az alatta elhelyezkedők további butításában. Ezen a nagyon rossz helyzeten bár a nemzetben való gondolkodás segíthet, de fel kell készülnünk a nagy ellenállásra. S nemcsak az értelmiségen belüli ellenség részéről, hanem a nagy tömegek részéről is. Nézzük csak meg a hozzászólásokat a különböző kényes témákhoz! Nagy az arca mindenkinek, de jószerivel mindenki az iskolában tanult hamis elméletekre alapozza minden mondandóját. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu