Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A zsidó-keresztény civilizáció vége?

"A jelenkort az összeomlásban lévő zsidó-keresztény civilizáció hosszas történelmébe ágyazva értelmezem."

 

A zsidó-keresztény civilizációnak befellegzett – Michel Onfray a Mandinernek

 

Egy, a Mandineren már régóta tartó, francia gondolkodókkal folytatott interjúsorozat részeként most egy újabb beszélgetés jelent meg Michel Onfray filozófussal. Az érdeklődő olvasó a sorozatot Francia interjú cím alatt találhatja meg. Számomra egy-egy ilyen interjú megjelenése mindig ünnepi pillanat, teljesen függetlenül attól, hogy az éppen megszólaló francia értelmiségi pontosan mit is képvisel. A kortárs francia történetfilozófiai gondolkodásban járatlan magyar olvasó – amilyen én is vagyok – mégis átélheti azt az üdítő felismerést, hogy nincs egyedül, ha azt gondolja, hogy jelenkorunk egészének megértése nyomasztó súllyal nehezedik arra, aki egy kicsit is nagyobb távlatokból szeretné látni a történelmi kort, amelyben él. Az itt megjelent interjúk egytől egyig ezt a kérdésfelvetést képviselik, s attól izgalmasak, hogy a jelenkort nem fogadják el szükségszerű és magától értetődő adottságnak, hanem magyarázatra szorulóként tételezik. Így Michel Onfray, ez a számomra azért elég ellentmondásos gondolkodó, aki, mint az interjúból kiderül, a Décadence c. könyvében azt írta meg, hogy ma a zsidó-keresztény civilizáció végnapjait éljük.

 

Mint mondja, a jelenkort az összeomlásban lévő zsidó-keresztény civilizáció hosszas történelmébe ágyazva értelmezi. Azt is mondja, hogy az összeomlás ellen nincs mit tenni, csak méltósággal várni, míg eljön a vég.  Mint kifejti, a zsidó-keresztény civilizáció „a krisztusi fikcióval, illetve Nagy Konstantin megtérésével kezdődött, és Bin Ladennel, valamint a civilizációk háborúskodásával ér véget.” S ami utána, mármint az összeomlás után jön, szerinte a „transzhumanizmus”. Hogy ez mi légyen, az interjúban nem fejti ki részletesen, de vélhetően arra az amúgy ma ismert, liberális történelemolvasatra gondol, amelyet ma amúgy posztmodern-nek neveznek, hogy az emberiség eddigi történetét formáló nagy, összefoglaló civilizációk összeomlása után maga az emberiség egésze válik egyetlen civilizációs identitássá. Magyarán azt feltételezi, hogy a dekadencia, vagyis a zsidó-keresztyén civilizáció összeomlása nem egyedi sors, hanem a transzhumanizmus felé vezető úton hasonló jövő vár más civilizációkra is. Érdekes, hogy a zsidó-keresztyén civilizáció végét Bin Ladennel, vagyis a szélsőséges iszlám terrorizmussal és a civilizációk háborúskodásával hozza összefüggésbe, de ebből nem azt a következtetést vonja le, hogy a zsidó-keresztény civilizációnak azért lesz vége, mert legyőzi az iszlám, hanem azért, mert jön a transzhumanizmus. Vagyis, ha jól értem, szerinte az iszlám is összeomlik, hiszen a transzhumanizmus ideája magában foglaltan feltételezi az eddigi szétválasztó és önmegkülönböztetésen alapuló civilizációk összeomlását.

 

Egy keresztény olvasó számára ez az interjú egyik legizgalmasabb része. A kérdező, Leimeiszter Barnabás, fel is teszi a konkrét kérdést: „Az iszlám civilizáció előtt viszont, úgy tűnik, nagy jövő áll. E kultúra erejét a vallásos hit adja: léteznek más értékek, amik hasonló energiát, koherenciát kölcsönözhetnek egy civilizációnak?” De Onfray kitér az iszlámra vonatkozó konkrét utalás elől, s csak elég közhelyes állítást fogalmaz meg, miszerint, ha már vallás nincs, akkor is szükség van transzcendenciára. Holott a valódi kérdés az volt, hogy vajon mi veheti fel a versenyt az iszlám hittel?

 

Ami engem illet, keresztyén olvasóként itt kapcsolódnék be ebbe a párbeszédbe. Nos, még ha nem is értek egyet Onfray „transzhumanista” jövőképével, mert szerintem messze nem érkeztünk el a civilizációk végének korszakához, az tagadhatatlan tény, hogy a francia gondolkodó által képviselt álláspont és érzület a zsidó-keresztény civilizáció végéről sokféleképpen áthatja szinte az egész mai Európát, ideértve még a ma aktív keresztények jó részét is. Kezdve Nietzsche-től (vagy meddig kell visszamennünk?), Spengleren át, a dekadencia-elbeszélések elég ismertek. Arról nem is beszélve, hogy a II. Világháború utáni Európát ma is meghatározó marxista-liberális történelemértelmezés alaptétele is a zsidó-keresztény civilizáció végének ideájára épül, csakhogy ez a vég ebben az olvasatban nem a dekadencia kiteljesedése, hanem éppen az új jövő, a progresszió, a civilizációtól mint a múlt nyomasztó terhétől való megszabadulás új korszakának a nyitánya. Ha jól értem, Onfray abban különleges, hogy noha ateista, a zsidó-keresztény civilizációban nem hisz, de a civilizációvesztés folyamatát mégis dekadenciaként írja le, s nem hisz a mai progresszív-optimista, szekulárisan messianisztikus történelemértelmezésekben sem. Onfray önmagát is a dekadencia részeként látja, s önmagát "tragikus hedonistaként" értelmezi.

A hanyatlás-elbeszélés, a kulturális-civilizációs múlt elvesztésének érzete, vagy ha úgy tetszik, a hagyomány elvesztésének érzete nyomán kialakuló tragikus életérzés ma kétségtelenül jelen van Európában. S ha van kérdés, amelyet valóban fel kell tennünk a jelenkor távlatos értelmezése kapcsán, akkor az az, hogy a zsidó-keresztény civilizáció valóban felszámolta-e önmagát a felvilágosodásnak nevezett fordulat nyomán, avagy maga a felvilágosodás messze nem az önfelszámolás kezdeti mozzanata, hanem nagyon is a zsidó-keresztény civilizációnak a része, amely civilizációnak a lényege – szemben az iszlámmal – épp a reflexivitás, a „miért?” kérdésének a legitimitása, még Istenre vonatkozóan is. Ebben az esetben ugyanis az, ami ma hanyatlásnak tűnik, messze nem az, hanem egy hosszan tartó átmeneti történelmi folyamat a zsidó-keresztény civilizáción belül, egy magasabb szintű zsidó-keresztény öntudat megfogalmazása felé.

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu