Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Tanuljuk együtt, milyenek vagyunk! (9.) Cser Ferenc és Darai Lajos: A sztyeppei hódítók torzult társadalma

Az utolsó jégkorszak, a würm teljes fölmelegedésétől kezdően egészen a jelenkorig van Eurázsiában egy éghajlati övezet, a sztyeppe, amelyre a 200 mm-nél kisebb évi csapadék és a viszonylag szélsőséges hőmérséklet jellemző, ezért ez csupán a fű különböző változatainak természetes termőterülete. A sztyeppe a mamutok kihalása után több nagyvad természetes legelő területe maradt, elsősorban a vadlóé és a szarvasmarháé, s a sztyeppei pásztorok ezt követően terjedtek el. Ekkor a birka volt a tenyésztett állatuk, a róla nyert gyapjút használták ruházatukhoz. Ehhez alkalmazkodott fonó- és szövő technikájuk, mert a láncfonalat a gyapjú rövid szálai miatt nem szabad megfeszíteni, míg a len, a kender szövésénél meg kell. De a láncfonal megfeszítésére alkalmas szövőszéket csak a Dnyepertől nyugatra találunk a földművelőknél: a kétféle szövőszék elterjedése a két műveltségi terület különbségét jelzi.

     A sztyeppei pásztorok kezdetben a lovat vadászták, később a lókoponya sírmelléklet, a ló hitvilágukban előkelő helyen van. A Dnyeper keleti partján Kr. e. 4500 körüli ember-sírban talált lókoponya fogazatán a zabla-nyom már kifejlett lovaglásra utal. A lovat korábban az Aral-tótól északra fogták be. Ezáltal a sztyeppe egységes műveltsége hatalmas területre terjedt ki, a Kaukázustól az Urálig. Az egységességet gyalogosan, vagy folyókon csónakkal nem lehetett volna ekkora területen megvalósítani. A lovaglás megteremtette a marhatenyésztés feltételeit is. A sztyeppei pásztorok ebben különböznek a nomád pásztoroktól, hogy náluk a marhatenyésztés kiemelkedő fontosságú.

     E Volga–Káma környéki terület a társadalmi tagozódás első biztos jele, ahol Kr. e. 5300-ból talált 6 éves gyermek sírja környezetéhez képest nagy pompájú, amit életével nem szolgálhatott meg. A pompa kizárólag társadalmi helyzetének szól. Jelentős sírmelléklete, az emberölésre alkalmas méretű kő kés, tőr isteni rangú a terület későbbi sírjaiban. A műveltség e jól fejlett vallási képe alapvetően különbözik a szomszédságában virágzó műveltségektől. Tisztelték a Napot, de nem a termékenység hajtóerejeként, hanem ítélkező viharforrásként. A nő alárendelt szerepű. Egyértelműen férfiközpontú, és erőt képviselő, erőt tisztelő a szemlélet. E hitvilág elemei megegyeznek a későbbi indoeurópai (nordikus) műveltség hitvilágával. A terület éppen az, ahová a hivatalos álláspont a finnugor ősöket helyezi. A sztyeppe ekkor kialakult lovas műveltségére jellemző, hogy a korábban kizárólag szerszámként használt kőbalta átalakult, szerszámból emberölő eszközzé, harcibaltává.

 

 Szkíta kurgán.[1]

 

 

     Ugyancsak Kr. e. 4500 körülre az egész területen elterjedt temetkezési módban a főember még erősebben megkülönböztetett. Hatalmas halmok alá rejtett sírjába nemcsak a teste, esetleg a lovai, hanem más emberek, köztük nők teste is bekerült. Ez az első nagyobb jele egyfajta emberáldozatnak, mintha lennének felsőbb és alacsonyabb rangú emberek, s utóbbiaknak urukat el kell kísérniük a túlvilágra, hogy ott is szolgálják. Ugyanez a hierarchikus szemlélet köszön vissza a későbbi indiai brahmák és a kelta druidok felfogásából is, ami azután a középkorra a tripartitumban mint törvény is megvalósul.

     E műveltség tehát alapvetően ellentétes az ősi mellérendeléssel, a korábbi Öreg Európát és a Kárpát-medencét és környékét jellemző műveltséggel. Az alárendelő szemlélet jeleivel ugyan már korábban is találkoztunk – amikor pl. a gravetti műveltség embert mintázó szobrocskái megjelentek –, merthogy ez azt jelenti, hogy ez a műveltség az elemeket nem a velük egyenértékű formában, hanem föléjük rendeltként fogta fel. Ez az istenfogalom ismeretét és elfogadását jelenti. A megszemélyesített erők, elemek tehát hatalmat gyakorolnak az ember fölött, és ezekre az erőkre az emberi viselkedés hathat. A műveltséget az irodalom a kurgán (halomsíros) műveltségnek, embereit a harcibaltások népének szokta leírni.

     Kr. e. 4500 körül hatalmas változások kezdődtek el Öreg Európa műveltsége életében. Az addig egyhelyben élő, sztyeppei, állattenyésztő műveltség ugyanis megmozdult. A lovaglás és az emberölő eszközök birtokában, ideológiailag önmaga magasabbrendűségének a tudatával fölfegyverkezve, elindult hódítani. Ez azt jelenti, hogy az emberiség föltalálta a háborút, és ezzel megteremtette a történelmet is. Megkezdődött a korábbi békés, egyenrangúságra épülő társadalom fölszámolása, és kezdetben más embereknek az istenek nevében történő lekaszabolása, később pedig a rabigába döntése.

     Az invázió első hulláma Kr. e. 4500 körül elsősorban a Balkán felé irányult. Ennek során a harcibaltások népe fölégette a Vinča műveltséget is. A háborúk első jelét a szó szoros értelmében véve a fölégetett és lerombolt települések jelentették. Ezzel párhuzamosan a Balkánon megjelent a gazdagon díszített sírba való temetkezés rítusa is, azaz itt is felborult már a társadalmi egyenlőség. Igaz, ezekről még aligha jelenthető ki, hogy igazi háborúk, merthogy a fölégetett települések ekkor még nem voltak védelemre berendezkedve, egyáltalán nem voltak képesek megvédeni magukat. A szó igazi értelmében ez még nem volt háború. A kurgán műveltség első terjeszkedése kizárólag folyóvölgyek mentén történt, oda a pásztor-gazdálkodást vitte. Az idők során azonban a korábbi mezőgazdaság apránként visszatért ezekre a területekre, és feloldotta a kurgán műveltség elemeit.

 

 Szkíta íjász szobor.[2]

 

     Kr. e. 3500 táján egy második invázió indult, most már az északi pontuszi sztyeppékről, a Volga-könyök környékéről. Ez már a Duna és Tisza völgyén északra is terjedt, és mint Baden-Vucedol műveltséget ismerjük. A folyóvölgyekben a korábbi mellérendelő szellemű műveltségek megrogytak, megjelentek a dombtetőn az erődök, uralkodóvá vált mindenütt az állattenyésztés. A lakott települések száma lecsökkent, a népsűrűségük úgyszintén. A kisebb települések azonban mint szigetek továbbra is érintetlenek maradtak, s a kultúrák ismét csak ötvöződtek. Ebben az időszakban jelent meg ezen a területen a jó minőségű bronz is.

     Marija Gimbutas 1991-es könyvéből kiolvasható a kurgán és a későbbi nordikus kultúra szoros rokonsága. Lovas kultúrák nem azonosak és nem is egyformák. A kurgán lovas kultúra volt, de sem fegyvereit, sem felfogását, sem társadalmi rendjét tekintve nem azonos a türk lovas kultúrákkal. A kurgán szkíta irányba való fejlődése szépen nyomon követhető az orosz sztyeppéken, és a turk kultúrák ebből csakis a nyíl használatát ‘vették át’, szinte semmi mást. A szkíta nem azonos a kimmerrel, a szkíták szorították ki a kimmereket éppen azáltal, hogy visszacsapó nyiluk volt. A szkíta elit – ez volt a szkíta és tökéletesen kurgán felfogású volt – nem azonos a területükön élőkkel. Ha egy szkíta kurgánban összeszámoljuk az emberi csontvázakat, akiket a másvilágra küldtek az urukkal, sem igazságosaknak, sem az emberiség jótevőinek nem tartjuk majd őket. A szkíta művészet nem szkíta volt, hanem görög és kaukázusi, a szkíták csak fizettek érte. A mesterek nem szkíták voltak.

     A szkíta kapcsolatokat tehát nem zárhatjuk ki Közép-Európából: kapcsolatban álltunk velük is, és a szkíták a kelettel is kapcsolatban állhattak.

 

[1] http://itinery.com.ua/ru/object/view/kurgan-tolstaya-mogila.

[2] http://www.magyarekszer.hu/tartalom/termekek/szobrok-disztargyak/szkita-ijasz-szobor/?t_id=128.

 

 

     

 

 

 

 

(folytatása következik)

 

Előző részek: 

 

1) A magyarok nem Ázsiából erednek

 

2) A magyarság embertanilag egységes, őseurópai nép

 

3) DNS-jelzők őstörténete

 

4) A magyar nyelvű műveltség

 

5) Egyedülálló magyar nyelvünk

 

6) A magyar csoda

 

7) Kárpát-medencei és környéki népünk ’életmentő’ fémművessége

 

8) A magyar népmesék egyedülálló értékei: a valóság és a halottak tisztelete, a születés és élet titkai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu