Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Fohász a nemzeti irodalomért

Ha a mi értékrendszerünk nem jelenik meg a mindennapokban, ha ennyire egyoldalú a szellemi kínálat, akkor elvesztünk, mert a jövő az övék.

 

Nem árulok el titkot azzal, hogy még mindig járok könyvesboltba. Tudom, öreges szokás, azonkívül kissé meghaladott is, de szeretem a könyvet, fel akarom fedni a betűkbe zárt, papírosra vetett titkot. Az időm kevés, és még annyi mindent el kéne olvasni – éppen ezért lankadatlanul vásárolom a könyveket, és ritka szabadnapokon, csendes vasárnapokon elmerülök olvasmányaimban. Mostanában leginkább a szépirodalomban: a tények helyett inkább az álmot, a kalandot, a szépséget és az igazságot keresem.

 

Valamikor Móricz Zsigmond mesélte íróbarátjának, hogy egy padláson régi folyóiratokat, kalendáriumot, könyveket talált. Olvasgatta őket és egészen eliszonyodott annak a kornak a sekélyes, olcsó irodalmától, majd arra gondolt, micsoda pangás és önáltatás dúlt az ő születése táján a hazai szellemi életben. És hogy kiszabadítani a magyar szellemet a palackból, megírni a jelentős és színvonalas műveket, nemzeti sorskérdés és elsőrendű feladat.

 

Nézem, nézegetem Budapest talán legnagyobb könyvesboltjában, hogy mi a kínálat magyar prózairodalomból.

 

Néhány Krúdy, Kosztolányi az ismert sorozatokból, Mikszáth olcsó papíron, iskolai kötelezők. Jó sok Márai, még több Wass Albert. És a derékhad, a kínálat nagyobbik fele: Esterházy, Nádas, Spiró, Krasznahorkai, Dragomán, Grecsó, Závada és a többi. Bár ismerem őket, hosszan lapozgatom könyveiket. Mindenütt bekezdések nélküli szózuhatag vagy éppen tagolt rendetlenség. Egy valaha lezajlott posztmodern forradalom formai és tartalmi utóvédharcai. A sorok mögött nagyra hízott egók, belterjes és szűkre zárt terek, íróasztali élmények, önmutogató parádék. Egyik-másik regény az olvashatatlanság határán. Értékhiányos, üres szómaszturbáció, magvas gondolatoknak álcázott sznobéria. Nem mintha nem tudnám, mi következik, de átballagok a világirodalmi részhez. Itt is hasonló a kínálat: ismeretlen írók a harmadik világból, Európából, Amerikából, prózájuk mindig ugyanaz: emberi jogok, nők helyzete, történetek szenvedélybetegségekről, kallódásról, homoszexuális propaganda, feminizmus, heveny vallásellenesség, gonzó figurák elmebeteg agyszüleményei.

 

Jó itt a könyvesboltban, csak éppen a szépséget űzték el messzire.

 

De hogyan jutottunk idáig? Miért nem ismersz magadra, a hazádra, a környezetedre a kortárs szépirodalomban?

 

Egyrészt azért, mert bár semmivel nem vagyunk tehetségtelenebbek a kinevezett és kitenyésztett sztároknál, a rendszerváltozás óta nem írtuk meg azokat a műveket, amelyeket meg kellett volna írni. Az üdítő kivételek egyike például Bán Mór, aki azonnal a sikerlisták élére kúszott, ezzel is bizonyítva, hogy igény volna, csak éppen a művek nem készültek el. A másik probléma, hogy ha tehetség akadt is, megírhatott akár egy új Mester és Margaritát, az nem jutott el az olvasókhoz. Hogy miért? Mert liberális ítészek sokasága tartja kezében a magyar könyvpiacot, és egyoldalú szellemi táplálékkal irányítja a maradék olvasók ízlését. Nem is csinálnak titkot abból, hogy totálisan elfogultak, a megtévesztett olvasó pedig azt hiszi, az irodalom ilyen, ehhez kell felnőnie, ezt kell megértenie, befogadnia. A világ Dragomán György szerint – valahogy így néz ki ma a magyar prózairodalom, ahol valaha mégiscsak világsztárok öltötték magukra a piros-fehér-zöld szerelést.

 

Egyik kortárs író barátom horrorsztorikat mesélt arról, hogy a kiadóvezetők, a honi liberális szellemi élet tótumfaktumai ...

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu