Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

EMLÉKÉV

A fiók mélyén őrzött történelem
100 éve ért véget az I. Világháború. 1914–1918, a Nagy Háború
 

Első rész

 

 

Sokszor kalandos utat választ magának az igazság, türelmesen kivár, hogy egyszer csak megmutatkozzék. 94 év múlt el azóta, hogy ez az alig 50 oldalas kis kiadvány megszületett,1924-ben: A falu háboruja és forradalma. Polgárdi története 1914–1919. címmel, egy sokat vitatott történelmi kor tükörképeként, vitathatatlanul hitelesen, úgy, ahogy egy zárt faluközösség azt megélte. Bátran szólt a túlélőkhöz, igaz emléket állítva az elesetteknek, és szólva az utókorhoz is, hogy tanulhasson belőle. 

 

 

Akkoriban jubileumi kiadásnak számíthatott, 10 évvel a Nagy Háború kitörése után. Tartalmát hitelesen ellenőrizhette az akkori faluközösség, nem lett volna értelme valótlanságokat leírni benne. A kiadványt Polgárdi község közönsége adatta ki, megírta B. Szabó István, készült Csitáry G. Jenő könyvnyomdájában, Székesfehérvárott.

 

Sokáig rejtegetve őrizgették a kiadványt, amit közel negyven évvel ezelőtt olvasásra megkaptam, majd valahogy elfeledve nálam maradt. Szégyellem, de akkoriban nem olvastam el. Amikor a múlt év nyarán újra a kezembe akadt, izgatottan olvastam végig. Ebből az élményből született meg ez az írás.

 

Az előszó szerint, melyet Kreiner Sándor, Polgárdi akkori főjegyzője írt le: kettős célja volt a kiadványnak. Egyrészt megörökíteni azok érdemeit, akik a világégés szörnyű öt esztendejében megállták a helyüket, kötelességüket teljesítve, másrészről pedig elrettentő például akarták állítani a későbbi nemzedékeknek: „a forradalom és kommunizmus gyászos korszakát, hogy mivé lesz a falu, következőleg mivé válik az ország akkor, amikor elhagyja Istenét, megtagadja hazáját, leveti nemzeti öntudatát.”

 

Másutt Kreiner Sándorról a következőket találtam: 1882-ben született a Veszprém megyei Csékúton. Polgárdiban segédjegyző, 1911-ben vezetőjegyzővé választották. Így jellemezték munkásságát: „Polgárdi községnek modern és kultúr-községgé alakulása az ő törhetetlen akaratának, nagystílű elgondolásának és akadályt nem ismerő törekvésének eredménye.”

 

Azokban a nehéz időkben szükség is volt ilyen emberekre!

 

A kiadvány fejezetcímek szerint taglalja az 1914–1919 közötti időszakot, életszerű történetekkel fűszerezve, melyek hitelesen mutatják, hogyan szűrődött át a történelem egy összetartó és kemény megpróbáltatásokat megélő faluközösség mindennapjain. Tiszteletet érdemelnek az akkori emberek, akik fizikai, lelki és anyagi áldozatot vállalva élték meg nem könnyű sorsukat. A nevekkel, helyi statisztikai kimutatásokkal illusztrált könyvecske szól az emberi és anyagi áldozatvállalások számszerűségéről, a rekvirálásokról, a hadirendeletek végrehajtásáról, a hadifoglyok munkájáról, a hadirokkantak és hadiárvák ellátásáról, az iskolai oktatás fenntartásáról, az idényszerű mezőgazdasági munkák elvégzéséről stb.

 

Mit is tehet az ember az olvasottak hatása alatt? Felkerekedtem, az egykori nyomokat keresve, táskámban a hajdani kiadvánnyal, és elindultam Polgárdiba. Kíváncsi voltam, áll-e még a Hősök szobra, az az első világháborús emlékmű, melynek grafikája – és nem a fényképe! – díszíti a kiadvány előlapját. A múltról mit őriz az emlékezet, mit őriz a táj?

 

Áll a szobor, a helybéliek gyorsan útba igazítanak, dobogó szívvel pillantom meg, néhány ember dolgozik körülötte, szépítgetik, tisztogatják, és felújítási munkákat végeznek éppen rajta.

 


Az I. világháborús emlékművet a község állíttatta,1924-ben avatták fel. A virágokkal övezett emelvény közepén nyolcszögű oszlopon áll a szobor, mely egy fájdalomtól megtört honvédot ábrázol, aki a hősök emléke előtt meghajtja zászlaját. Az elhunyt hősök nevei az oszlopba vésve hirdetik a hazáért elhunytak soha el nem múló emlékezetét.

 

1914. július 28.: kezdete a háborúnak, a négyéves öldöklésnek, pusztításnak! Az öreg király „mindent meggondolva, mindent megfontolva” megüzente a háborút Szerbiának, és megindult a harc. A falut nem érte váratlanul a hadüzenet, hiszen alig akadt akkoriban ember, aki nem olvasta a Friss Újságot. A trónörökös pár meggyilkolása köztudomású volt, számítottak a következményekre. Alig fejezték be az aratást, a gabonát behordták, a cséplés elkezdődött, de a sorozásokkal 513 erőteljes férfi munkaereje esett ki a legfontosabb mezőgazdasági munkák idején Polgárdiban. Már augusztus végén a besorozott lovakat és 38 darab teljesen felszerelt kétfogatú kocsit kellett a községnek a mozgósított hadsereg részére kiállítani. Az itthon maradottak szívós összefogással, az öt gazdasági területre osztott határban, beleértve a hadbavonultak földjeit is, elvégezték a szántást, vetést, mire a tél beállt.

 

Polgárdi községbe is megérkezett tehát a mozgósítási parancs. Kezdetben lelkesedéssel fogadták a hírt; a bevonultak nagyobbrészt a 69-es Hindenburg-ezred és a 17. honvéd-gyalogezred kötelékébe tartoztak.

 

1914 decemberében folytatódott a sorozás, már minden fegyveres szolgálatra alkalmas, 36-50 éves férfit behívtak. 1915 januárjában már a 19 éves korosztály is sorra került, a háború szörnyetegének még mindig nem volt elég az emberáldozat. 1915 májusában már mindenkit soroztak, akit lehetett. 1915-ben a község két felekezeti iskolájának két termében 45 ágyas hadikórházat alakítottak ki, annak minden felszerelését, működtetését a község adta össze. Kijózanító volt, hogy 1915-ben már 562 sebesültet ápoltak 4147 ápolási napon. A kórház ápoltjai között a Monarchia minden nemzetisége képviselve volt: magyar, osztrák, bosnyák, horvát, lengyel, sváb, rusnyák, dalmata, sőt még oláh és cseh is.
     A kórház mintaszerű vezetéséhez, fenntartásához akkoriban az állam 1 korona 20 fillér ápolási díjjal járult hozzá személyenként, 80 fillért pedig a község viselt.
     A helybiztosítás miatt a közoktatás is megszűnt a községben, kb. két évre. A helyzetet csak nehezítette, hogy még a tanítókat is besorozták.

 

A háború emberanyag-értékéről beszédesek a következő statisztikai adatok, csak Polgárdi községben:

 

A hadbavonultak száma     638 fő
Elesettek száma                  125 
Eltűntek száma                    45
Hadifoglyok száma              83
Rokkantak száma                29


Hogy mennyire volt fontos a földek művelése, azt igazolja, hogy már 1914 novemberében figyelmeztették a lakosságot a liszttel való takarékosságra. A kenyérlisztet kukoricaliszttel és burgonyával keverték. Elindultak a kötelező beszolgáltatások, a rekvirálások, a kormány fejkvótát állapított meg, ami pedig azon felül volt, szépszerével vagy erőszakkal elvitték. Az itthon maradottak állandó zaklatásnak voltak kitéve, a rekvirálások életben maradtak, s csak 1920 után tért át az ország a gabona szabad forgalmára.

 

Az 1915. március 14-i fennmaradt rekvirálási kimutatásból kitűnik, mennyi gabonát szállított be ezen a napon Polgárdi:

 

235,70 q búzát
 53,50 q rozsot
301,50 q árpát
112,50 q zabot

 

A háború ember-veszteségét a harctéren elkezdték hadifoglyokkal pótolni, ugyanis a gorlicei áttörés után az oroszok tömege adta meg magát. Az aratási munkák idejére a község elöljárósága 1915-ben a hadügyminisztériumhoz fordult foglyok kiutalása végett, 500 orosz (muszka) fogoly érkezett a községbe.

 

A leírások szerint „emberevőket” vártak, de valójában rendes munkásemberek voltak, akik igen vallásosak voltak, nagyon szépen énekeltek, és tisztességes munkaerőnek bizonyultak.
     1916-ban 800 fogoly érkezett a helyi Kő- és mészipartelepek üzemének fenntartására, felerészben muszkák, felerészben olaszok, akik a kőbányánál és a mészégetésnél dolgoztak, de gyengébb munkások voltak az oroszoknál.

 

A háború elején a hadiszerencse ellenünk fordult. Az oroszok előrehatoltak, Szerbiából a hadseregünknek ki kellett vonulnia, a szerbek megszállták Szlavónia egy részét. A veszélyeztetett területek lakosságát a kormány internálta. Így kerültek Polgárdiba szerbek, akik jól értettek a szőlőműveléshez és a kertészethez, szorgalmasak voltak. 400 szlovént is internáltak 1915-ben a Dalmát tengerpartról, jobbára asszonyokat, akik nem akartak dolgozni, élelmezésre nem fogadtak el egyebet, mint rizst és kukoricalisztet. Ugyancsak ide kerültek a Kárpátok harcai idején elmenekült galíciai zsidók, akik (és itt ismét szó szerint idézem a kiadványt) „lusták, dologtalanok voltak”. 1916-ban erdélyi menekülteket is befogadott a község, 47 családot, akik az oláh hordák kegyetlenkedései és rablásai elől kényszerültek menekülni. 1917 tavaszán, ahogy javult a hadi helyzet, mindnyájukat hazaszállíttatta a kormány.

 

A központi hatalmak a háború folyamán állandó nyersanyaghiányban szenvedtek. Fémgyűjtés folyt, elrendelték a rézedények, üstök, alumínium tárgyak beszolgáltatását. 1916-ban már a harangokat is le kellett adni. A katolikus és a református egyház is átadta 2-2 nagyobb harangját, amelyek feliratát is őrzi a kiadvány, pótolni azokat csak jóval a háború után, 1922-ben tudták, közadakozásból. Felszentelésükkel hirdetve, hogy az ország háborús sebei még gyógyításra várnak.

 

Részletesen közli a kiadvány a hadbavonultak névjegyzékét, feltünteti a hadi szolgálat és a frontszolgálat idejét, kitüntetéseiket, esetleges rokkantságuk százalékát. Tartalmazza a hősi halottak betűrendes névjegyzékét, továbbá a Vitézi Rend Polgárdin felavatott hét tagját, akiket név szerint megemlítenek, részletesen felsorolva katonai szolgálatuk dicsőségét, sérüléseik számát és a kapott kitüntetéseiket.
 

A képen látható Magyar Háborús Emlékérmek, féltve őrzött családi relikviák. A bal oldali érem előlapján: babér- és tölgyfa koszorúban, két kard felett háromszögű pajzson magyar címer, fölötte a Szent Korona. Hátlapján: a „PRO DEO ET PATRIA” (Istenért és a hazáért) felirat és rohamsisak, alatta 1914–1918. Ezüstözött bronzból készült, 37 mm átmérőjű, nagyon szép érme.

 

Az emlékérem érdekessége, hogy 1929. május 26-án Horthy Miklós kormányzó alapította, az I. Világháborúban résztvevők számára – két változatban. Azt, amelyiken a rohamsisak látszik, a harcokban ténylegesen szolgálatot teljesítők kapták, a civil változatot pedig a hátországban szolgálók, hadiözvegyek és árvák kapták elismerésül. Ez a rohamsisak nélküli változat. Az emlékérmet Kisfaludy Stróbl Zsigmond (1884–1975) tervezte. A szalag 40 mm széles, háromszögletű, zöld-fehéren bordázott mellszalaggal, szélein 5-5 mm széles fehér és vörös sávval.

 

A háborúhoz sok pénz is kellett. 1914 novemberében adta ki a kormány a felhívást az első hadikölcsön-jegyzésre, hazafias kötelességből, ami még háromszor ismétlődött meg, anyagilag is megterhelve az itthon maradt lakosságot.

 

Tudvalevő dolog, hogy Magyarország nemcsak véráldozatban, helytállásban vette ki részét az elhúzódott háborúban, hanem az anyagi áldozatok terén is. Mi élelmeztük a frontot, a saját katonáinkon kívül Ausztriát, sőt részben Németországot is.

 

A magyar katona hősi mivolta, hazaszeretete, az önfeláldozással járó kitartása, a világháborúban tanúsított viselkedésük példátlan volt az egész világon, olyannyira, hogy ezt még ellenségeink is elismerték. Ahol veszély volt, ahol vissza nem riadó támadásra, megtörhetetlen védelemre, ahol minden poklon keresztültörő rohamra volt szükség, oda állították ezeket az ízig-vérig hősöket. Az utókor fejet hajtó tiszteletét kell hogy kiváltsa hajdani helytállásuk. Ott voltak a gorlicei áttörésnél, a Kárpátok védelménél, az isonzói csatáknál, Erdély védelménél. Az ő nevük dicsőségét hirdeti a Monte San Michele, a Monte San Gabriele pokoli küzdelmei, melyeknek borzalmasságáról még az ellenség hadtörténetírói is csak az iszonyat hangján emlékeznek meg, és kiemelik, hogy a magyar katonaság rettenetes ellenállóereje nélkül képtelen lett volna az osztrák hadvezetés hónapokon keresztül tartani ezt a vonalat. Igen, ők voltak a 17. székesfehérvári gyalogezred, a 69. közös Hindenburg gyalogezred, a somogyi 44-esek, a szolnoki 68-asok, a debreceni 39-esek, a kecskeméti 38-asok! 

 

Emlékezzünk rájuk, soha el nem múló tisztelettel! Dicsőség a hősöknek!

 

1918 októberében állt be a központi hatalmak katasztrófája. Először a bolgár hadsereg hagyta el a frontot. Az így támadt rést már nem volt képes a hadvezetőség betömni, a fegyelem megszűnt, az ellenállás megtört, a teljes fizikai megsemmisülés elől a katonaság önkényesen elhagyta szolgálati helyét, megkezdődött a poklot járt katonák vándorlása hazafelé.

 

1918. október 20. után Polgárdiba is zsúfolt vonatok érkeztek a különböző frontokról hazatérő, meggyötört katonákkal. Az éktelen ordítozás, erőszakoskodás miatt a község elöljárósága karhatalmi alakulatot szervezett a hazatérő, féktelenkedő harcosok fogadására. Megalakult a népőrség, 42 tagja volt.
     Lefegyverezték a katonákat, a használható embereket beállították a 18 csoportból álló népőrségbe. Minden csoport élén egy parancsnok állt, akinek 10 katonája volt. Ennek az őrségnek köszönhető, hogy ezekben a gyúlékony levegőjű napokban nem történtek kilengések az élet- és vagyonbiztonság ellen, bár a helyzet igen veszélyesnek látszott.
     A község szervezettsége 1918. november 2-án kezdett helyreállni. A református templomban a falu közössége népgyűlésre gyűlt össze. Kb. ezer ember fért be a templomba, a többiek izgatottan várták a templom előtt a híradást a bent történtekről. Az országban a legfőbb hatalmat a Nemzeti Tanács vette át. Megalakult Polgárdiban a 12 tagú Néptanács, minden puszta 2-2 tagot küldött, akiket maguk közül választottak ki. Kreiner főjegyző indítványára letették hivatali esküjüket.

Kormányrendelet született a hadifoglyok hazaszállításáról, országrészenkénti csoportokban Székesfehérvárról indították őket vissza illetőségi helyükre.

 

Az elesettek emlékére a háború végén a község mementóként 125 fát ültetett el. 

 

De legyen itt vége történetünknek. Ez volt a falu háborúja, jelezve, hogy azután ebben a kivéreztetett helyzetben sem következett be a konszolidáció. 1919-ben oláhok és csehek törtek be az országba, kegyetlenkednek és rabolnak, a politikai balra csúszás már észlelhető, a bolsevizmus romboló, rövid időszaka elkezdődik…De ez már egy másik történet.


                                                                                   

Felhasznált irodalom:
Az írásban megnevezett kiadvány, 1924.

 

 

(folytatása itt olvasható)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu