Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Kennedyt is legyőzték - kik?

2018/11/30

Szerző

,,Az egész világon szembe kell néznünk egy masszívan egységes és könyörtelen összeesküvéssel, amely elsősorban rejtett módszerekkel növeli a befolyási övezetét: beszivárgással a megszállás helyett, felforgatással a választások helyett, megfélemlítéssel a szabad döntés lehetősége helyett, inkább éjszakai gerillákkal, mintsem katonákkal nappal" – mondta Kennedy elnök még 1961-ben. Két évvel később megölték. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház 2018. november 25-én.

 

Professzor úr, idehaza a hungarofób szélsőség gúnykacajra fakad, ha összeesküvésekről, háttérhatalomról hall, olvas. Mennyiben valószínű, hogy ők is részei a Kennedy elnök által – több beszédben is – emlegetett „könyörtelen összeesküvésnek”?​

 

– Az emberi világ egyik legtermészetesebb és hétköznapibb, de egyben legmisztikusabb jelenség-együttese az a „valami”, amit hatalomnak szokás nevezni. Ami mögött egy még hétköznapibb, de egyúttal talán még a hatalomnál is titokzatosabb másik jelenség húzódik meg, és ez az akarat. A hatalom ugyanis nem más, mint akarat-átvitel, az akaratom átvitele valakire, ami azért nagyon különös, mert minden emberi lény szabad akarattal bír, így valami igen talányos folyamat játszódik le akkor, amikor mások akarata szabja meg azt, hogy én mit tehetek, mit „akarhatok”. A magyar vicc ezt ironikus szójátékkal úgy fejezi ki, hogy „szabad ember vagyok, szabadon azt teszem, amit szabad”.

     A hatalom nyíltan is megmutathatja magát, tehát személyek, vagy személyek hálózatából felépülő intézményesült szerveződések nyíltan is törekedhetnek arra, hogy az akaratukat átvigyék másokra, tehát, hatalmat gyakoroljanak felettük. Ilyenkor azonban szinte minden esetben „súrlódással” kell számolni az átvitt akarat alanya és az akarat átviteli „célpont” között, ezt szokás konfliktusnak nevezni. A konfliktus az emberi világban valóban olyan, mint a súrlódás a fizikai jelenségek világában. Mivel energia-vesztéssel jár, így mindig arra törekszünk, hogy csökkentsük intenzitását, de teljesen soha nem lesz kiiktatható. Az emberiség elmúlt évezredei során a mindenkori hatalom egyre kifinomultabb módszerekkel próbálta az akarat-átviteli mechanizmusait minél kevésbé láthatóvá tenni, pontosabban olyan átviteli rendszereket kialakítani, amelyek a döntő többség számára „láthatatlanok”. A hatalomnak tehát a legmélyebbről jövő legelemibb törekvése az, hogy elrejtse azokat az eljárásokat, amelyek az akaratának átvitelét szolgálják.

     Ezen a törekvésen nemcsak, hogy meglepődnünk nem kell, de teljesen természetes törekvésként kell tudomásul vennünk. Egyszerű „energiatakarékosságról” van szó, hiszen sokkal alacsonyabb intenzitású súrlódási-veszteséggel kell számolnunk, ha azért nincsenek nyílt konfliktusok, mert az akarat-átvitel „célszemélyei” egyáltalán nem is érzékelik azt, hogy mások akaratát teljesítik be, ha úgy érzik, hogy „szabadok”, vagyis, ahogy a magyar vicc mondja, szabadon azt teszik, amit szabad. A hatalom tehát történelme során normatív struktúrák roppant méretű és komplexitású, részben látható, de javarészt „láthatatlan” rendszerét hozta létre. Ezek olyan „fegyelmező” intézmények is lehetnek, mint a család, az iskola és a munkahely, amelyek valójában ennek a rejtett hatalmi hálónak a legelemibb részei, és egy olyan folyamatos megmunkálási folyamatnak vetik alá a társadalom tagjait, amelyek az adott hatalmi rendbe legalkalmasabb módon beilleszthető lét-karakter megformálását segítik elő. És amiről e megmunkálásunk során nem is nagyon szerzünk tudomást, vagy legalább is nem rajtunk véghezvitt hatalom-gyakorlásként fogjuk fel. A nyugatias modernitás lét-berendezkedésének igazán fontos intézménye azonban a média, amely a XVIII. századtól kezdve a legdöntőbb hatalmi intézmény-együttessé vált. Ennek az a fő oka, hogy az egyre gyorsuló ütemű techno-evolúció nyomán egyre komplexebbé váló világ történéseinek, jelenségeinek egyre növekvő, most már abszolút többségét csak valamilyen „közvetítőn” keresztül tudjuk érzékelni. A média azonban, noha önmagát igyekszik semleges technikai segítőként feltűntetni, tematizálja és értelmezi a világ-történéseit, így nem a világot ismerjük meg a médiából, hanem csupán egy „történetet” hallunk-látunk a világról, amelynek persze mindig van némi köze a valósághoz, de hogy mennyi, azt egész pontosan soha nem tudhatjuk meg. A nyugatias modernitás globálissá tágult „szép új világában” tehát minden eddiginél sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk a történelem során egyre sikeresebben elrejtőző valóságos hatalomnak, aki úgy viszi át ránk akaratát, hogy erről többnyire sejtelmünk sincs. A nyugatias modernitás demokráciája tehát eleve illúzió lehet csupán, a nép soha nem volt és soha nem is lesz önálló akarati tényező, és nem is lehet az, lételméleti értelemben sem. Belátom, ez így elég kellemetlenül hangzik, mert azért persze kényelmes lenne az ellenkezőjében hinni, és többnyire valóban erre is törekszünk, de attól a lelkünk mélyén mégis csak sejtjük, hogy nem vagyunk és nem is leszünk, nem lehetünk a magunk urai. Hogy még kényesebb legyen az ügy, tegyük mindjárt hozzá, nincs és nem is volt szükség soha arra, hogy a magunk urai legyünk. Még hozzá azért nem, mert az emberi világot mindig egy szigorú szellemi hierarchia igazgatta, és ez mindig így is lesz. (Aligha véletlen, hogy Platón és Arisztotelész a görög demokráciát egy degeneratív elfajulásként értelmezték, amely csupán álca, a valóságos „láthatatlan” szellemi oligarchia elfedésére.) A tradicionális szakralitás évezredei során azonban ez a valóságos hatalmat gyakorló szigorú hierarchia mentén szerveződő szellemi elit nyíltan megmutatta magát, és minden szellemi szint többé-kevésbé tisztában volt saját kompetenciájával és el is fogadta azt. Az is világos volt mindenki számára, hogy a lét-berendezkedés „cél-függvénye” egy emberen túl mutató transzcendens lényeg, a szellemi méltóság, amit József Attila intelme úgy fogalmaz meg, hogy „a mindenséggel mérd magad”. A nyugatias modernitás lét-berendezkedése azonban egy brutális fordulattal ezt a cél-függvényt a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyag-tömeg korlátlan mennyiségi növelésére változtatta át. Ám ennek eredményes működtetése azt feltételezi, hogy a „nép” engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állatok csordájává váljon, és ehhez hamis öntudattal kellett felruházni, hogy az így kialakuló totális alávetettségét és kiszolgáltatottságát, kifosztását korlátlan uralomként, sőt fényes győzelemként ünnepelje nap mint nap. A gigantikus globális reklám-marketing komplexum rejtett hatalmi rendszere tehát folyamatosan mindent megtesz annak érdekében, hogy a népet a „világ uraként” mutassa be önmagának, így jön létre az, amit Cristopher Lash az „önimádat társadalmaként” írt le. Ennek a folyamatnak az újabb megrendítő történelmi állomása a Facebook, amely több milliárd ember számára teszi lehetővé azt a mámort, ami akkor jön létre, amikor az ostoba és korlátolt kis-szerűség a világ urának képzelheti magát. És a világ tényleges urainak végtelen cinizmusát jelzi, hogy ezeket a pusztító intézményeket „közösségi médiaként” nevezi meg. A globális fogyasztói paradicsom azonban nemcsak, hogy boldogabbá nem tette/teszi a népet, de egyre vészjóslóbb jelei mutatkoznak meg a globális lelki, erkölcsi, szellemi kiüresedésnek, lezüllésnek, az anarchia és káosz felé sodródásnak. Kennedy azon kevesek közé tartozott, aki szellemi értelemben képes volt megragadni mindezt, és vesztére „közhírré” is próbálta tenni, amikor erre, amerikai elnökként, mint a formális hatalom birtokosa lehetőséget kapott. Egyáltalán nem meglepő, hogy a nyugatias modernitás globális hatalmi mechanizmusainak valóságos, ám a dolgok természetéből adódóan rejtőzködő és ezért „láthatatlan” urai, megelégelték Kennedy „kibeszélő” törekvéseit. Ezek a tőle idézett mondatok persze arról is árulkodnak, hogy neki is legfeljebb sejtései lehettek erről a rejtett „szuperstruktúráról”, naiv és végzetesen felkészületlen volt arra a szerepre, amivel azonosulni próbált. Ennél is megrendítőbb, hogy öccse, Robert Kennedy nemcsak, hogy nem tanult a figyelmeztetésből, de egyenesen kiprovokálta önmaga likvidálását.

     A dolog természetéből adódóan soha nem fogjuk megtudni, sem azt, hogy milyen mechanizmusok végeztek velük, (a bérgyilkosok személye tökéletesen érdektelen) sem azt, hogy ők maguk miért követték el ezt a, mondhatni „rituális öngyilkosságot” mindketten. Az angol és francia forradalom óta, tehát a XVII. és XVIII. századtól neki lendülő nyugatias modernitás rejtett globális hatalmi szuperstruktúrája a kezében lévő globális média segítségével „előre menekül” vagyis eleve tudatlanságként és/vagy gonoszságként igyekszik megbélyegezni minden olyan törekvést, amely hatalomgyakorlásuk mechanizmusait kívánná feltárni. A fokozódó káosz a narratívák olyan permanens globális szellemi háborúját hozta magával, amelyben most már valóban beazonosíthatatlanul kavarognak a legkülönbözőbb szellemi konstrukciók. Ezeket lehet összeesküvés elméletnek, álhírnek, hoax-nak és fake news-nek, vagy éppen, mint régen „hírlapi kacsának” nevezni vice-versa, de ezektől az elnevezésektől nem hogy „okosabbak” nem leszünk, de csak mi magunk is egyre bizonytalanabbá, szorongóbbá és frusztráltabbá válunk.

     A tény, az igazság, a valóság szavak tökéletesen kiüresedvén most nagy globális robajjal teljesen összeomlani készülnek, maguk alá temetve a nyugatias modernitás egész hamis szellemi konstrukcióját. Akárhogy is lesz, sötét, zavaros idők jönnek, amelyek során igen komoly és elmélyült lét-munkát kell majd elvégezni a maradék emberiségnek (és emberségnek), ha valaha is méltó világot szeretnénk még átélni kívül és belül egyaránt.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu