VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A Beckó várában lakó kis madár ─ Mesélő magyar várak


Beckó vára

(Senki ne keressen történelmi hűséget ezekben a mesékben! Csupán csak elképzeltem, szabadon engedtem a fantáziámat, kitaláltam egy mesét, amely akár ezekben a várakban is megtörténhetett volna. Mindezzel az volt a célom, hogy felkeltsem olvasóim érdeklődését a magyar várak iránt. Rengeteg, csodás vár vagy várrom található Nagy-Magyarország területén. Érdemes felkeresni várainkat. Talán váras meséim segítenek ebben.)

Hajdanában, nagyon-nagyon régen, igazából nem is tudom, mikor, volt egy Beckó nevű vár, amely hatalmas sziklás hegy tetején állt. Olyan magas volt, hogy aki fel akart menni a várba, az igen csak megizzadt, mire felért.

Ebben a várban élt egy nagyúr a szolgáival együtt. Akit felvett szolgának, azt soha többé nem engedte el, élete végéig a vastag falak között kellett élnie. Ha mégis megpróbált a szolga elmenni, azt a nagyúr madárrá változtatta és egy kalitkába zárta, s felvitte a vár legmagasabb tornyába, ahol egymás mellett sorakoztak a kalitkák. Hiába sírtak keservesen a madarak, örök életre rabok lettek.

Egyszer egy szegény lány vetődött a környékre. Megtetszett a nagyúrnak, és fondorlatos módon rábeszélte, menjen fel vele a várba és ott legyen a szolgája. Jól megfizeti, és csak egy évig kell dolgoznia. Utána mehet, ahová csak akar. Mindennap három aranyat ad fizetségül. A szépséges lány, mit sem sejtve, elfogadta az ajánlatot. Sőt, még örült is, hogy el tudott szegődni egy ilyen fényes várba. Jól jön neki a sok arany, amikor letelik az egy esztendő.

Ugyanis a lány jegyben járt egy Jancsi nevű legénnyel. Még gyermekkoruk óta ismerték egymást. Soha mást nem tudott volna elképzelni férjének. Mindketten igen szegények voltak. A legény egy pékmesternél volt segéd. Éjjel-nappal dolgozott, de a pékmester nagyon fukar volt, a munkájáért alig adott valami fizetséget. Mindig azt mondta, hogy a segédei úgyis meglopják, és annyi kenyeret ehetnek, amennyit csak akarnak. Pedig szegény fiú hetekig ingyen dolgozott a forró kemence mellett.

Ezért is örült a lány, ha majd letelik, az egy év, gazdagok lesznek, szegény Jancsinak nem kell a pékmesternél dolgoznia. A kapott aranyakon vesznek egy kis házat, s hozzá kicsinyke birtokot. Ha nem is lesznek túl gazdagok, mégis jól megélnek a munkájukból.

A szépséges leányzó örömmel követte hát a nagyurat, és azonnal be is állt szolgálónak. Nem volt könnyű dolga, mert kora reggeltől késő estig mindig volt tennivaló a hatalmas várban. Takarított, mosott, sőt még főzött is finom étkeket a nagyúrnak. – Hej, te lány, milyen jókat tudsz főzni, sütni – dicsérte meg minden ebéd után, és elégedetten nézett végig rajta. – Jó feleség válik majd belőled. A szépséges lány erre csak ezt válaszolta mosolyogva: – Igyekszem, fenséges nagyuram. S már sietett is a következő munkát elvégezni a várban, mert volt belőle bőven.

Teltek-múltak a napok. A szépséges lány mindennap húzott egy rovást a szobája falán. Így számolta, mennyi nap telt el a szolgálatból és már mennyi aranya gyűlt össze.

Az utolsó hét telt el a legnehezebben. Úgy tűnt a lánynak, mintha egy nap ólomlábakon járna. A munka is megszaporodott. A nagyúr újabb és újabb feladatokkal látta el. Mindig úgy rendezte a dolgot, hogy a szépséges lány közelében lehessen. Csak a vak nem látta, hogy a nagyúr szíve szerelemre lobbant a lány iránt. Utolsó nap így szólt: – Édes csillagom, drágaságom, csak még egy évet szolgáljál nálam. E várnak az úrnőjévé teszlek, ha velem maradsz. A lányt meglepte ura javaslata. Először nem is tudta, mit válaszoljon neki. Nem akart ő hűtlen lenni Jancsihoz, hiszen ő volt élete egyetlen szerelme. Végül egy kis gondolkodás után reszkető hangon mondta: – Fenséges nagyuram, nem maradhatok itt a várban. Vár engem otthon a mátkám, Jancsi. Fizesse ki a béremet, hogy holnap, az első kakasszóra szaladhassak hozzá. A nagyúr úgy tett, mintha beleegyezne a szépséges lány kérésébe. Még a szépen csillogó aranytallérokat is kikészítette az asztalra. – Holnap, amikor indulni készülsz, megkapod a béredet – mondta, és bement a szobájába.

A lány nagyon örült, hogy újból látni fogja a kedvesét. Alig jött álom a szemére, olyan izgatott volt. Már a kakaskukorékolás előtt kiugrott a fekhelyéből, és szaladt felvenni az aranytallérokat. A nagyúr még egyszer kérte, hogy maradjon nála, de ő kitartott elhatározása mellett. Magához vette az aranytallérokat és elindult. Alig, hogy kilépett a vár kapuján, a nagyúr kimondta a varázsszót. A szépséges lány azonmód kis madárrá változott. A strázsákkal megfogatta a madarat, és a rengeteg aranytallérból kalitkát készíttetett számára. De az új madarát nem a legmagasabb toronyba zárta, hanem a szobájában az ágya fölé akasztotta a kalitkát. Hiába könyörgött a lány madárhangon, hogy engedje szabadon, a nagyúr csak mosolygott. – Ha énekelsz egy szép dalt, akkor talán elengedlek – mondta. A lány eleinte hitt neki, és énekelni kezdett. Dala lehallatszott a pékségbe. Jancsi