Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Oszlathatott volna a rendőrség

 

A rendőrség feloszlathatta volna a tegnapi Kossuth téri tüntetést, mivel a nem bejelentett demonstráció egy idő után átcsapott erőszakba. - mondta Gaudi-Nagy Tamás Magyarország élőben című műsorunkban. A jogvédő szerint a rendőrök a 2010 előtti időszakhoz képest jól tűrik az erőszakos cselekményeket.Jogszerűtlenül oszlatta fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2009. július 4-én a fővárosban a Magyar Gárda Erzsébet téri tüntetését – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) 2011-ben.

 

 

 

Az ügy képviselője Gaudi Nagy Tamás volt. Épp emiatt is jött el a Magyarország élőben stúdiójába, ahol hangsúlyozta, még mindig nem kapott elégtételt a 2006-os tömegoszlatások egyik sértettje, Dukán Dániel. A férfi felülvizsgálati kérelmét ugyanis elutasította a Kúria Baka András vezette tanácsa. A stúdióban a férfi védője, Gaudi-Nagy Tamás szerint 2010 óta radikálisan változott a rendőrség hozzáállása a tömegrendezvényekhez, és az azokon található történésekhez. Itt a rendőrség tűrésküszöbe finoman fogalmazva nagyon tág volt, a tüntetők feloszlathatók lettek volna– mondta a műsorban. Nézze meg a teljes beszélgetést!

 

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu