Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ferenc pápa: Felelősségteljes migrációt biztosít az ENSZ globális csomagja

2018/12/16

Az ENSZ globális migrációs csomagja olyan eszköz, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat – jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren Advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.


A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a Marrákesben elfogadott nemzetközi paktum a “biztonságos, rendezett és szabályozott” migrációért jött létre, és viszonyítási pont kíván lenni az egész nemzetközi közösség számára. Az egyházfő a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából délben mondott beszédében az öröm vasárnapjának nevezte Advent harmadik vasárnapját, amely Jézus születésének ünnepére készül. Emlékeztetett, hogy Isten az egész világnak szóló öröm fényét Galilea elrejtett falvában, a világnak ismeretlen fiatalasszony szívében gyújtotta meg.

 

Ezt az üzenetet kell a mai egyháznak is képviselnie: a mindenkori hatalmasok keresése helyett a szegények melletti hűségben kell cselekednie igazságra éhezve és szomjazva, a béke hálóját türelemmel szőve - mondta.

 

Ferenc pápa a hagyomány szerint megáldotta a Gyermek Jézus szobrocskákat, amelyeket a római gyerekek a Szent Péter térre vittek. Ezeket az áldás után december 24-én este az otthonokban készített betlehemek jászlaiban helyezik be.

 

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu