Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A francia elnöknek nagy tervei vannak a Momentummal

2018/12/17

Európai pártszövetség létrehozásán dolgozik Emmanuel Macron francia elnök, és ebben magyar szövetségeseket is talált. A Momentum vezetői feltűnően sokat mutatkoznak Macron pártjának, az En Marche-nak a képviselőivel, sőt, már az elnök feleségével is találkoztak. Milyen demokratikus konvenciókat tervez a két párt? Mennyire szoros a kapcsolat a Momentum és Macron között? 

 

Ahhoz képest, hogy a Momentum csak az év elején jelent meg a magyar politika színpadán, és a kutatások is 1-2 százalékra mérik, figyelemre méltóan magas szinten kezeli őket a francia politika.

 

Pár nappal ezelőtt Fekete-Győr Andrásék együtt fotózkodtak Budapesten Nathalie Loiseau francia Európa-ügyi miniszterrel, akivel arról tárgyaltak, hogy a Momentum is „aktív partnerként fog fellépni azért, hogy Magyarországon is nemzeti és helyi vitákat (demokratikus konvenciókat)” folytassanak az Európai Unió jövőjéről – posztolták a Facebookon.

 

 

 

De még érdekesebb a szeptember közepén a párt Facebook-oldalára feltöltött fotó, amelyen a momentumos különítmény Brigitte Macronnal, a francia elnök feleségével mosolyog. A párt vezetőit ugyanis meghívták Párizsba Emmanuel Macron pártjának, az En Marche-nak a székházavatójára.

 

A francia elnök olyan reformterveket jelentett be, amelyekkel alaposan felforgatná az Európai Uniót. Igaz, a német választás kicsit bekavart ennek.A dolog természetesen nem véletlen, és utal arra, hogy Macronnak nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában nagyszabású tervei vannak. A Politico szellőztette meg néhány héttel ezelőtt, hogy a francia elnök csak tavaly alakult, ám ennek ellenére Franciaországban elsöprő győzelmet arató pártja az egész EU-ban keresi a szövetségeseket.

 

A cél, hogy egy európai En Marche-t építsünk– mondta a lapnak Sabine Thillaye, a francia parlament európai ügyekért felelős bizottságának vezetője. Ez a szövetség a 2019-es EP-választásokon segíthetné Macron terveit az EU átalakításában.

 

Egy másik Macron-párti képviselő, Pieyre-Alexandre Anglade azt is elárulta, hogy Macron nagyobb előrelépést tervez az EU-ban Európa-párti, tanult, optimista szavazókra alapozva. Jövőre ezért az év első felében gyűléseket, vitákat, „demokratikus konvenciókat” akar a tagállamokban. Ugye ismerős a kifejezés a Momentum Facebook-posztjából?

 

Anglade nem is titkolta, hogy az En Marche négy tagállamból, köztük Magyarországról tart kapcsolatot pártokkal. Nem is kérdés tehát, hogy Macronék a magyar pártok közül a Momentumra számítanak, hogy megvalósuljanak az Európára vonatkozó terveik.

 

Közösen akarják formálni Európa jövőjét„Informális kapcsolatban vagyunk, több alkalommal találkoztunk az En Marche különböző tisztségviselőivel” – mondta az Indexnek Hajnal Miklós Momentum-szóvivő az En Marche-sal ápolt kapcsolatról. Maga Hajnal is ott volt az En Marche párizsi székházavatásán, azt mondta, hogy itt „az En Marche kampányának lebonyolításán dolgozó szakembereivel cseréltünk tapasztalatot”

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu