VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A közös politikai célok tartják egyben az értékközösséget. A kommunista-liberális világpolgárokat sa


Évek óta azon kínlódnak az Orbán-kormány ellenfelei, hogy rájöjjenek, minek köszönheti Orbán Viktor a tartós politikai sikereit.

Volt itt már mindenféle ötlet, próbálkozás, „nagy” és „vékony” elmélet, de valójában bosszúlihegést lehet hallani, különböző elmeállapotú politikai billogozóemberek gyűlölettirádái guanóként vastagodnak a közéletre, és leleplezésnek álcázott folyamatos uszítást érzékel a polgár mindenfelé. Ráadásul a világmozgások erősen befolyásolják az itthoni fejleményeket, s amit még élő magyar nem látott, egy magyar politikus, Orbán Viktor külföldi mozgása érdemben befolyásolja az európai nagypolitika alakulását. Szögezzük le az első tanulságot: a nap végén sosem a vélemények, hanem csakis a teljesítmény és az eredmények számítanak. A gyűlölet nem teljesítmény, a politikában luxus gyűlölködni.

A POLITIKA LEGELSŐ KÉRDÉSE

A sikeres politika végső titka, hogy ki képes a politikai közösség egyben tartását biztosítani. Ez a politika legelső kérdése. Hogy mekkora egy politikai közösség? A történelem eddig a városállami, a birodalmi és a nemzetállami méreteket ismerte. Mire építhet egy politikus? Szokásokra, meglévő intézményekre és az előre gondolkodásra a közös célok kitűzésében.

A szokások valójában egy közösség kiérlelt, kiszenvedett tapasztalatainak cselekvést szabályozó, átadható hagyománykészlete, amelynek elő kell segítenie a rend és biztonság kialakítását érzelmi értelemben is. Lehetővé teszi a mindennapok minél olajozottabb végigvitelét, az élet anyagi és lelki – akarati értelemben vett – fenntartását.

Természeti korlátja van, hogy mekkora lehet egy politikai közösség. Ahogy egy embernek limitált a telefonszámlistája, egy közösségnek is megvannak a határai. Utópia, azaz – a jelenlegi – emberi természettel szemben áll, ha valaki globális államban vagy birodalmi integráció­ban gondolkodik. Nincs kultúrákon átívelő politikai integráció. Ha volna, akkor kultúra se volna többé, csak hagyományaitól megfosztott, klisékből álló civilizáció.

A liberálisok mértéket veszítettek az egyén izolálásában. Mivel is kezdődött a liberalizmus? A despotizmus elleni fellépéssel. Minek a jegyében? Új hazafias közösség megteremtése nevében, amit köztársaságnak – közös ügyek államának – neveztek el. Ebből a patriotizmusból nőtt ki a nemzetállam tana és politikája.

A testvériség jelszava volt hivatva egyben tartani a szabad és egyenlő emberek köztársaságát. A demokráciát alig vagy egyáltalán nem emlegették. A nemzetek kialakulása gazdaságilag, kulturálisan, politikailag észszerű volt.

A nemzeti eszme összetartó erő, de nemcsak érzelmileg, hanem társadalmilag is. A szokásokat inkább védte, mint fölszámolta, de a kibontakozó modernség fokozatosan a tradíciók ellen fordult. Emiatt egyre védtelenebbé és kiszolgáltatottabbá vált az egyén. Kialakult a gyökértelen tömegember, amely tanácstalanságában bármilyen politikai célhoz képes csatlakozni. Legyen az internacionalista kommunizmus vagy a nemzeti és faji alapon szerveződő nácizmus.

Valamilyen oknál fogva a két radikalizmus közül csak az utóbbit tették meg bűnbaknak a két világháború kirobbanásáért. Ahogy Adolf Hitler máig az ősgonosz megtestesítője, a nemzetállam lett a politikai bűnbakja a modern világégéseknek és a kollektivista társadalmaknak.

De mit kapott a gyökértelen modern ember a pusztulásra ítélt – vérségi alapú, vallási, lokális, tradicionális – közösségek helyett? Felfokozott tudatú egyéni a