Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A barikád

(Ez a rövid eszmefuttatás – vagy inkább hangulatjelentés – 2008-ban született Gavallér János „parasztköltő” tollából. Úgy tesszük közkinccsé, hogy semmilyen megjegyzést nem fűzünk hozzá, vagyis sem azt nem állítjuk, hogy bármi időszerűsége lenne, sem azt, hogy ne lenne... – a szerk.)

 

Az utcán összezúzott maradék becsület ténfereg. Harcolni szeretne, valakivel, valahol nemes érzelmek védelmezőjeként, mert a tisztaság erényöve lelkén. Az elfeledett korokból maradt talán bennünk az erkölcsi tartás, az emberség, az élet tisztelete, legyen az gyenge, gyáva, serdületlen, vagy agg, az erősebb kötelessége annak védelme, óvása. Van-e ilyen törvény? Van-e még a föld bármely pontján emberségre épülő közrend, közfelfogás?


A mindenkori társadalmak előírásai, azaz rögzített törvényei, ilyen-olyan fondorlattal az alapvető emberi együttélés szabályainak a kijátszására törekedtek, törekednek. A korzuhatagok reformtörvényei mindinkább a jelenhez közelítve elveszítik embertartalmi mibenlétük, vagyis a tízparancsolat Istensugallatát megtorpedózva az ember-lélekhajókat zátonyra kormányozzák. Kimondva, kimondatlanul szabállyá vált az emberiség történelmében a győztes-állattulajdonság joggá avanzsálása: – Nincs bűne a győztesnek! – sugallja a civilizációfejlődés.


Felismeri-e az álságdemokrácia valóságát az uralkodó liberáliskapitalizmus? Mert kinek és mit szabad a fejlett Európainak nevezett civilizációban? Minden győztes hatalom elszakadt az összetartozás emberi lélekemelkedettség érzésétől és anyagi, megalázó sarctörténelmet alkotott az idők folyamán. A győztes így még erősebbé, még legyőzhetetlenebbé vált, és a lelki törvényeket papírjog, erőfitogtató zsarnokság váltotta fel. Mindent elvett a legyőzöttől, és lehetőség gyanánt, az életéért cserébe, felajánlotta a kilátástalan küzdelmet a megerősödésre. Természetesen esélytelen maradt minden közösség, amely gyarmatosítás útján nem biztosította jólétét. A világ számára ekkor meghirdettetett a gondolat szabadságának, a szabadság gondolatának a lehetősége. Hitelt adtak a szavaknak, és az életnek szerződés-garanciabiztonságot, hogy az erősebb, gazdagabb, gátlástalanabb mindig lefölözi a termelés eredményeit. A leckét, felsőbbrendűségi  tudattal, egyre több szolgalelkű, saját vérét, testvérét feláldozni képes percember sajátította el. A mindenre képes győzelmi vágy felülírta a létezésmorál embertörvényeit.


Fellázadtunk, itt és akkor, amikor e haszonféreg nyilvánosan harapott a lelkünkbe (2006. szeptember 17.). Mindegy, milyen erő, mindegy, milyen hatalom áll az érzés fölött, az ember le nem győzetik hódító birodalmak öntupírozó burjánzása által. A természet azon törvényébe ütközik a statisztikai globál terjeszkedés, mely szerint az élő szervezet fölé nő az élettelen adathalmaz meghatározásoknak, és minden hatalomburjánzás önigazolás végett statisztikai adatok mögé bújik. Az embernek, amint szükségtelenné válna mivoltából fakadó szellemlelke (istenhite), azon nyomban megszűnne érzésközvetítő léte. Figyelmeztető jel csupán az elnyomorodott életérzések mindent feladó kamikáze akciói, hisz egyedeket meg lehet félemlíteni, de lélekszellemeket nem lehet kiiktatni az oligarchiák statisztikai hűbéreseinek.

 

A harcot a felsőbbrendűség letéteményeseinek képzelt győztesek kezdeményezték a humánus bölcsőt ringató élőszellem lelke ellen, és mint a természet ősrésze, az élőszellem az ige által ledönti a lélektelenség birodalmát. Minden létező erő csak ellenerő alapján, ideiglenes intervallumban létezik, és ha az ellenerő reakció időn belül nem tud felülkerekedni, a létező erő önemésztő folyamata elhatalmasodik, és az erő megsemmisül.

 

A jog a természetben íródik, és forgandó, mint a szerencse!

 

2008.09.20.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu