Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ideológia és gyűlölet

2019/01/24

Gyakran beszélünk arról, hogy az elmúlt években kettészakadt a társadalom, a két tábor már nem tud egymással érdemben szót érteni, oly nagy a szakadék. A közélet, a közösségi média felületeit figyelve az is egyértelmű, hogy köztük olyan indulat és/vagy gyűlölet feszül, ami minden jóérzésű emberben aggodalmat ébreszt. Ilyenkor mindenkinek történelmi párhuzamok jutnak eszébe arról, hová vezethetnek ezek az érzések.

 

Az első és legfontosabb kérdés, kikből áll össze ez a két tábor? Valóban bal- és jobboldal szembenállásáról, vagy ennél sokkal többről van szó? A bal- és a jobboldal mint a kettéválás alapja talán nem írja le kellő mélységgel a konfliktus lényegét, ezért én inkább úgy fogalmaznék, hogy a két tábor közötti különbség az ideológia megléte vagy nemléte. Vannak ideologikus emberek, és vannak emberek, akik a különböző ideológiákkal szemben a valóságot, az életet választják. Bármilyen nehéz is, a valóságban próbálnak meg boldogulni, „csak” élni szeretnének.

 

Itt magától adódik persze a kérdés, hogy valójában mi is az az ideológia? Az ideológia egy elképzelés, egy fixa idea, olyan kép, amely a valóságon felül áll, amely évszázadok óta alibit biztosít az embernek arra, miért ne fogadja el a sorsát. Az ideológia történelmi kortól függetlenül egy eszmét jelent, amelynek magatartási szabályait mindenre és mindenkire rá kell kényszeríteni, és amelynek kimondott vagy kimondatlan „magasztos” célja a földi paradicsom megvalósítása. Az ideológia tehát egy nagyon erős elképzelés magáról az individuumról és természetesen a társadalomról is, amelyben az létezik. Az ideologikus ember önmagáról és a világról alkotott elképzelését éli a valóság helyett, és ez a legfontosabb tulajdonsága, amelyen keresztül leginkább meg lehet érteni belső, lelki folyamatait és cselekedeteit.

 

A másik típusról nagyon nehéz egységesen beszélni. Az egyetlen jellemző, ami talán általánosságban felvázolható, hogy tudja, az élet nehéz, a világ rideg és magányos hely, amellyel nap mint nap farkasszemet kell néznie. Ennek ellenére nem vágyik arra, hogy kiszínezze, végső soron megtagadja. A nem ideologikus ember tudatosan vagy tudat alatt, anélkül, hogy ezen sokat elmélkedne, átveszi az életét attól, akitől kapta, úgy, ahogyan azt ő adta. Valahol a lelke mélyén pontosan tudja és érti, ez a feladat. Nem azt állítom, hogy ez utóbbi táborban vannak a „jó emberek”, egészen egyszerűen csak azokról az emberekről van szó, akik minden bűnükkel és hibájukkal együtt hajlandóak élni, hajlandóak cipelni azt a bizonyos keresztet.

 

Ez tehát röviden a két lelki/mentális „alapállapot”. A kérdés pedig az, miként viszonyul e két világ egymáshoz, hogyan létezhet párhuzamosan e két, egymásnak teljesen ellentmondó világ, és ki hogyan tapasztalja meg életében a másik „típust”? Ezeket a kérdéseket körüljárva talán választ kapunk arra a mindenkit foglalkoztató kérdésre, amely így hangzik: tulajdonképpen ki gyűlöli jobban a másikat?

 

Nem kérdés, hogy az élet e két megközelítése teljes mértékben kizárja és kioltja egymást, így nem is csoda, hogy nő a szakadék és nő a feszültség. A fent leírt két típus egymáshoz való viszonyán gondolkodva eszembe jutott Orwell „inkvizítora”, O’Brien, és az általa megkínzott, pártellenes (ideológiaellenes) Winston az 1984-ből. Winston, amikor öntudatára ébredt, és már ki merte mondani, hogy a világ, amelyben él, hazug, életellenes és kegyetlen, a következőket gondolta: „az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek”. Winston tehát megértette, hogy az igazság, a valóság nem függ az ember ahhoz való szubjektív viszonyától, tehát attól sem, ha rajta kívül a Föld teljes népessége tagadja azt. Annak az embernek, aki éber a valóságra – és valóság alatt értendő természetesen a transzcendens, égi valóság is –, nincsen szüksége arra, hogy a többi ember is lássa azt, mert pontosan tudja, a valóság mindenkitől független.

 

Borzasztóan kellemetlen, irritáló és rengeteg indulatot szül a nem ideologikus emberben, amikor az ideologikus ember pusztítását látja, ez nem vitás. Éppen ezért a nem ideologikus táborban is elképesztő harag szabadult és szabadul fel mind a mai napig a másik csoporttal szemben. Ami azonban a legfontosabb, a nem ideologikus embernek nem kell meghódítania, elfoglalnia és maga mellé állítania a másikat, mert nem ettől függ a valósága, nem ettől függ az igazsága.

Természetesen jólesne a lelkének néha, ha egy kicsit lehalkíthatná az őrjöngést, vagy betessékelhetné a fixa ideát egy szobába, és rázárhatná az ajtót, hogy egy kicsit megpihenhessen. Ami viszont a legfontosabb, nem tart igényt a másik lelkére, mert szabadsága, lelkének szabadsága nem függ másoktól. Érthető módon persze el szeretné kerülni, hogy a másik tábornak fizikai hatalma legyen fölötte, hiszen ennek hátrányairól elég komoly történelmi tapasztalattal rendelkezik, de ez már egy másik kérdés.

 

Ezzel szemben O’Brien, a párt, az ideológia végrehajtó embere Winston kínzása közben a következőket mondja: „Elviselhetetlen számunkra, hogy egy hibás gondolat létezhessék bárhol a világon, akármennyire titkos és erőtlen is. Még a halál pillanatában sem engedhetünk meg semmiféle elhajlást.” Az ideológia, az elképzelés lényegi tulajdonsága, hogy nem tud önmaga által létezni. A pszeudovalóság fenntartásához minden emberre szüksége van, másképpen megfogalmazva, az ideológia könyörtelenül igényt tart minden ember lelkére. Ahhoz ugyanis, hogy a színjáték hiteles legyen és valóságként hasson, abban mindenkinek részt kell vennie. Az ideologikus ember éppen ezért nem kegyelmezhet a nem ideologikusnak, mivel egészen addig, amíg akár egy olyan ember is létezik, aki szabad, és nem vesz részt a kegyetlen játékban, nem működik a világa. Az ő szemükben tehát nem létezhet „hibás gondolat”, mert az ő világuk nem tudja kezelni a „hibás gondolatot”. Ezek azok a gondolatok ugyanis, a valóság gondolatai, amelyek mindent elpusztíthatnak, amit évszázadokon keresztül az ideológia felépített. Az elmúlt száz évből azt is tudjuk, nincsen veszélyesebb az olyan fanatikusoknál, akik e „gondolattól” érzik magukat veszélyeztetve.

 

A másik csoport ellen irányuló harag – vagy adott esetben gyűlölet – természetét tekintve nagyon is különböző tőről fakad a két tábor esetében. A nem ideologikus ember számára a leghevesebb indulatok ellenére sem létkérdés, hogy a másik eltűnjön, megszűnjön, vagy hogy annak gondolatatait saját képére formálja. Ezzel szemben az ideologikus típus elképzelése játékszereként, azt fenntartó eszközként tekint a másikra és az egész világra, hiszen egyedül nem tudja beteljesíteni a fixa ideát, ahhoz minden élő emberre szükség van. Csak a valóság természetéből fakad, hogy önmagából és önmagától működik, az ideológia a behódolás nélkül elpusztul.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu