Génszerkesztés: Két összeegyeztethetetlen világkép feszül egymásnak
- Gerber Erzsébet, vasarnap.hu
- 2019. jan. 25.
- 3 perc olvasás
Erkölcsi és etikai szempontból egyaránt kérdéseket vetnek fel egyes génszerkesztéssel összefüggő beavatkozások – nyilatkozta a vasárnap.hu-nak Oberfrank Ferenc kutatóorvos, bioetikus.
Robbant a hír tavaly novemberben, miszerint Kínában génmódosított csecsemők születtek egy addig titokban tartott beavatkozás nyomán. A bejelentést máig tartó felháborodás kíséri úgy a szakma, mint a közvélemény részéről. Az élet alapjait átíró kutatási projekt eredményeképp – elviekben – úgy módosították a babák DNS-ét, hogy ellenállók legyenek a HIV vírussal szemben.
Hogy miért aggályosak az ilyen jellegű genetikai beavatkozások, arról Oberfrank Ferenc kutatóorvos, bioetikus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének ügyvezető igazgatója, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek (MOTESZ) elnöke beszélt a vasárnap.hu-nak.
Erkölcsi és etikai szempontból számos kérdést vetnek fel az ilyen beavatkozások – erősítette meg Oberfrank Ferenc, aki szerint a kérdések egy része általános: ezek arra vonatkoznak, hogy meddig mehetünk el egyáltalán az élet tudományos és technológiai eszközökkel való alakításában.
(...) Oberfrank Ferenc felhívta rá a figyelmet, hogy a csírasejteken, zigótán, korai embrión végzett génterápia, amelynek nyomán a páciens továbbörökítené a módosításokat, ma a világon sehol sem engedélyezett. Az úgynevezett szomatikus, testi sejteken végrehajtott génterápia azonban – amikor a kialakult szervezet valamelyik szervében végeznek genetikai változtatást – a klinikai kutatás fázisában van már mintegy másfél évtizede.
A cél itt az – magyarázta a kutatóorvos –, hogy a befogadó szervezet számára idegen gének a lehető legtöbb módosítandó sejtbe nagy hatékonysággal, stabilan, tartósan beépüljenek és megszüntessék annak kóros működését. A génmódosítás ekkor nem épül be az ivarsejtek DNS-ébe, a változás nem öröklődik. (...)
A magyar jogszabály szerint jelenleg nem elfogadhatóak az emberi génállományba való olyan beavatkozások eredményeként létrejött maradandó változások, amelyek átörökíthetőek és így elterjedhetnek a népességben. A testi sejtek genetikai állományának célzott, nem örökletes módosítását azonban – ha minden egyéb feltétel fennáll – nem tiltja a magyar jog sem. Kérdésünkre, miszerint az emberi génszerkesztésre vonatkozóan valójában hol az etikai határ, Oberfrank Ferenc leszögezte: ebben a kérdésben világképek, víziók feszülnek egymásnak.
„Jelenits István csodálatos definíciója szerint >az erkölcs az a készség, hogy a közvetlen hasznosság igényén túl, a lét teljességére figyelemmel tudunk ítélni és cselekedni<. A lét teljességéről pedig két egymással összeegyeztethetetlen vízió létezik: a katolikus egyházé, és sok nem katolikusé is, amit nevezhetünk >konzervatívnak<, és a szintén sokak által képviselt >progresszista< világkép. Az előbbi szerint az élet forrása és ura a Teremtő, az emberi élet és méltóság védelme minden, még a legszemélyesebb emberi célok megvalósításánál is előbbre való, a technikák dehumanizálók, könnyen ellentétbe kerülhetnek az élet igazságával” – fejtette ki a bioetikus.
Az ezzel szembenálló nézetre áttérve kijelentette: aszerint, ha van is isten, „akkor is javítani kell a tökéletlen, hibás, gyenge hatékonyságú, igazságtalan világon.” Ebben a világképben elsődlegesek az emberi célok és életminőség, ezek függvénye a gyermekvállalás, ezt szolgálják a technológiák, akár átvéve az ember élet- és társadalmi funkcióit, lehetővé téve, hogy az ember a természet – és isten – fölé kerekedjen – mondta.
Az előbbiben Oberfrank Ferenc szerint az ajándékba kapott élet az emberi méltóság és üdvösség szolgálatába állítható, a gyermek áldás; a lemondás, az áldozatvállalás, a szenvedés, s végül a halál a kapott élet láncolatának szerves része.
Az utóbbi szemléletnél a gyermek, mint csak egyféle emberi igény jelenik meg, az utód pedig olyan alapvető egyéni és közérdek, amelynek létrejöttéhez természetes és technikai módszerek egyaránt alkalmazhatóak. A lemondás, az áldozat, a szenvedés, a halál ellenségek, sértik az emberi méltóságot, kiküszöbölésük alapvető cél és a technika alkalmazásával ez reális távlati lehetőség. „Vannak középutas próbálkozások is, de ma e két vízió viszonya a meghatározó” – szögezte le a kutatóorvos.
Oberfrank Ferenc úgy véli, hogy bár biztosan nem tudható, de remélhetjük, hogy a kínaihoz hasonló beavatkozásra nincs példa másutt, és nincs olyan állam vagy magánvállalkozás sem, amely az ehhez szükséges anyagi- és egyéb feltételeket biztosítaná.
Comments