Korrektorverseny – a sajtónyelvi helyesírásért
- e-nyelv.hu
- 2019. febr. 12.
- 2 perc olvasás

FELHÍVÁS – A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda Kárpát-medencei korrektorversenyt hirdet
A verseny célja:
A sajtó helyesírási kultúrájának emeléséért népszerű, vonzó korrektorversenyt hirdetünk, amelyen összemérhetik tudásukat a korrektorként elhelyezkedni kívánó egyének és az egyes médiumoknál már korrektorként tevékenykedők.
A verseny időpontja, helyszíne:
2019. március 23. – Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi utca 5.)
A verseny lebonyolítása:
A verseny két részből áll: egy helyesírási tesztből és egy szövegjavításból. A korrektorversenyt a legmodernebb informatikai technikával bonyolítjuk le. A versenyzők a saját laptopjukkal dolgoznak, erre tölthetik le a teszteket és a javítandó szöveget. A feladat elvégzésekor saját maguk véglegesítik és küldik be a tesztet és a javítást, amit a szakmai javítók ellenőriznek és pontoznak. Minden javítás nyilvános és ellenőrizhető.
Meghirdetett díjak:
Az adott év három, szakmailag legjobb korrektora megkapja „Az év korrektora 2019” címet, amelyet egy igazolással a birtokában használhat. Ezzel a célunk, hogy a lapok az impresszumukban is feltüntessék ezt a kitüntetést, amely a kiadvány nyelvi minőségi színvonalát garantálja. A verseny fődíja egy háromnapos wellnesshétvége négycsillagos szállodában, a második helyezett egy notebookot, a harmadik e-book-olvasót kap. Az első tíz helyezett értékes könyvjutalomban részesül.
A bírálóbizottság tagjai:
A korrektorverseny szakmai hátterét és minőségi színvonalát a magyar helyesírás legjobb szakembereiből álló bírálóbizottság biztosítja. *Keszler Borbála professor emerita, a 12. helyesírási szabályzat főszerkesztője, a zsűri elnöke; *Antalné Szabó Ágnes egyetemi docens, az Anyanyelv-pedagógia című folyóirat főszerkesztője, a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyek főszervezője; *Kiss Róbert Richárd Prima Primissima díjas újságíró; *Minya Károly főiskolai tanár, több helyesírási tankönyv szerzője, a verseny ötletgazdája; valamint *Veszelszki Ágnes egyetemi docens, a digilektus és marketingkommunikáció kiemelkedő kutatója. A szervezőbizottság elnöke: *Balázs Géza tanszékvezető egyetemi tanár, a magyar nyelvstratégia megálmodója.
A verseny szakmai támogatója a magyar helyesírás szabályozását évtizedek óta végző ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke. A verseny társadalmi elismertségét az Anyanyelvápolók Szövetsége segíti.
Comentarios