NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (14) A MONDAT ÉS RÉSZEI. Szenvedő szerkezet(ek)
-tatik/-tetik
A magyar nyelv alapvetően aktív szemléletű. Ha a mondat logikai alanya (témája) nem a cselekvő, hanem a cselekvés tárgya, az ige akkor is cselekvő formában marad, a tárgyat azzal emeljük ki, hogy előre vesszük.
Az útiköltséget nem téríti meg a cég.
Az indoeurópai nyelvek ilyenkor gyakran szenvedő szerkezetet használnak. Még inkább olyankor, ha nem ismeretes az alany. Mi általános érvényű kijelentés esetén, vagy ha a cselekvő ismeretlen (illetve ha nem fontos, ki az), a mindennapi nyelvben rendszerint többes szám 3. személybe tesszük az igét, pl.:
Ezt így nem mondják. Elzárták a csapot.
A szenvedő szerkezetű latin mondatokat a fordítók általában kezdettől fogva a szenvedő forma meghagyásával tették át magyarra. Már az Ómagyar Mária-siralomban is szerepel: „keserüen kinzatul, / vos szëgekkel veretül”. Ha nem lett volna meg rá az eszköz, nem tudták volna így fordítani. A -tatik/-tetik tősgyökeres magyar toldalék: a -tat/-tet műveltető képzőből és az alanyra való irányulást kifejező -ik ragból tevődik össze. Annak kifejezésére való, hogy a cselekvést más végzi, de az alanyra irányul. (Az indoeurópaiak nem toldalékot, hanem segédigés szerkezetet használnak erre a célra.) Latin és német hatásra azonban túlságosan elharapózott a szenvedő szerkesztés. Ezért tanították évtizedeken keresztül ezt a rigmust: „Tatik-tetik a magyarban nem használtatik”. A hadjárat túl jól sikerült. Szinte teljesen kiveszett a -tatik/-tetik. Pedig időnként szükség volna rá. A hivatalos és jogi nyelv nem enged meg olyan pontatlanságot, mint a határozatlan alanynak többes szám harmadik személlyel való kifejezése, mert esetleg félreérthető. Fordításban sokszor azt sem tudni, első vagy harmadik személyű, egy vagy több-e a cselekvő.
Mivel nem merték használni a -tatik, -tetik-et, elszaporodtak a pótmegoldások, amelyek – sajnos – mind rosszabbak, mert másra valók.
(folytatása következik)
Előző részek:
