VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Az Akadémia úgy tekint magára, mint állam az államban – magyar Nobel-díj-jelölt a Makronómnak


A jórészt jóindulatú kapkodás a rendszerváltás után sok mindenre az európai demokráciák bevált gyakorlataitól távol álló „megoldásokat” talált az Akadémiával kapcsolatban. Ezekről azóta világossá vált, hogy tarthatatlanok. Az MTA-n is minél hamarabb be kell fejezni a rendszerváltást – véli Mezei Ferenc. Az Akadémia körüli hisztéria szerinte nagyon hasonlít a CEU-ügyre, mindkettőben külföldi érdekek is állnak a nagy, politikai sajtónyilvánosságot élvező vélemények mögött a világhírű fizikus szerint. Helyre kellene állítani nemzetközileg elfogadott gyakorlatot az Akadémián, amelyben nincs helye a külföldön is ismeretlen „alapfinanszírozás” fogalmának. Ez a jogállami előfeltétele annak, hogy a magyar tudományos kutatóintézeti hálózat állami finanszírozását néhány év alatt a versenyképes nemzetközi gyakorlatnak jobban megfelelő szintre, a jelenleginek a háromszorosára emeljük, akár a patinás MTA márkanév alatt. Sokan azonban azt kívánják, hogy az MTA a kutatóintézeti munkatársakat idejétmúlt, gyakorlatilag haszontalan privilégiumok elvesztése veszélyének lobogtatásával mindettől elrettentse. Exkluzív interjúnk.

Mezei Ferenc az MTA rendes tagja, a 20. század egyik legjelentősebb magyar fizikusa. 1972 óta Németországban, Franciaországban és az USA-ban kutat, így jól ismeri a fejlett, demokratikus és hatékony tudományos intézményrendszerek működését. Többször is jelölték a fizikai Nobel-díjra. A Berlini Anyag- és Ener