Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mi lesz, ha elfogynak az édesanyák?

AZONNALI ÉS HATÁROZOTT CSELEKVÉSRE VAN SZÜKSÉG A NÉPESEDÉSI VÁLSÁG MEGFÉKEZÉSÉRE


A magyar demográfiai válság ismét a társadalmi vita homlokterébe került. Benda József ezt tekinti az Orbán Viktor miniszterelnök februári évértékelőjében bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv legfontosabb hozadékának.

 

„Az adatok nemcsak azt jelzik egyértelműen, hogy a magyarság demográfiai helyzete nem fenntartható, de azt is, hogy a helyes irányban történő gyors elmozdulás esetén fél évünk van még arra, hogy a tendenciát megfordíthassuk.”

 

Benda József, a Magyar Közgazdasági Társaság demográfiai szakosztályának elnöke, az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szak-értői Műhely vezetője a január 12-én – még a Magyar Időkben – megjelent elemzésében tükröt tartott nem csupán a demográfusszakma, hanem a politikai döntéshozók és a teljes magyar társadalom elé. E kijelentést ugyanis nem lehet másként olvasni: ha fél éven – most már csupán négy hónapon – belül nincs látványos fordulat a népesedési folyamatokban, akkor a magyarság megmaradási esélyei – a matematikai összefüggések rendszerében – konvergálnak a nullához.

 

– Jól értelmezem a sorait, erről van szó? – kérdezem személyes találkozásunkkor, amire a társadalompedagógus szakember bólint egyet.

– A szakadék szélén egyensúlyozunk évek óta – kezdi a válaszát. – Egy közösség, egy ország várható népességét a következő képlettel lehet a legegyszerűbben leírni: várható élettartam szorozva az éves születésszámmal. Mivel Magyarországon ez utóbbi szám idestova egy évtizede kilencvenezer, a várható élettartam pedig durván hetven év, adódik, hogy a jelenlegi ­tendenciák mellett a magyarság lélekszáma néhány évtized alatt hat egész hárommillió fő alá kerül.

 

Ebből az is következik, hogy a tízmilliós népesség megtartásához évente legalább 140 ezer gyereknek kellene születnie – a jelenlegi 90 ezerrel szemben. S mielőtt erősen hitetlenkednénk, vessük közbe, az évi 90 ezer születés még a kedvező szcenárió, hiszen a számában fogyatkozó népességnek kellene évtizedek múltán is évente kilencvenezer utódot világra hoznia, ami a jelenlegi folyamatok mellett képtelenségnek tűnik.

 

Nem véletlen, hogy a demográfusszakma nem használja ezt az egyszerű képletet, mert mintha a közérthetőség helyett éppen az lenne a cél, hogy a népesedés ügye mint valami elvont kérdés jelenjen meg a tudományos és a társadalmi vitákban – teszi hozzá Benda József.

 

Felvetem, hová lettek, miért nem látható-hallhatók manapság a szellem olyan óriásai, mint Illyés Gyula, Kodolányi Lajos, Fülep Lajos, s közülük is talán az első helyre kívánkozva Fekete Gyula, akik már a hatvanas években felhívták a figyelmet az aggasztó tendenciákra.

 

– A kormány évek munkájával jelentős eredményeket ért el a családok középpontba állításával. Ma már az alkotmánytól a médián keresztül a GDP-ig sok területen áttörést értünk el a családbarát szemlélet kialakítása felé – sorolja az eredményeket Benda József. – Elégedettségre még sincs okunk, mert óriási fenyegetéssel állunk szemben.

– Miért nem tűr további halasztást a válság kezelése?
– Többé-kevésbé köztudott, hogy Magyarországon az ötvenes évek közepén több éven át viszonylag magas volt a születések száma – ismerteti a folyamatokat Benda József –, meghaladta az azt megelőzőleg csak a húszas években, a harmincas évek elején regisztrált évi kétszázezer főt.

 

Az igazi zuhanás 1954-ben kezdődött


A Ratkó-korszak gyermekei, vetem közbe, amire helytelenítőleg rázza a fejét.

– Igen, így szokás emlegetni őket, de ez nem egészen pontos, ugyanis részletes elemzéssel kimutatható, hogy nem pusztán, sőt megkockáztatom, elsősorban nem az abortusztilalom okozta a magas születésszámokat, hiszen a csökkenés már a rendelet 1956. évi visszavonása előtt megkezdődött. A forradalom évében húszezerrel kevesebben születtek, mint 1955-ben. Az igazi zuhanás 1954-ben kezdődött, és nyolc év alatt majdnem százezerrel csökkent a születések száma.

Döbbenetes fordulat, nehéz szabadulni a gondolattól, hogy mindez összefüggésben lehet a kommunista-szocia­lista berendezkedéssel. A folyamatot a hatvanas években sikerült megállítani, sőt a hetvenes évek közepére szinte megfordítani, ekkor a legmagasabb termékenységű évben, 1975-ben kis híján ismét elérte a kétszázezret a születések száma.

 

Ezt a korosztályt szokás Ratkó-unokákként emlegetni, ami ellen Benda József természetesen ismét szelíden tiltakozik. A lényeg mindebből már kihüvelyezhető. Elértünk azokhoz az évekhez, amikor egyfelől egy nagyszámú generáció a halálozás küszöbéhez ért, egy másik – jellemzően az előző gyermekeiből álló – pedig kilép a termékenység időszakából. A tendencia a hetvenes évek közepétől – kisebb ingadozásokkal – változatlan. Folyamatosan csökken a születések száma, először 1998-ban esett százezer alá, 2011-ben és tavaly pedig már a 90 ezret sem érte el.

 

Így hát azt se gondoljuk, hogy népességfogyásunk magától megáll majd valamikor durván hatmillió főnél. A folyamat ugyanis – miként már utaltunk rá – öngerjesztő: az egyre csökkenő lélekszámú népességnek kellene pótolni az egyre növekvő hiányt. Még egyszerűbben fogalmazva: a szülőképes korban lévő nők száma olyan mértékben lecsökken, hogy nem lesz, aki megszülje a magyar gyerekeket.

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu