Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Keskeny pallón

A magyar kereszténység hete Erdélyben – lélekemelően hangzik. A magyar kereszténység hete Romániában – ez viszont több okból is furcsán, már-már aggasztóan hathat. Mégis mindkét tény és vélemény igaz, hiszen Erdély a nemzetközi jog és közvélekedés szerint egy évszázada Románia része. Ezt pedig az adott esetben teljesen figyelmen kívül hagyni nem a patriotizmus, hanem a felelőtlenség jele.

 

A Magyar Nemzet ma elsőként adja hírül, hogy a Ferenc pápa csíksomlyói látogatása és a búcsú közötti napokat a kormány a magyar kereszténység hetének nyilvánítja. Ennek szellemében és értelmében az a célja, hogy felekezetektől függetlenül szólítsa meg, gyűjtse egybe minél nagyobb számban és tartsa együtt lelki, nemzeti közösségben a Kárpát-medencei magyar híveket. Nem Budán, Esztergomban vagy Kalocsán, hanem Csíkban, a Székelyföldön, Erdélyben. A Kárpátokon túli nézőpontból Románia szívében.

 

E kontraszt jelentőségének érzékeltetéséhez érdemes felidézni, hogy egy ízben már látogatást tett a pápa a keleti szomszédnál, de csak a vallástörténeti törésvonal másik oldalán.

 

1999-ben II. János Pál volt az első, aki az 1054-es egyházszakadás óta Rómából ortodox többségű országot keresett fel, ám e gesztusa is kevés volt a viszontgesztushoz; a Párizs környéki békék óta görcseikkel küszködő meghívói vétót emeltek erdélyi útja ellen, és ezt ő egyházpolitikai okokból méltányolta.

 

A lengyel szentatya pedig pontosan tudhatta, ez mit, mennyit jelentett volna magyar híveinek, míg az argentin Ferenc pápának mindezzel nem feltétlenül kell tisztában lennie. Így a téttel sem.

Számunkra azonban mindez napnál világosabb. Magyar kereszténynek felbecsülhetetlenül sokat adhat ez a hét. A kisebbségi sorban lévőnek újabb, többéves, akár évtizedes muníciót a megmaradáshoz, az anyaországi zarándoknak e plusztöltet nélkül is életre szóló élményt.

Ám ehhez a két csúcspont, a június első két hétvégéje közti, egyáltalán nem szürke hétköznapokat is az alkalomhoz méltó emelkedettséggel kellene tölteni.

 

Talán csak áltatom magam azzal, hogy az átlagnál valamivel jobban szeretem Erdélyt és honfitársaimat, de utóbbiak közül roppant mód képesek felbosszantani azok, akiknek életük első székelyföldi napjába belefér, hogy heveny pálinkázás közben mindenféle meghittség nélkül, hőzöngve üvöltsék el tízszer az odafelé úton megtanult egy-két kesergőt, és gondolatban máris kardélre hányjanak minden „oláhot”.

 

Aligha kétséges, hogy a magyar kereszténység hetében a remélt, hasonló alkalmakkor soha nem látott tömegben lesznek ilyenek. A több százezernyi embernek ezért is igen keskeny pallón kell majd egyensúlyoznia ahhoz, hogy egyszerre érezze és éreztesse: magyarok vagyunk, itthon vagyunk, de ezt nem valaki vagy valami ellen, hanem a magunk üdvére, szelíd derűvel éljük meg.

 

Ehhez tiszta fejek, lelkek és nem utolsósorban a fentieket erősítő közösségi programok, események szükségesek. Ezek szervezése javában zajlik. Mondani sem kell, mekkora felelősség az arányok pontos eltalálása. Mert ez az a helyzet, amikor a forma különösen erősen hat a tartalomra.

 

Ráadásul jövőre emlékezünk meg Trianon századik évfordulójáról, bizonyára keserédes egységben az idegenbe szakadt honfitársakkal, miközben joggal és komolyan üzenjük a szomszédok többségi nemzeteinek, hogy helyes és hasznos velünk együtt működniük, száz év magányunk véget ért.

A közös jövő érdekében ezért ki kellene alakítani a közös múltat, Erdély valós históriáját is. Ez azért sem lehetetlen, mert egészséges nációk esetében a múlt nem változik.

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu