Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ady és én


 

Kapcsolatom Adyval már gyermekkoromban kezdődött. Mezőségi faluból kolozsvári líceumba kerültem, iskolánk neve Ady-Sincai. Magyartanárnőnk igyekezett belénk oltani az Ady Endre költészete iránti szeretetet, ami sikerült is. Ellátogattunk Csúcsára, ahol sokat meséltek Ady és Csinszka kapcsolatáról. Még élt Goga özvegye, akivel találkoztunk is.


Egyetemi éveim után, mint orvos, egy Kolozsvártól kb. 50 km-re lévő településre, Cégre kerültem. Szabadidőmben heti rendszerességgel Kolozsvárra ingáztam. Egyik alkalommal az autóbuszon egy agrármérnökkel utaztam, aki elmondta, hogy a Szatmár megyei Érszentkirályról származik, amely település Adyfalva közelében található. Ő mesélte, hogy szülőfalujában él egy idős bácsi, aki nagyon hasonlít Adyra, és a pletyka szerint nem véletlenül. Annak idején, amikor Ady hazalátogatott Érmindszentre, s házuk teraszán éjszaka dolgozott, mindig bort és esetleg egy-egy szép leányt rendelt. Az Érszentkirályon elterjedt pletyka szerint egy ilyen kapcsolatból született a már 70-es éveiben járó idős bácsi…


A szintén Adyfalva-közeli Tasnádra kerültem, mint gyermekorvos, ahol nagyon is él az Ady kultusz. Az egyik barátom édesapja, Vass Márton, aki Adyfalván született, összegyűjtötte és magnóra felvette azoknak az idős embereknek a vallomásait, akik még találkoztak Ady Endrével és jól ismerték szüleit is.


1977-ben, Ady születésének 100. évfordulója alkalmából a tasnádi magyartanárnő vezetésével elzarándokoltunk Adyfalvára, és úgy volt, hogy ott Magyarországról érkező vendégekkel találkozunk. Ne tévesszük szem elől, hogy ez még az un. Ceausescu korszakban történt. A rendőrség igyekezett úgy intézni a dolgot, hogy ez a találkozó ne jöjjön létre. Amikor mi odaértünk, már csak a koszorúkat és a nemzeti színű szalagokat találtuk az Ady szobornál.


Sikerült találkoznom az Ady család volt cselédjével, Kati nénivel. Elbeszélgettem vele. Megpróbáltam rávenni, hogy mondjon valamit a szentkirályi bácsiról. Azonban Kati néni érzésem szerint olyan előre gyártott standard szöveget ismételgetett, amely Ady borozgatásaira és a pletyka szerinti kapcsolataira nem terjedt ki. Azt nem tudom, hogy nem mert, vagy csak nem akart beszélni ezekről.
Hosszú éveken át a november vége Érmindszentre vonzott az Ady születésnapja alkalmából rendezett ünnepségekre, ahol a szatmári magyar orvosokat és gyógyszerészeket tömörítő Szentgyörgyi-Albert Társaság  nevében barátommal a szobor előtt koszorút helyeztünk el. Alkalmanként olyan személyiségek mellett tettük ezt, mint Czine Mihály, Katona Tamás, Kányádi Sándor, Antal Józsefné, Tőkés László stb.


Egyik Budapesten élő volt kollégám, Dr. V. László évek hosszú során át kiránduló csoportot (orvosok és pedagógusok) szervezett Érmindszentre, amelyet felkérésére én vezettem a helyszínre. Útban a szülőház felé előfordult, hogy az Ér patakhoz érve a busszal megálltunk és egy tehetséges fiatal felolvasta Az Értől az óceánig című verset, mindannyiunk nagy örömére.


Korom miatt szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2019. január 27-én ott lehettem a mindszenti templomban a nagyon sikeres Ady 100 éve halt meg című előadáson, és a szabadban tartott koszorúzáson is.


Dr. Lovász András, gyermekorvos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu