Európa elárulói
Divatként terjed az európai egyesült államok eszméje bizonyos körökben
Írhatnánk persze európai egyesült nemzeteket is, ha a jelenlegi, megbízás nélküli világtervezők a nemzetek múltját, kultúráját és egyéb jellegzetességeit, törekvéseit a legcsekélyebb mértékben tisztelnék.
Erről szó sincs. Ha volna, akkor a nemzeteket legalább megkérdezték volna: mit szólnának ahhoz, ha kinyírnák őket? Bolondok volnának vesződni velük. A nemzetek ugyanis emberek millióiból állnak, körülményes és kockázatos dolog kérdezgetni, mi több, szavaztatgatni őket. Az államok megnyeréséhez ugyanakkor elég maroknyi hivatásos politikus lekenyerezése. A magyar Országgyűlés hazaárulásban élen járó pártjai már nyomatják is a sódert.
Létrejötte óta a népek olvasztótégelyeként működik az Amerikai Egyesült Államok. Kanada szintúgy. Az indiánok megtizedelése után nem maradt Mexikótól északra számottevő őslakos kisebbség. Az eleinte zömmel európai csoportok egy-két nemzedék alatt angol nyelvűek lettek és a helyi keresztény felekezetek hívei. Vagy nem.
A feketék rabszolgának érkeztek, és azok is maradtak sokáig. Politikai ügyekről legföljebb romantikus regényekben szólalhattak meg. Kanadában csak a francia gyarmatosítók maradéka meg a nyugati part apró indián törzsei őriznek valamit saját műveltségükből.
A részletekben való dágványozás helyett mondjuk ki a lényeget: az Egyesült Államokban is beszélik még néhányan őseik nyelvét, őriznek emlékeket elődeik kultúrájából, zenéjéből, konyhaművészetéből, de csak egy politikai nemzet létezik. Ha rápillantunk az Egyesült Államok földabroszára, majd Európáéra, rögtön látjuk a történelmi és a világszemléleti különbséget.
Európa Róma bukása óta apróbb-nagyobb nemzetállamokból és annál is több kultúrából áll, vagyis országait nem egy nép lakja. Például Spanyolországban a baszkok és a katalánok külön nemzetnek tartják magukat. Utóbbiak épp az elmúlt években próbáltak saját országot szervezni és kiszakadni a spanyol államból. Sikertelenül.
Az európai nemzetek őseinek zöme több száz vagy inkább pár ezer éve él mai lakóhelyén és küzd szomszédaival – sebeket osztva és elszenvedve. Nem tudhatjuk, hogy a sebláz, a szenvedések emléke meddig fog hevülni, netán föl-föllángolni az itteni nemzetekben, és akkor még szóba sem hoztuk a spanyol borokat, az olasz tésztákat meg sonkákat, a francia sajtokat, a szigetországi whiskyket, vagyis az életvitel komoly eltéréseit. Vagy például a baszk és a magyar nyelv minden európaitól különböző mivoltát.
Az európai népek évezredes, szerves képződmények. Mindegyik külön élőlény saját kultúrával, ízléssel, történelemmel, vággyal-reménnyel – és így tovább. A magyar konyha összetéveszthetetlen a szerbbel, az osztrákkal, a franciával, a finnel meg a többivel és viszont. Sőt, ahány táj, annyi hagyományos étel: a sárközi halászlé nem téveszthető össze a beregivel. A népek, történelmek és kultúrák ezer szállal fonódnak össze, és ugyanannyi különbség választja szét őket. Ezek némelyike olykor ellentétté, sőt ellenségességgé fajult az idők során. Az utóbbi idők eredménye a múltbeli éles ellentétek tompulása.
Mindent összevetve a történelmi nemzetekből szerveződött Európa csöppet sem hasonlít Észak-Amerika hajdani korszakainak egyikére sem.
Ott meg lehetett szervezni az Amerikai Egyesült Államokat, hiszen ott – a polgárháború után – saját történelem és külön kultúra nélküli területek lakói egyesültek. Nem voltak se ősi ellentéteik, se kulturális, se gazdasági viszályaik, sőt nem voltak nyelviek sem. Mert az indiánok odalettek, maradékaik pedig elfogadták az angolt. Az Európából elűzött vallási csoportok, például a mai amishok ősei is megtalálták biztonságos helyüket. Európában viszont sok-sok évszázados, több esetben évezredes múltú államok roppant bonyolult viszonyrendszerben, véres történelmi előzményekkel terhelten élnek egymás mellett. E kuszaságból csak igen lassan szerveződhet államszövetség kellő számú és megfelelő gondolkodású nemzedék munkája, de leginkább közös akarata nyomán.
Erre jelenleg nincs kilátás, hiszen az európai egyesült államok tervezői gőzerővel szervezik különféle muszlim vallású népek betelepítését. Márpedig a muszlimok hozzák magukkal keresztényellenességüket, az ateisták megvetését, a saját nemzeti és vallási – síita–szunnita, iráni, arab és egyéb – ellentéteiket, másrészt nem ismerik az európai munkakultúrának sem a műszaki-szakmai, sem az erkölcsi, sem a nemzeti és természeti vonásait. Általában nem is érdekli őket. Legfeljebb annyiban, hogy az emberábrázolást, így a festészet, a grafika, a szobrászat jelentős részét tiltják.
Nem kell különösebb dörzsöltség ahhoz, hogy rájöjjünk: a bevándoroltatás szervezésének célja Európa lerombolása polgárháborúk által. Vagyis saját költségére, hiszen a „migránskártyákat” az EU tölti föl. Persze a mi zsebünkből! Tehát velünk fizettetik ki a jövendő leigázóink zsoldját. Ez már három légy egy csapásra! A negyedik légy a világpiaci versenyzők megritkítása. Az előbbiekből jön az ötödik, ami az elbeszéléshez használt nyelvből és a történelmi előzményekből következik: a konzumidióta, a Homo idioticus tenyésztése, aki egyszerű fogyasztási ingerekkel rendkívül jól vezérelhető: hazája ott van, ahol megfizetik.
Kik a létünk és kultúránk ellen rohamot szervező bűnözők, akiknek „támadt egy ötletük”, amelynek megvalósításáért örömest lángba borítanák a világot? Természetesen tudjuk, mert hiúságuk nem engedi meg, hogy ne legyenek benne az újságokban, könyvekben, tudatlanító iskoláik tananyagában, hiszen éppen az öröknek vélt dicsőségükért gázolnak át embersorsok millióin.
Teljesen világos, hogy az Európa elfoglalására készülő muszlim seregek semmi jót nem hoznak nekünk. Ezt el is várják tőlük. Joggal, mert politikai családunk, az Európai Bizottság elárulta népét, amennyiben támogatja az ellenünk indított támadást. Előre fizeti a hadisarcot, természetesen a mi zsebünkből. Ha tudna olvasni a tényekből, az írásokból meg az idők jeleiből, akkor felfogná, hogy hajszálra ugyanaz a muszlim iga vár rá, mint amit a mohácsi csata után a mi nyakunkra tettek.
A történelemtől rendre azt kapják a győztesek talpánál sündörgők, amit a vesztesek.