VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Abban nem volt vita, hogy a Kossuth teret rendbe kell hozni – Wachsler Tamás a Mandinernek


Nem gondoltuk, hogy Trianon kataklizmáját is relativizálni fogják – mondja a Kossuth téri Trianon-emlékmű körüli viták kapcsán Wachsler Tamás. A Kossuth tér újjászületését szolgáló Steindl Imre Program vezetőjét a nemzet főtere körüli emlékezetpolitikai és művészeti vitákról, a szobrok áthelyezéséről és a program alapvető elveiről kérdeztük. Nagyinterjúnk!

– Miközben az ember azt gondolná, hogy a nemzeti tragédiák megítélésben konszenzus lehet a politikai oldalak között, mégis azt látjuk, hogy a tervezett Trianon-emlékmű máris a baloldal érdeklődésének homlokterébe került, és cseppet sem pozitív értelemben. TGM több helyütt is értekezett arról, hogy a diktátum legalábbis érthető következménye volt a Monarchia politikájának, de egyéb megnyilvánulásokból is látni lehet, hogy egészen egyszerűen nem tudnak mit kezdeni ezzel a kérdéskörrel. Egészen az emlékmű megépüléséig számolni kell ezekkel a hangokkal?

– Őszintén szólva ezen komolyan meglepődtem. Végiggondoltuk előzetesen, hogy melyek azok a pontok, amelyeket támadhatnak, de arra nem gondoltunk, hogy a trianoni békeszerződés jelentette kataklizmát bárki relativizálni próbálja majd. Azt hittem, evidencia, hogy ez a történelmi esemény 2020-ban egy korrekt építészeti nyelven megalkotott emlékművet érdemel. És az, hogy ezt viszonylag tág körben vitatják, engem megdöbbentett.

– Különösen azért érdekes ez, mert felrémlik bennem, ahogy Tóth Bertalan már az MSZP elnökeként székely zászlóval pózol Erdélyben, még Mesterházy Attila elnöklése idején hivatalos formában is bocsánatot kértek a 2004-es népszavazáson tanúsított magatartásukért, ezek alapján joggal lehetett arra gondolni, hogy legalább ebben konszenzus lehet. És talán az is jellemző, hogy az emlékmű megépülését ellenzők nem is a politikai élet szereplői közül kerülnek ki, hanem abból a holdudvarból, ami az 1990-es évek eleje óta próbálja gúzsba kötni a közéletet.

– Ha megfigyeli, már a szóhasználatból is kitűnik, mennyire máshogy értékelik a történelmi eseményeket. Az a megfogalmazás például, hogy „kitört” a háború Romániával, majd a német és osztrák csapatok elfoglalták Romániát. Ez a háború nem „kitört”, hanem a románok 1916-ban hátba támadták addigi szövetségesüket, az Osztrák-Magyar Monarchiát és bevonultak Erdélybe. Az osztrák-magyar történelemnek egyébként egy mindmáig megénekeletlen fejezete, ahogy a Monarchia (az osztrák és magyar, tehát nem csak osztrák) és Mackensen tábornagy német csapatai ezt követően tönkreverték a románokat.

– És mennyire jellemző Károlyiékra és az 1918-1919-es helyzetre, hogy Mackensent, akinek nem keveset köszönhetett az ország, internálták.

– Igen, így volt. De én nem vagyok történész, és nem tisztem az emlékezetpolitikai viták lefolytatása sem. Azt azonban nem tudom megállni, hogy egy kérdésben személyes véleményemet se rejtsem véka alá: az az interpretáció, hogy Magyarország rászolgált arra, amit kapott, ízléstelen a trianoni diktátum centenáriumán, és ez sok mindent elárul a jelenlegi helyzet lélektanáról is.

– A progresszív körök egyszerre szidják a vidéki, közérthető, jóllehet valóban egyszerű szimbolikával kommunikáló Trianon-emlékműveket, és ugyanazzal a lendülettel féltik az egyszerű, szegény magyar embert, hogy képtelen lesz majd absztrahálni. De visszatérve az emlékezetpolitikai húzásokra, a HVG egy cikkében olvashattuk, hogy ez az emlékmű Orbán Viktor zavarának állít örök emléket. Segítene megérteni, mire gondolt itt a szerző?

– Fogalmam sincs mire gondolt. Értem a cikk minden szavát, csak a gondolatmenetét nem.

– Számomra ugyanígy érthetetlen, ahogy a majdan megépülő emlékművet párhuzamba állítják a német megszállási emlékművel, mondván, mindkettő a problémás múltképből ered. Ízlelgessük ezt a kifejezést, hogy problémás múltkép: megint egy kiváló és a valóságban nem létező terminus technicust alkottak. Mégis mit láthatnak hasonlónak a két emlékműben és ugyan mitől lenne problémás múltkép, hogy a nemzeti oldal egy nemzeti tragédia századik évfordulójára monumentális módon emlékezne?

– Nem tudom ezt megválaszolni, csak az alapfelvetésünkhöz térhetünk vissza: ha még ebben sincs nemzeti konszenzus, akkor miben lehet?

– A balos véleményvezérek miért vindikálják maguknak a jogot arra, hogy eldönthessék, miről lehet megemlékezni és miről nem? Miért méricskélnek szögmérővel tragédia és tragédia között, hogy ez közepes, ez kisebb, ez nagyobb? Miért merülnek bele folyamatosan a véralgebrába, miszerint erről erőteljesebben kell beszélni, amarról meg semennyire sem? És ultima ratióként, miért fáj nekik a lelkük mélyén, hogy nekünk fáj Trianon?

– Költői kérdésnek tekintem, mert erre tényleg nem tudok választ találni. Lehet, hogy nincs is. Említettem már, hogy készültünk éles vitákra, de erre a reakcióra nem gondoltunk.

– Mire számítottak?

– A szokásos dolgokra: miért itt, miért ekkora, miért ennyiért, miért gránit és hasonlók.

(...)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek