Ahol a fogyatékossággal élők nem csak a falat nézik
Miskolc külterületén, a Bükk-hegység lábánál, egy alapítvány újabb és újabb telkeket vásárol, hogy szociális szolgáltatást és lakhatást nyújtson több tucat fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű és autista felnőttnek. Megnéztük, milyen az, amikor mindenkinek helye és dolga van.
"Nagyon elhatárolódnak az otthonok attól, hogy tegyenek is valamit az ott élőkért. Hogy ne csak ott üljenek az intézetekben, hanem dolgozhassanak is. Én mindenképpen olyan helyre szerettem volna jönni, ahol csinálhatok valamit" – mondja Iván, az öt hektáron fekvő Baráthegyi Majorság gombatermesztő pincéjében. Nagy szakértelemmel magyaráz a csiperke termesztési hőmérsékletéről, meg arról, hogy a gombáknak sötét kell, különben megsárgulhatnak. Iván fogyatékossággal élő férfi, korábban a szüleivel lakott és kertészetben dolgozott, 2018 nyara óta azonban a Szimbiózis Alapítványhoz kötődik az élete és a munkája is.
„A lakóotthonban lakom, a munkámért pedig pénzt kapok: fenn kell tartania az embernek magát. A fiataloknak dolgozniuk kell, hogy ne tunyuljanak el. Én magam 51 éves vagyok, de lehet, hogy nem látszik. A jó levegő! Növök, mint a gomba, hogy úgy mondjam. Itt a hegy, itt nagyon egészségesen lehet élni, naponta megiszom egy liter tejet, de ledolgozom. Elvállalták, hogy életem végén majd gondozni fognak. De addig is, fiatalosan kell felfogni a dolgokat!”
Az idén húszéves alapítvány hatalmas területe szociális farmként működik: több szolgáltatást, lakóotthont, támogatott lakhatást és nappali ellátást nyújtanak a látás-, hallás-, mozgás-, és értelmi fogyatékossággal élőknek, a megváltozott munkaképességűeknek. Míg ezek az emberek máshol állapotuk miatt gyakran egyszerűen kiszorulnak még a védett munkaerőpiacról is, társas kapcsolatok hiányában pedig elszigetelődnek, addig a Baráthegyen nem a hiányra, hanem a megmaradt, jól használható készségekre koncentrálnak.
Mindenkinek szüksége van egy célra
A Szimbiózis alapjait Jakubinyi László rakta le, aki még a kilencvenes évek elején, Észak-Írországban járt egy szociális farmként működő fogyatékos otthonban, ott szeretett bele a módszerbe. Az ő álma volt, hogy létrehozzon egy olyan helyet, ahol a fogyatékossággal élők nemcsak a falat meg egymást nézik, hanem a társadalom hasznos tagjainak érezhetik magukat. Többször megkapja – akár szülőktől is – hogy mivel náluk dolgoznak a fogyatékossággal élő emberek, ő egy kizsákmányoló rabszolgatartó. „Ha a jóisten így teremtette őket, maradjanak így: sétáljanak, nézzék a tévét, és érezzék jól magukat” – hangzik sokszor. A szervezetvezető szerint ez az alapvető szemléletbeli különbség: ő ugyanis abban hisz, értelmet kell adni annak, hogy az ember nap mint nap felkeljen.
(...)
