VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ateista kereszténység


Az a kérdés, milyen ideológia segítségével maradhatunk fenn a civilizációk versengésében.

A kisvárosban, ahol élek, megszokott koreográfiája volt a húsvéthétfőnek – mint a vidéki településeken általában. Kisfiúk apáikkal, kamaszok csoportokba verődve, meglett férfiak kerékpáron dülöngélve látogatták sorra a rokon és ismerős lányokat, asszonyokat, özvegyeket.

Részint kötelességből, részint a régóta tervezett, de valamiért mindig elhalasztott látogatás bepótlása végett, részint a nyiladozó férfiúi ösztönöktől vezérelve. Ne bonyolítsuk a kelleténél jobban: élő hagyomány volt a húsvéthétfői locsolkodás.

Volt. Írtam már másodszor. Idén ugyanis hétfőre szinte kihalt a város. Elérte az országos trend: a húsvét immár a wellness és a kirándulás ünnepe. Már rég nem a templomok telnek meg húsvétkor, hanem a szállodák (a foglalásról már hetekkel, sőt hónapokkal korábban kell gondoskodni).

S nincs róla tudomásom, hogy a szálláshelyeken papokat kérnének fel, húsvét vasárnapján vacsora előtt ugyan osszanak áldást (de legalább mondjanak áldomást) a vendégeknek, netán húsvéthétfőn a hotelekben egyszer használatos kölnivízzel kedveskednének az uraknak, hadd locsolják meg szívük választottját.

A húsvétból tehát már az igazán kellemes hagyomány, a locsolkodás se nagyon kell. De azért fennhangon hirdetjük a feltámadás misztériumát. Folytathatnánk a karácsonnyal, amely valójában a kereskedők ünnepe, s csak nevében a Megváltó születéséé. Igaz, nálunk legalább még nevén nevezhetjük, az ostoba tolerancia jegyében nem kell belőle fény ünnepét gyártanunk.

S ezek csak a jeles napjaink, a hétköznapokról nem is szólva, amelyeket csak lazán szövi át a felebaráti szeretet, annál erősebben az egyéni érvényesülés iránti vágy, az individualizmus.

Természetesen semmi sem fekete vagy fehér, ráadásul a vén Európa – szerencsénkre – e tekintetben sem egységes, de ha mindenképpen dönteni kellene, akkor bizony az európai civilizációt napjainkban az ateizmus ideológiája és nem a keresztény vallás igazgatja.

Az új korszaknak van egy közismert, szimbolikus időpontja és aktusa: 2004-ben úgy fogadták el az Európai Unió alkotmányát, hogy abból kimaradt a kereszténységre való hivatkozás.

Hiba volt, ma már pontosan tudjuk, súlyos hiba. Tizenöt esztendeje azonban ez a hazug döntés inkább elméleti vitára adott okot, cselekvésre nem sarkallt szinte senkit sem: keresztet magasba tartva nem zarándokoltak tömegestül Brüsszelbe az unió polgárai – a magyarok sem –, hogy tiltakozzanak ellene.

Az elmúlt években csikorogva újra fordult egyet az idő kereke. Nyugat- és Kelet-Közép-Európa is elmozdult az ateista meggyőződéstől. Nyugaton az iszlám térnyerésével, Keleten pedig – legalábbis ami nekünk a legfontosabb, Magyarországon mindenképpen – a keresztény kultúra melletti kiállással, kiemelt állami támogatásával.

A 2010-ben felállt nemzeti elkötelezettségű magyar kormány ennek – a korábbi évekhez képest különösen – ékes példáját adja. A jelképes időpontban, 2011 húsvétján elfogadott, 2012. január elsején hatályba lépett alaptörvény is ennek a tanúbizonysága.

A preambulum két helyen hivatkozik szó szerint a kereszténységre: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. (…) Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” S ha netán hiányérzetünk lenne amiatt, hogy csupán „büszkék vagyunk és elismerjük”, a preambulum talán legjobban szívet melengető passzusa így hangzik: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.”

Család, nemzet, hűség, hit és szeretet – és ezt nem pusztán elismerjük, nem csupán büszkék vagyunk rá, hanem ezt valljuk. Ezek így, együtt egy keresztény állam fundamentumai.

Amivel kiáltó ellentétben áll, hogy számos teológiai műben olvasható: hazánk már több mint évtizede missziós, tehát olyan területnek tekinthető, ahol a hitetlenség felszámolása érdekében térítő munkára, missziós tevékenységre van – azaz lenne – szükség.

Keresztény állam versus missziós terület. Ez korunk egyik nagy dilemmája, sőt ellentmondása. Másképpen: a modern világban hogyan fogadtassuk el, tegyük élővé a keresztény hagyomány vívmányait az individualista, már-már ateista tömegekkel.

Immár az ideológia is adott ehhez a viselkedéshez: az ateista kereszténység. Ahogy erről Douglas Murray brit neokonzervatív gondolkodó a lapunknak adott interjúban (Buzna Viktor: Veszélyes kísérlet folyik Európában, Magyar Nemzet, 2019. március 27.) beszélt: „Nem egy kiforrott fogalomról beszélünk.

Azokra az emberekre használom, akik bár nem hívő keresztények, mégis részesei ennek a kultúrának, fontos a számukra. Én például nem tudok abban hinni, amit a kereszténység konkrét elbeszélésként leír. Ugyanakkor felismerem, hogy kivételes, nagyon erőteljes üzenetet hordoz, ezért szeretnék ehhez a közösséghez tartozni.

(...)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu