„5:3-ra győztünk” – Böjte Csaba a Mandinernek Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról
Olyan értékeket tudunk hordozni és felkínálni egész Európának, amelyek mindenkinek javára válnak – mondja a Mandinernek Böjte Csaba, hozzátéve: Erdély magyar népe úgy érzi, hogy gyarmat lett. A ferences szerzetes beszél Márton Áron boldoggá avatásáról, a román-magyar viszonyról és Ferenc pápa bevándorlással kapcsolatos álláspontjáról is. Interjúnk.
– A pápalátogatás előkészületei hatalmas ellenszélben, küzdelmek között zajlottak, nemcsak eső, sár, hideg volt, hanem egymásra uszítás, megaláztatás is. Az egyik szervező így nyilatkozott: „nehezen győzött a nap a felhők felett, de győzedelmeskedett”. Csaba testvér, ön hogy látja?
– Ha a hosszútávú készülődést nézzük: hetven évvel ezelőtt Márton Áron püspök Csíksomlyóra összegyűjtötte a híveit, papjait, és azt mondta: „a kötél a nyakamon; csak azt várom, mikor húzzák meg. Engedelmeskedjetek a mindenkori törvényes püspökötöknek. Vállalom a sorsomat, vállaljátok ti is!” A kommunista rendszer sok mindent le tudott nyelni, de azt, hogy egy közösségnek külföldön legyen a feje, semmiképpen nem tudta elfogadni. És akkor jöttek a megtorlások: Márton Áront halálra ítélték. Nagyon sok papját, hívét, világiakat is, például a provinciálisunkat, Boros Fortunát atyát, egyenesen a Duna-deltába vitték kényszermunkára, és lapáttal agyonverték. Több más vértanúja is van az egyházmegyének. 1979-ben fiatalok a szentmise után felmentünk a nyeregbe imádkozni. Többünket letartóztattak, engem is elvittek, félnapot benntartottak a rendőrségen, házkutatást végeztek, mindent összeszedtek a házban, ami rám nézve terhelő lehetett, a mai napig nem adták vissza ezeket. Jakubinyi érsek atya Ferenc pápa előtt hivatalosan kimondta: „Húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa látogatta meg először ezt az országot, de csak a fővárosra, Bukarestre szorítkozhatott. Nagyon sajnálta, hogy nem látogathatta meg Erdélyt, ahol hívei többsége lakik, de megígérte, hogy ha még egyszer jön, mindenképpen eljön hozzánk. Húsz év múlva most Ferenc szentatya teljesítette ezt az ígéretet.” Ez az előzménye a mostani találkozónak. Logikus, hogy olvad a jég, de még mindig vannak itt is, ott is jégdarabok, de én remélem, hogy jó irányba tudunk előre lépni.
– A pápai miseruha hátán a pápalátogatás logójának magyar feliratát – „Járjunk együtt!” – el kellett takarni. Ez is egyfajta jégkristály?
– Igen, ez is egy jégtömb. A ferences testvéreim az utolsó pillanatig harcoltak azért, hogy ez ne történhessen meg, sajnos sikertelenül. Hiszem, hogy lassan szétolvadnak ezek a jégdarabok, és rá fognak jönni a románok és mi magyarok is, hogy nem kell, hogy acsarogjunk, mert
csak együtt lehet Tündérkertté tenni ezt az országot. Én azért imádkozom, hogy ne legyen ilyen komplikált a következő pápalátogatás megszervezése. Törékeny kincs a béke, kicsik vagyunk, épp ezért kell a jó Isten megvilágosító kegyelmébe kapaszkodni.
– Mi volt a nagy reménysége a pápalátogatás előtt?
– Azt gondolom, hogy önmagában az, hogy létrejött, már győzelem. A világosság, Isten és Mária győzelme. Legyünk teljesen őszinték, én még román miniszterelnökkel és román nagyfiúkkal egy asztalnál nem ültem, és most együtt imádkoztunk és meghallgattuk román nyelven a szentleckét és ők nemcsak az evangéliumot hallgatták meg magyarul, hanem a magyar himnuszt és a székely himnuszt is. Elégtételnek éreztem. Nem hiszem, hogy Ferenc pápán kívül lett volna más ember, aki ezt meg tudta volna valósítani. Egyszerű lenne azt mondani erre a kérdésre, hogy én székely vagyok, és a székely még egy esti kocsmai verekedést is, ahol ő maradt alul, így mesél el másnap: „Te komám, tegnap olyan jót verekedtünk. Tudod, üttek es, s kaptunk es eleget!” Komolyra fordítva a szót, én soha nem a kompromisszumokat szoktam számba venni, hanem a gólokat. Kaptunk gólokat, de rúgtunk is. Azt hiszem, hogy 5:3-ra mi győztünk.
– Volt-e félelme a pápalátogatás előtt?
– Nem magunkban, nem a román kormányőrségben bíztam, hanem a gondviselő Istenben, aki munkálkodik. Nincs miért féljek. Tudom, hogy sokféle butaság jelent meg a lapokban. Egy román politikus váltig állította, hogy Orbán Viktor egymillió ember előtt kikiáltja Erdély függetlenségét, majd Magyarországhoz való csatolását. Egy magyar újságban pedig azt olvastam, hogy most fog beteljesedni a fatimai jóslat harmadik titka, hogy Csíksomlyón a Szentatyát és a hegyen lévőket is kivégzik. Láttam, hogy vannak pánikkeltő hangok, de igazából fegyelmezetten zajlott minden: az eső, a szél, a hideg, minden nehézség ellenére gyerekek, felnőttek százezren álltuk a sarat. Mikor lejöttünk a hegyről, nem maradt szemét, rendetlenség a hegyen, békésen elvonultak mind. Bíztam a népemben, és őszintén büszke vagyok rájuk.
– A pápa arról beszélt, hogy az egyház tábori kórházhoz hasonlít csata után, ahol előbb a sebeket kell ellátni. Hogyan értelmezi ezt a gondolatot?
– A realitásból kell mindig kiindulni. Tény az, hogy Erdély népe, mi magyarok úgy érezzük, hogy gyarmat lettünk. Nagyon sokszor apartheid stílusban megsértik jogainkat, szerintem ez apartheid. Ezek sebek és Ferenc pápa tudatában van ezeknek a sebeknek. Az orvosok, ha a sebet nem tisztítják ki, hanem csak összevarrják, abból súlyos fertőzések lesznek. A szeretetet mindig igazságba kell öltöztetni, és az igazságot szeretetbe. Igazságosság nélkül nincsen gyógyulás.
(...)
– Mi a pápalátogatás legfontosabb üzenete az ön számára?
– Erdély szempontjából a pápalátogatás egy új időszámítás kezdete lehet. Vallási szempontból három nagyon súlyos kérdés van. Az egyik legégetőbb kérdés a görögkatolikus kérdés. Romániában a görögkatolikus egyházat betiltották, akik hűek maradtak a pápához, templomait az ortodox egyháznak adták át, és a híveket megpróbálták rábírni az áttérésre. Az ortodoxok ugye a pápa primátusát nem fogadják el. Ferenc pápa meg tudta, merte tenni, hogy hét görögkatolikus vértanú főpapot boldoggá avatott az ortodox többségű Romániában.
Közülük az egyik Iuliu Hossu volt, aki az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen volt a vezérszónok, ő olvasta fel Erdély és Románia egyesülésének nyilatkozatát.
Az életszentség nem azt jelenti, hogy valaki tökéletes, mindenben igaza van, hanem azt, hogy egy-egy erényt hősies módon gyakorolt. Számomra döbbenetes, hogy ezeket a nemzeti hősöket, akik román kommunista börtönökben hunytak el, akik nem akartak áttérni az ortodox egyházhoz, boldoggá avatta. Nagyon kényes dolog ez. Nemcsak belenyúlt a darázsfészekbe, hanem gyógyító szeretettel nyúlt bele. Nem feltépve, hanem sebeket gyógyítva. Mondhat bárki bármit, ez nagy dolog. Talán kevesen tudják, hogy az ő személyes kérése volt, hogy Csíksomlyóra is jöhessen. Nem akarták őt Erdélybe átengedni, erre azt mondta, hogy akkor inkább nem jön, és lefújják a pápalátogatást. A diplomáciai tárgyalások mentek tovább, és eleget tettek kívánságának. Ez is nagy lépés a román-magyar megbékélés szempontjából. A harmadik téma a moldvai csángók kérdése, akiket külön köszöntött. Nem sokkal azután, mikor kiderült, hogy eljön Erdélybe, a jászvásári püspök elrendelte, hogy Bákóban lehessen rendszeresen magyarul misézni. 1884 óta vártak erre. Én biztos vagyok benne, hogy ez Ferenc pápa műve. Nemcsak idejött mosolyogni a háttérben, hanem mert hozzányúlni évszázados mély sebekhez.
(...)
