top of page

Egy hét alatt a második Pride-os rendezvényt tették tönkre Budaházy Györgyék


Újabb, a Pride-hónap keretei között megrendezésre kerülő eseményt zavart meg Budaházy György a Hatvannégy Vármegye mozgalom tagjaival. Pénteken este a TámPONT Mikro Közösségi Térben került volna sor a Pán Rapid Randi elnevezésű rendezvényre, amikor 19 óra magasságában megjelentek szélsőjobboldali rendbontók.

Helyszíni forrásunktól úgy tudjuk, hogy először csak egy férfi érkezett, aki azt mondta, hogy bár nem regisztrált előzetesen, de szeretne részt venni a meghirdetett programon. A szervezők jóhiszeműen beengedték, ám nemsokára megjelentek társaik is, akik kamerával akartak bemenni, és azt mondták, „szeretnék volna megtudni, mi az a pánszexuális, és mi az a pánromantikus”.

Azóta nem hajlandók szabaddá tenni a bejáratot, a rendezvény résztvevőit sértegetik, és folyamatosan kameráznak.

Úgy tudjuk, a szervezők kihívták a rendőrséget, akik megérkeztek a helyszínre, cikkünk megírásáig azonban még nem hagyták el a helyiséget Budaházyék.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület eseményére törtek be, az azt megelőző héten pedig az Aurórában provokáltak szélsőjobboldali aktivisták egy ugyancsak a Pride-hónap alkalmából szervezett rendezvényen, akkor a Mi Hazánk Ifjai.

 

35 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page