NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (39) RÉTEGEK, STÍLUSOK. A szaknyelvek elkülönül
Riasztó beleolvasni a lélektani, biológiai, sőt a magyar nyelvészeti (!) szakfolyóiratokba: az iskolázott ember sem érti a töméntelen görög-latin-angol eredetű szakszót. Egy elrettentő példa:
• A konstrukció replikatív szelekcióját ez az organizáció biztosítja.
Mesterséges szakadékot idéznek elő a köznyelv és a szaknyelvek között. Természetesen az illető szaktudomány művelőinek meg kell tanulniuk a nemzetközi szakszókincset, el kell sajátítaniuk a szakterületük irodalmának a nyelveit (az angol, német és/vagy egyéb nyelvet), de magyar szövegben minél inkább legyenek magyarok a szakkifejezések is! Ez azért fontos, mert szükség lehet rá, hogy kívülálló, másik szakág művelője is tájékozódni tudjon a szakirodalomban. A magyar szakkifejezések első látásra is sejtetnek valamit jelentésükből.
Kell hogy legyen átjárás a szaknyelvek és a köznyelv között, valamint a különféle szaknyelvek között. Van is, de nem a szaknyelvek közelítenek a köznyelvhez, hanem fordítva. Elég például egy járvány, és a betegségnév máris megjelenik a sajtóban.
A szakkifejezések, különösen az idegen eredetűek arra csábítják a beszélőt, hogy tájékozottságát, bennfentességét éreztesse hallgatójával. A szakmán kívüliek azonban sokszor rosszul használják, félreértelmezve adják tovább a szakszót. Az is jellemző, hogy egyes kifejezéseket panelszerűen átvesznek közleményekből akkor is, ha ezek idegenszerű körülírások, mellébeszélések. Ilyen például a humanitárius katasztrófa ’háború’ vagy ’népirtás’, a zéró tolerancia ’teljes szigor; kivételnélküliség’.
(folytatása következik)
Előző részek:
18) SZAVAK ÉS HASZNÁLATUK. Az igekötők "cserélgetése" 19) SZAVAK ÉS HASZNÁLATUK. A határozatlan névelő (egy)
