Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Egy bankár rejtélyes halála. Szembeszállt a globális érdekekkel, mercedese mellett bomba robbant

Foglalkoznunk kell-e még a magyar rendszerváltással, az akkori lehetőségekkel és a realitásokkal? Van-e még mit megbeszélnünk arról, hogy 1989–1990 táján milyen mozgástere volt a rendszerváltó ellenzéknek és később az Antall-kormánynak? Annál többet kell foglalkoznunk vele, minél fontosabb ismeretekhez jutunk az újabb kutatások során.

 

Különösen inspiráló ebből a szempontból Kulin Ferenc A paktum-fantom című könyve, mely a rendszerváltás éveinek nemzetközi összefüggéseire koncentrál. Fontosnak tartom a nemzetközi, globális környezetben lezajlott folyamatokat s azok sorsdöntő hatását az első szabadon választott kormányzat lehetőségeire. Ez az, amire harminc év után különösen fel kell hívni a figyelmet.

 

Kulin joggal írja le, hogy amikor Magyarország elérkezett a rendszerváltás pillanatához, s megnyíltak az addig hermetikusan zárt kapuk a demokrácia és a piacgazdaság kiépítése előtt, addigra már Nyugat-Európában óriási fordulat zajlott le. A John Maynard Keynes-i, szociá­lis piacgazdaságra épülő jóléti állam koncepcióját felváltotta a Milton Friedman-i, Fried­rich August von Hayek-i elvekre épülő neoliberális gazdaságfilozófia, amely a globális szabadpiacot állította előtérbe az állammal szemben, a pénzpiacot a termelő gazdasággal szemben, a piaci szereplők (a „befektetők”) érdekeit a dolgozói, munkavállalói érdekekkel szemben.

 

Megtörtént tehát a kopernikuszi fordulat; amíg a korábbi évtizedekben a nyugat-európai nemzetállamoknak kellő önállóságuk, jogi és szabályozási lehetőségük volt a belső jóléti államuk fenntartásához, addig a nyolcvanas évektől kezdve a globális elit fokozatosan legyűrte az államok gazdasági és pénzügyi önállóságát azzal, hogy az 1989-es washingtoni konszenzus szellemében intézményesítették a pénzek, az áruk, a személyek és a szolgáltatások államhatárokon átívelő szabad mozgását.

 

Az történt tehát, hogy a kommunizmustól megszabadult országok a nyugati jólétre és szabadságra vágytak, ám mire elérkezett a demokrácia, a globális pénzügyi csoportok, illetve az ő akaratukat végrehajtó nemzetközi szervezetek már a privatizáció, liberalizáció és dereguláció követelményeit fogalmazták meg velünk szemben.

 

Az Antall-kormány a német mintájú szociá­lis piacgazdaság mellett tette le a voksát, de hamarosan szembe kellett néznie azzal, hogy ennek immáron semmilyen realitása nincs, mert nem kapjuk meg hozzá az elengedhetetlen nemzetközi támogatást.

 

Világossá vált, hogy a globális elit és annak végrehajtó szervezetei, mint az IMF, a Világbank, a nagy befektetői körök Európában és az Egyesült Államokban nem erkölcsi és politikai alapon közelítenek hozzánk, diktatúrákból szabadult országokhoz, hanem szigorúan piaci alapon. Nem felzárkóztatni akarnak minket, hanem a globális piac profitszerző tevékenységének védtelen alanyaként tekintenek ránk. Eldőlt tehát: nem lesz Marshall-segély, ami nélkül – és ezt mondjuk ki világosan – a nyugat-európai országok sem lettek volna képesek a háború utáni három-négy évtized gazdasági csodájára.

 

Ez volt az általános irány 1989–1990 táján, tény ugyanakkor, hogy Németországgal és Helmut Kohl kancellárral speciálisan jó viszony alakult ki a rendszerváltás éveiben. Kohl elkötelezett volt a német szociális modell mellett, ezért az Antall-kormány joggal reménykedhetett abban, hogy a Kohl-kabinet mindent megtesz Magyarország gazdasági és szociális felemelkedése érdekében. Az első jelek, tárgyalások világosan erre utaltak, ám 1989 végétől, s különösen 1990 második felétől kezdve megváltozott a német kormány és a német politikusok hangneme, végül pedig a nagyszabású gazdasági és pénzügyi segítségből gyakorlatilag semmi sem lett. Németország is bedobta a törölközőt, s csatlakozott ahhoz a globalista főáramlathoz, amelyik nem segíteni akart, hanem piacot és olcsó munkaerőt szerezni Közép- és Kelet-Európában.

 

De mikor és miért történik meg a német fordulat? Ez az, amire ennyi év után rá kell mutatnunk.

 

Kulin megemlíti, hogy Alfred Herr­hausen, a Deutsche Bank vezérigazgatója elleni merényletig még esély mutatkozott a német támogatásra, utána már nem. De ki is volt Alfred Herrhausen, akinek az ismerete nélkül nem érthetjük meg az akkor történteket és a fordulatot?

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu