Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ópusztaszeren tartják a Magyarok Országos Gyűlését

2019/07/08

2018-ban az Országos Baranta Szövetség 5 év kihagyás után hatodik alkalommal szervezte meg a Magyarok Országos Gyűlését (későbbiekben MOGY). Az Ópusztaszeren megrendezésre kerülő rendezvény fő célja a kulturális és társadalmi egység megteremtése azáltal, hogy az odalátogató vendégek számára megpróbálja átadni a nemzeti összetartozás élményét. 2018-ban körülbelül 60 000 látogató vett részt 3 nap alatt a rendezvényen.

 

Tavaly a MOGY központi témája a nemzetgyarapodás, a magyar családok és a V4 országok civil közösségi együttműködése volt. 11 előadói sátorban folytak párhuzamosan ezekben a témákban szabadegyetem jelleggel előadások, kerekasztal-beszélgetések és szervezett viták. Az esti színpadi előadások keretein belül a látogatók a magyar népkultúra és magas kultúra színes válogatását tekinthették meg.

 

2018-ban és 2019-ben is Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár vállalta a rendezvény fővédnökségét, amely biztosította a kormányzat és a civil szféra sikeres együttműködését.

 

A rendezvény legnagyobb történése a több száz barantás és hagyományőrző részvételével lezajló úgynevezett Történelmi Élőkép. A Történelmi Élőkép egyfajta narratíva mentén, a barantások és a hagyományőrzők által előadott tömegjelenetekkel tarkított történetmesélés, amelyben megjelennek a magyar múlt, a magyar jelen és a magyar jövő legfontosabb kulcskérdései.

 

2019-ben augusztus 2. és 4. között rendezik meg a Magyarok Országos Gyűlését Ópusztaszeren. A 2019-es MOGY központi témája a nemzeti összetartozás, ezen belül is a külhoni magyar gyermekek megsegítése. A szervezők tiszta szívvel vallják Szabó Dezső gondolatát, amely szerint „Minden magyar felelős minden magyarért”, éppen ezért idén szeretnék megvalósítani az ország legnagyobb szabadtéri jótékonysági rendezvényét. A rendezvényre való belépés 14 év fölött támogatói jegy vásárlásával lehetséges (3000 Ft). A jegy tartalmazza a területen található minden előadás és koncert megtekintését, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiállításainak és a Feszty-körkép megtekintését, ingyenes parkolást, ingyenes mosdóhasználatot, ingyenes sátorhelyet és az egyéb szabadtéri programok látogatását.

 

A támogatói jegyekből befolyt bevétel harmadát (1000 Ft/jegy) kárpátalja legrégebbi magyar iskolájának, a 117 éves 4. számú Kossuth Lajos középiskolának ajánlják fel.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu