Én, te, ő... me too. Tisztelt Olvasó!
Hát mit mondjak? Lételméleti szempontból roppant izgalmas, mondhatni, csodálatos időket élünk.
Gondoljuk csak meg ezt a békés forradalmi gyorsaságot és hatalmas, gyökeres változást, amelynek a svéd „beleegyezési” törvény első áldozata a beszédes jelképe és személyes megtestesítője! Alig másfél évvel ezelőtt, 2017 októberében indult el a Me Too-mozgalom Amerikában, azóta már megszületett egy ezt kiszolgáló törvény a mindenféle oktalan liberalizmust ostobán túltoló Svédországban, s mára pedig már meg is érkezett a hír a „szélsőközép” nevű közösségi oldal szemfüles szerzőjétől: a törvény csakugyan kíméletlenül lesújtott.
A szóban forgó törvény a svéd állampolgárok számára úgy rendelkezik, hogy ha a felek részéről nincs egyértelmű beleegyezés, akkor tilos a szex. Miként a tisztelt olvasó az imént már a Szilaj Csikóból is értesülhetett róla, az első áldozat egy 27 éves férfi, aki a közösségi médiában ismerkedett meg a sértettel. A nő igent mondott arra, hogy a férfi nála aludjon éjszaka, de egyértelművé tette, hogy nem szeretne vele lefeküdni. A férfi éjszaka közeledett a nőhöz, ő ettől „lefagyott”, és így mégis megtörtént az aktus. A férfit „gondatlanságból elkövetett nemi erőszakért" két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Nos, tisztelt Olvasó, teljesen egyetértek „szélsőközép” és egyik-másik hozzászóló bölcselkedésével. Mert csakugyan elképzelhető, hogy a nő lefagyását, tiltakozásának elmaradását a férfi beleegyezésnek veszi, teljesen jóhiszeműen jár el, s ezek után a legcsekélyebb bűn elkövetése nélkül is meghurcolják és börtönbe vágják. S persze nemcsak őt, hanem az idők során még jó sokakat.
Kinek válik ez hasznára? A többség, az emberiség biztos bukik rajta. Ahogy olvasom, Amerikában a komolyabb beosztást betöltő férfi vezetők már attól is óvakodnak, hogy női beosztottjukkal, vagy bármilyen magányos nővel kettesben utazzanak a liftben. S igazuk van. Nincs az a bíróság, amely pontosan fel tudná tárni, hogy mi történt egy férfi és egy nő fejében és lelkében, amikor egymás közelébe kerültek. Hogy mennyi volt a csábítás, a számítás, az agresszió. Csak egy sült hülye gondolhatja, hogy az emberiség egésze boldogabb lehet attól, ha a világ egyik legtitokzatosabb izgalmát, nő és férfi találkozását, esetleges egymásra találását rideg paragrafusok, börtönnel való fenyegetések bélelik ki. Az első megtestesült áldozat ismeretében egyáltalán nem tűnik túlzásnak a bölcselkedők egyikének az a felvetése, hogy innentől fogva „az óvszer elengedhetetlen tartozéka az előre kinyomtatott beleegyezési nyilatkozat és legalább egy pártatlan tanú, aki az aktus alatt biztosítja a felek jogait”. A bírói hivatal, bürokrácia magánéletünkbe való jogszerű beavatkozásának nem kívánatos következményei elvileg is csak oly módon háríthatók el, ha mi is jogszerűen bizonyítani tudjuk, hogy nem sértettünk törvényt.
Tisztelt Olvasó!
Ha el kívánjuk kerülni, hogy a svéd minta nyomán az egész emberiség ilyen hideglelősen ostoba csapdahelyzetbe kerüljön, érdemes venni a fáradságot, s alaposan végiggondolni, voltaképpen mi is történik itt a szemünk és a józan eszünk láttára.
Okkal lehetnének olyan sejtéseink, hogy ennek a svéd törvénynek a kiagyalói voltaképpen nem csináltak mást, mint hogy beálltak abba a fősodorba, amely tudatosan és minden módon arra törekszik, hogy ne szülessenek természetes nemi, családi kapcsolatok, ne szülessenek nem kívánatos gyermekek. Mint köztudomású, igen szép számú gyermek születik véletlenül, tervezetlenül, s elég lesz csupán néhány „lefagyott” nőnek börtönbe juttatni alkalmi párját, biztosak lehetünk benne, hogy hatványozottan fog apadni a pár- és partnerkeresők, együtt élők, valamint a véletlenül megfogantak és megszületők száma.
Felmerül azonban itt egy olyan összefüggés is, amely így-úgy eddig is terítékre került már az emberiség történelme során, azonban ennyire élesen és ennyire világra szólóan talán még sohasem. Az egyén és a társadalom viszonyára gondolok. Hol van az az okos határ, ameddig a társadalomnak, illetőleg a társadalmat szervező hatalmaknak még célszerű beleszólnia állampolgárai magánéletébe, és honnantól kezdve nem.
Természetesen nem fogok e rövid jegyzetben körültekintő és tartós megállapításokat tenni. Elegendőnek vélek most csak annyit felvetni – kiinduló példánkhoz kötődően –, hogy egy okos állam semmiképp nem veheti le állampolgára válláról az önállóan és szabadon hozott döntése felelősségét. Minden felnőtt nőnek kell legyen annyi esze és belátása, hogy ha egy férfit hív meg ágyába, akkor ennek legtermészetesebb kimenetele, hogy végül magáévá teszi, mindenféle fogadkozása és ígérgetése ellenére. A törvény csak-csak elkísérheti a nőt a lakása ajtajáig, esetleg még az ülőgarnitúráig is, de az ágy, az együttalvás már teljességgel a bensőséges magánélet terepe. Az a törvényhozás és törvénykezés, amely ide is be kíván tuszakodni, nemhogy szolgálhatná a polgárok boldogságát és boldogulását, hanem végzetesen tönkrevághatja mind a magán-, mind a közös életünket.
