Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

MeToo – Megvan a svéd „beleegyezési törvény" első áldozata

2017 decemberében a hazai sajtóban elsőként sikerült beszámolnom a MeToo-kampány hatására tervezett svéd „beleegyezési törvényről".

A törvény tavaly nyáron hatályba is lépett, tehát azóta Svédországban ha nincs egyértelmű beleegyezés, akkor tilos a szex. Hogy mit is jelent pontosan az “egyértelmű beleegyezés”, azt minden ügyben külön ítélik meg. Bevezették továbbá a „gondatlanságból elkövetett nemi erőszak” és a „gondatlanságból elkövetett szexuális zaklatás” kategóriákat is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elkövető akkor is büntethető, ha nem állt szándékában erőszakolni vagy zaklatni.

 

Ma elítélték az első embert „gondatlanságból elkövetett nemi erőszakért".

 

A 27 éves férfi a közösségi médiában ismerkedett meg a sértettel. Már rendszeres kapcsolatban álltak egymással az interneten, amikor a nő igent mondott arra, hogy a férfi nála aludjon éjszaka, de egyértelművé tette, hogy nem szeretne vele lefeküdni. A férfi éjszaka közeledett a nőhöz, aki elmondása szerint lefagyott és passzivitása ellenére megtörtént az aktus.

 

Az ítélet két év három hónap letöltendő börtönbüntetés.

 

Elképzelhető, hogy egy ilyen szituációban az egyik fél lefagy és ezért nem tiltakozik?

 

Elképzelhető.

 

Elképzelhető, hogy a másik fél ezt beleegyezésnek veszi és jóhiszeműen jár el? Elképzelhető.

 

Elképzelhető, hogy akár ebben az esetben, akár a későbbiekben ártatlanul ítélnek el embereket emiatt? Most már elképzelhető.

 

Az elképzelhetőség egy büntetőjogilag értelmezhetetlen fogalom, egy felvilágosult ország törvénykönyvében semmi keresnivalója, de a MeToo bemondáson alapuló vádaskodása a nyugati civilizáció mintaállamában már büntetőjogi gyakorlat.

 

Lépésről lépésre menetelünk egy olyan sötét világ felé, ahol az ártatlanság vélelme már nem alkotmányos alapelv, ahol egy reggel, noha semmi rosszat nem tettél, letartóztathatnak, mert valaki megrágalmazott, ahol az óvszer elengedhetetlen tartozéka az előre kinyomtatott beleegyezési nyilatkozat és legalább egy pártatlan tanú, aki az aktus alatt biztosítja a felek jogait. /Varsányi Bence/

 

Az eredeti hír: itt.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu