NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (44) A HANGZÓ NYELV. Magánhangzók
A magyar magánhangzók szabályosan tagolódnak elöl és hátul képzettekre – azaz magasakra és mélyekre, mindkettőn belül alsó, középső és felső nyelvállásúakra, továbbá különböznek ajakkerekítés és hosszúság szempontjából is. Ezért van sokkal több magánhangzónk, mint az európai nyelveknek általában. Ezek nemcsak ejtésváltozatok, hanem mindegyiknek jelentésmegkülönböztető szerepe van.
Sajnos a nyílt e és a zárt ë különbsége már a vidéki köznyelvben is visszaszorulóban van. Ebben a média is ludas, mert csak a pesties, írás szerinti beszédet juttatja mikrofonhoz. Így mindenki ezt tekinti egyedüli mintának.
Divatos a zárt szájjal való beszéd. A kisebb ajakrésben összemosódnak a magánhangzók. Végveszélyben van az á hangunk is! A budapesti ejtésben, így a média nyelvében is az e helyére csúszik előre. Ilyeneket hallunk: eljērēs (eljárás), ellētēs (ellátás), lētogató (látogató), vilēg (világ), lētēstol vakulēsig (látástól vakulásig). Az á a mély hangrendhez tartozik, az a hosszú párja. Ha elöl képezzük, azaz magas hanggá válik, fölborul a hangrend!
Az a viszont á-s színezetűvé vált, hasonlóvá a palóc ȧ-hoz, vagyis elmarad az ajakkerekítés. Az e és az é közt is gyakran csak hosszúságbeli különbség van – ha ugyan van. Ilyet is gyakran hallunk: termeszetesen. A kevésbé feszesen ejtett ú-ból ó lesz: szúrtak helyett szórtak, szurkolók helyett szorkolók változat is hallható a köztelevízió híradójában. Csak tudatunk alakítja át a hallottakat a szövegkörnyezet alapján a megfelelő értelmes szavakká.
Ha így folytatjuk, száz év múlva már csak 4-5 magánhangzónk lesz!
(folytatása következik)
Előző részek:
18) SZAVAK ÉS HASZNÁLATUK. Az igekötők "cserélgetése" 19) SZAVAK ÉS HASZNÁLATUK. A határozatlan névelő (egy)
