Leszámítva mondjuk a Süddeutsche Zeitungot, ahol sajnálták eldobni bekészített közhelytárukat a gonosz kerítésépítő Orbánról, de hát minden fiókban vannak kevésbé éles kések.
A találkozó valóban egyértelműen megmutatta, hogy az elmúlt évek feszültségei után megvan a kölcsönös politikai akarat a hangnemváltásra. Félreértés ne essék, csak a felszín volt fagyos, a német–magyar gazdasági kapcsolatoknak szóló mostani sűrű dicséretek is jelezték, hogy a lényeg azért eddig is rendben volt, sőt. Az istentiszteleten tartott beszédében Merkel tett ugyan némi utalást a migrációs politikával kapcsolatos véleménykülönbségekre, de ebbe kár volt belekapaszkodnia az ellendrukkereknek, mert a sajtótájékoztatóra már el is oszlott minden sötét felhő.
A kancellár egy sor olyan kijelentést tett, ami jelzi az irányváltást, és megalapozhat egy sokkal jobb irányt a kétoldalú viszonyban és az európai politikában egyaránt. Először is elismerte a visegrádi négyek gazdasági teljesítményét, és békülékeny, kompromisszumra törekvő hangot ütött meg a következő uniós költségvetést illetően is. Az üzenet világos: Merkel érti, hogy a kelet-közép-európai országok nem másodrendű tagállamok, amelyek a gazdagabbak könyöradományán tengődnek, hanem Európa gazdaságának új motorjai. Másodszor, a közös pontokat hangsúlyozta a migrációs politikában, ami egyértelműen jelezte, hogy a szokásos kvótamantra helyett legalább elkezdte komolyan venni a magyar stratégia kulcselemeit, a határvédelmet és a helyben való segítséget.
A hangnemváltás oka egyértelműen az európai politika átalakulása. Amikor Angela Merkel az EP-választás után hazatért az oszakai G20-csúcs margóján tartott egyeztetésről, meglepve tapasztalta, hogy terve a Frans Timmermans-vezette Európai Bizottságról visszapattant saját pártcsaládjáról és az Európai Tanácsról egyaránt. Ursula von der Leyen volt német védelmi miniszter elnöksége persze jó Merkelnek, de az odáig vezető út nagyon is tanulságos volt.
(...)
