Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Évtizedek óta aknák között egyensúlyozok – Apáti Bence a Mandinernek

„Sok jobboldali ember van, aki művészként ismert, de a médiában nem szólalhat meg bizonyos ügyekben, például a migráció kapcsán” – vallja Apáti Bence. Az Operettszínház balettigazgatóját a művészvilág kultúrharcáról, a közéleti csatározásokról, táncművészi és publicistai szerepeiről kérdeztük.

 

– Begipszelt lábbal, mankók között fogad minket a lakásán. Mivel köti le magát egy ilyen aktív ember lábadozás közben?

 

– Nagyon nehéz dolog: elsősorban azzal töltöm az időt, hogy rángatom ki magamat az önsajnálatból. (Nevet). Nyilván írok, meg a Keménymagot is megoldjuk, mert bevisznek a stúdióba, de két mankóval nagyon nehéz a lakásban közlekedni. Az éjszakai pisilés 15 perces meló, ami az első három napig vicces volt, de a negyedik nap már nem az. Most kellett bemennem a kórházba, hogy kiszedjék a varratokat, és a doktornak mondtam, hogy már nagyon elegem van. Persze azt is be kell látnom, hogy vannak sokkal komolyabb betegségek, és az enyém szerencsére közel sem annyira tragikus.

 

– Hogy látja a hazai egészségügyet, miután testközelből szerezhetett tapasztalatokat?

 

–A Honvéd kórházba vittek, semmi baj nem volt vele. Nem szerencsés a magyar helyzetet összehasonlítani Béccsel, de a fővárosban mindenképpen kiemelkedő a színvonal. A baleset itt történt, tehát automatikusan kerültem a Honvédba. Aki ismer, az tudja, hogy szinte pánikbeteg vagyok, el akartam kerülni, hogy felismerjenek: baseballsapka volt rajtam, szemüveg,

és a bejelentkezésen kívül senki sem tudta, hogy ki vagyok. Ugyanannyit vártam, mint a többi ember, ugyanúgy kezeltek, mint minden más balesetet szenvedőt. Én azt láttam, hogy ez a kórház nagyon rendben volt. Fotocellás ajtó, tiszta műtő, és persze fáradt volt a fiatal orvos, de nagyon felkészült és lelkiismeretes. Nem volt patkány, nem volt csótány, kulturált volt az egész kórház. Gyorsan meg is operáltak, és bár nem szeretném az életemet kórházban tölteni, hiszen a kórház az kórház, de az elmebeteg és propagandisztikus „egészségügyezés" üzenete nem igaz. Felújított műtőnek tűnt, mindenki kedves és profi volt. Amikor posztoltam, hogy minden remek volt, nos az a gyűlölettenger, amit akkor kaptam – és én igazán nem lepődök már meg, ha egy halálos fenyegetés landol a postaládámban –, példa nélkülinek mondható. Elképesztő volt, amit a baloldali portálok írtak: egyrészt arról panaszkodnak, hogy megszűnt a sajtószabadság, másrészt pedig, ha beütöd a nevedet a Google-be, akkor sorozatban jönnek ezek a cikkek. Annyit viszont elértem hogy mostanság ha egészségügyes híreket írnak, akkor azok egy jó „apátibencézéssel" kezdődnek.

 

– Azért mégsem kézenfekvő, hogy egy művészember publicisztikák írásával tölti az idejét. Az ország balettművészként ismerte meg az ön nevét, honnan jött a véleménycikkek írásának ötlete? 

 

– A balettművészek azért mégiscsak periférián mozognak a rendszerváltástól, én talán kicsit ismertebb voltam, mert sok minden hülyeséget csináltam: volt egy jó sajtósunk, aki felismerte, hogy meg tudok szólalni, nem nézek ki olyan rettenetesen, járok bokszolgatni is, és el tudott adogatni különböző bulváros műsorokba. Nem azért ismertek meg, mert 2006-ban Spartacus voltam 25 évesen, hanem mert el lehet adni a bulvárnak, hogy balettművész, és lám, mégis van két fia. Miközben ez valójában nem extrém, sőt, de lehet mutogatni. Mindig nevetek, és mondom a barátnőmnek, hogy ha kirakok egy jól sikerült posztot, azt harminc, negyven, de akár 120 ezren is elolvassák. Régen négy hónap alatt napi 6-8 órát készültem, és látták a fellépésemet ezren.

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu