NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (49) HELYESÍRÁS. Elvek

A helyesírás nem tartozik a nyelv lényegéhez, de jó esetben a megértés és a nyelvőrzés szolgálatában áll. Célja, hogy szövegeink nagyjából egységesen képeződjenek le, hogy könnyen, gördülékenyen tudjunk olvasni, és mindenki ugyanúgy értse a leírt mondanivalót. Az íráskép visszahat a kiejtésre is.

A magyar helyesírás viszonylag észszerű, de vannak benne a szokáshoz igazodó vagy éppen önkényes elemek is. Itt csak az értelem szempontjából fontos helyesírási kérdésekkel foglalkozunk.

A magyar írás alapvetően hangjelölő: egy hangnak egy betű felel meg (némelyik betű két jegyből áll, sőt egy, a dzs háromból). Fontos megjegyezni, hogy hangon nem a hangzót, a tényleges megvalósulást értjük, hanem jelhangot (fonéma), vagyis a tudatunkban levő, jelentés-megkülönböztető szerepű hangot. (A hangok eseti megvalósulását csak a nyelvjáráskutatás és a beszédtudomány jelöli.) Azt írjuk, amit hallunk, hacsak más szempont nem keresztezi ezt az elvet.

A hagyomány csak a személynevek írásában és az ly betű használatában érvényesül. Az ly valamikor önálló hang volt, de ma már legfeljebb halvány nyelvjárási nyomai vannak. A köznyelvben és a legtöbb nyelvjárásban azonos a j-vel, némelyik nyelvjárásban az l-lel. Írásban is igen kevés szóban van jelentés-megkülönböztető szerepe. A helyesírás egyelőre ragaszkodik hozzá, de semmiképpen sem kellene a legsúlyosabb hibának tekinteni, ha valaki eltéveszti.

Nagyobb jelentőségű a szóelemző írásmód. Az összeépített szóelemek betűit nem változtatjuk meg csak azért, mert kényelmesen ejtve őket a beszédben más hang keletkezik belőlük (összeolvadás, teljes és részleges hasonulás). Pl. botja, adja, menj, följebb, látszik, nagyság, vadszag, egyszerű, anyja, önmaga, cukrászda, kapzsi, habcsók stb. Csak akkor nem írjuk elemezve a szót, ha olyan lényeges változás következik be a toldalékolásban, hogy a találkozó szóelemek eredeti betűi egybeolvasva nem adják ki a ténylegesen megvalósuló hangot. pl. az+hoz=ahhoz, hal+val=hallal, hasson (>hat).

A hibák abból származnak, hogy nem mindenkinek egyforma az ejtése, a hallása és az elemzőkészsége. Leírnak például ilyesmit:

• ébrezd fel, kényesztet

ébreszd fel, kényeztet

Az elhomályosultnak tekintett származékokat kiejtés szerint javasolják írni. Kinek elhomályosultak, kinek nem. Például a kesztyű, a küszködik sz-szel íratik, pedig nyilvánvalóan a kéz, illetve a küzd származékai. A kisebb, mivel a kis származéka, egy s-sel írandó, a frissesség, bölcsesség viszont két s-sel, pedig nincs frisses, bölcses, csak friss és bölcs, az e csupán betoldott, ejtéskönnyítő magánhangzó, a képző pedig a -ség. (Régebben mindkettőt egy s-sel írták, a frissességet a 11. kiadásban igazították a kiejtéshez, a bölcsességet már előbb.)