top of page

Dr. Szele György: A magyar egészségügy reformjáról. Tíz év alatt elérhetjük a nyugat-európai színvon

Tisztelettel értesítem, hogy A magyar egészségügy reformjáról írott tanulmányom önálló kiadvány formájában is megjelent a Püski Kiadó gondozásában. E tárgykörben – amely álláspontom szerint, ma mindannyiunk számára az egyik legfontosabb sarkalatos kérdés –, beszélgetésre lesz lehetőség a Szentháromság téri Budavári Könyvünnepen, szeptember 7-én és 8-án (szombaton és vasárnap), 17 és 18 óra között, a kiadó pavilonjánál. Szeretettel várom a helyszínen. Dr. Szele György

„Látni, amit mindenki lát,

és gondolni, amit még senki sem gondolt.”

(Szent-Györgyi Albert)

Képzeljenek el egy egészségügyi intézményt, egy klinikát, ahol jutányos hozzájárulással minden magyar állampolgár elérhetne egy magánszínvonalú szakorvosi betegellátást, sorbaállás és hosszú várakozási idő nélkül. A klinikát az állam tartja fenn az összes berendezéssel és személyzettel éppúgy, mint egy kórházban, beleértve az orvosi rendelőket, műtőket, az ehhez kapcsolódó előkészítő és megfigyelő állomásokat, valamint a nem több mint 50 kórházi ágyat a műtét utáni felépülés egy-két napjára, az összes laboratóriumi, diagnosztikai eszközt és legalább egy-egy CT és MRI vizsgálati lehetőséget.

Minden jól képzett és minősített szakorvos dolgozhat ezen a klinikán, ám bérfizetés helyett valós szolgáltatásukért kapják a jövedelmet, amit részben az állam, részben a magánbeteg biztosít.

Nincs többé hierarchia, „piramis-ranglista”, paraszolvencia. Minden orvos a saját betegét kezeli teljes felelősséggel, s mindezt a betegek által könnyen vállalható anyagi térítés ellenében.

E kiadvány összefoglalja cikkeimet, amelyek a Magyar Hírlapban jelentek meg, valamint a tárgyhoz kapcsolódó további gondolataimat, és kérdésemet Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz.

„A nemzet az egészségügy teljes megújulását várja” – mondta Dr. Kásler Miklós miniszter úr. Most itt az idő cselekedni.

Dr. Szele György

A tanulmány itt olvasható.

17 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page