top of page

És mi, zöldek hova álljunk? – Lányi András elgondolkodtató írása


(...) A bajkeverő zöldek elleni ingerültség pártsemleges, osztozik benne a rendszernek az a része is, amit ellenzéknek szokás nevezni: ugyanúgy lekommunistázzák őket az úgynevezett baloldalon, mint a kormánypárti orgánumokban. Kellett nekik klímaváltozást csinálni! Az állatvédőkről újabban megtudhattuk, hogy valójában embergyűlölők. A klímakatasztrófa vallásos hiedelem, a szavazatokra ácsingózó zöldkommunisták által terjesztett babona. A jövőjükért aggódó diákok tüntetése (a Pesti Srácok megmondóembere szerint) politikai pedofília. A bolygó túlnépesedéséről beszélni esztelen zöld gondolat. Aki a környezetrombolás társadalmi-gazdasági összefüggéseit firtatja, antikapitalista maszlaggal eteti a népet. Pedig a megoldás (a hvg.hu megmondóembere szerint) pofonegyszerű: ha elromlott a klíma, nosza, javítsuk meg, a mindent elsöprő technikai haladás útjában ez a kis malőr nem lehet akadály.

Unalmas kommunikációelméleti fejtegetés következik. A tömegmédia a nyilvános párbeszéd ellentéte: a szereplők egymás mellé beszélnek, tehát bárki bármit állíthat a megszégyenülés veszélye nélkül. A cáfolatot meg se kell hallani, mert igazság nem létezik, minden kijelentés annyit ér, amekkora médiafelületet elfoglal. Tudományos nézetek, sajnos, addig és csakis addig voltak képesek befolyásolni a közgondolkodást, ameddig működött a szellemi élet hagyományos szűrő-berendezése: a tudós-közösség által elfogadott véleményt egy művelt és (legalább hiúságból) megfontoltan nyilatkozó olvasóközönség tette a magáévá vagy utasította el; az ő nézeteiket visszhangozta a mértékadó sajtó, és ez utóbbi formálta a közvéleményt, amihez a politikusok előbb-utóbb kénytelenek voltak igazodni. (Ezt egykor demokratikus nyilvánosságnak nevezték, ma konzervatív nosztalgiázás, ám legyen.)

Essünk túl ezen is: nyájas olvasó, tudom, hogy a közeli katasztrófával riogató híreknél csak egyvalamit gyűlölsz jobban, ha azzal nyaggatnak, hogy az elhárítása érdekében te is tehetnél valamit. Ha pedig arról győzködnek, hogy az a valami a kisebb és nagyobb közösségek elhatározásán múlik, azaz politikai kérdés, ráadásul olyan, hogy nem lehet elintézni a bal- vagy jobboldalon szajkózott mantrákkal és jelszavakkal, akkor jobb lesz, ugye, ha ki se nyitom a számat.

De már nyitva van. Az álmélkodástól. Hogy tényleg akadnak, akik ingyen elhiszik, hogy a talajpusztulást, fajkihalást, sivatagosodást, vízszennyezést, hőgutát okozó globális folyamatok néhány leleményes új találmány segítségével megjavíthatók, mint egy elromlott vekkeróra.

(...)

 

17 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page