Harangzúgás, Őszülés, Hordozó (Gavallér János három új verse)
Álmomban, oly halkak a lépteid,
alig észrevehetően, mint az angyalok,
átsuhan rajtam az üstökös gondolat
és meztelenül ott maradok a lehetetlen határán,
bizonyosság gyanánt ködbe fúl a valóság.
Tétován várom a folytatást, ami nincs.
Az üzenetfoszlány láncszemei
tiszták, halványak, rozsdás aranyrögök,
csiszolt, csiszolatlan kristályok.
Légies tánccal, zeneöleléssel
a néma fényorgia kézen fog
és vezet, szédít, elvarázsol:
(...)
....................................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Gavallér János
Harangzúgás
Álmomban, oly halkak a lépteid,
alig észrevehetően, mint az angyalok,
átsuhan rajtam az üstökös gondolat
és meztelenül ott maradok a lehetetlen határán,
bizonyosság gyanánt ködbe fúl a valóság.
Tétován várom a folytatást, ami nincs.
Az üzenetfoszlány láncszemei
tiszták, halványak, rozsdás aranyrögök,
csiszolt, csiszolatlan kristályok.
Légies tánccal, zeneöleléssel
a néma fényorgia kézen fog
és vezet, szédít, elvarázsol:
Úgy érzem, mégis létezel valahol,
valahol mélyen bennem elásva,
mikronizált Istenként bujkálsz!
Kedvedre játszol örömmel, ürömmel,
s utánad üres igazán az óriás csarnok:
Némán zúgnak a harangok.
2019.10.15.
Őszülés
Dívák nagy-estélyiben járnak
oly kecses magabiztossággal,
ahogy az őszi nap sugara
füröszti a haldokló tájat.
Annyi bók, becéző szó nincs is,
amennyi dicséret-pusmogás
keringőzik minden levéllel
végbe száguldó halálútján.
Mint holt szerelmesek utolsó
csókja, mámor-ittas a halál.
Gyorsuló napragyogás oson.
Csalogat az ősz. Csend stimulál.
Szerelmesek az elmúlásba
a vágyak. Fáradt tobzódásba
öregedett a nyár.
2019.10.15.
Hordozó
Batyum tán örök-ólomérzés,
mégis pumpálja erőm, vérem
mammonvágy feneketlen kútját.
Hordom, nihil-nagyurak álmát.
Belém bújt e féreg-kisördög.
Motyog, pusmog, folyton sündörög.
Még, még, még! Súlya a sorsnak nő.
S mint préselt szív, visszhangzik a kő.
Több ezeréves vágy-motyogás
visszhangja szorong a batyumban.
Sületlen fülekben kótogás,
ökrös szekér zakatolás.
Vasorrú bába, szirénének
kényszer-mosolya vonszol, Isten.
Még, még, még! Súlya a sorsnak nő.
S mint préselt szív, visszhangzik a kő.
2019.10.18.
