A szellem nyomában

(Részlet Varga Domokos György: Isten logikája – Az Élet logikája című könyvéből)

Vegyük észre: a tudomány számára a szellem éppen olyan megragadhatatlan, bizonytalan, képlékeny fogalom, mint a lélek. A hétköznapi és a vallási szóhasználatban szintén keveredéseket és átfedéseket tapasztalunk a szellem és a lélek fogalmát illetően.
Fogadjuk el, hogy az ember (emberiség) megteremtésével a Teremtő egy lényegileg teljesen új létezőt kívánt megalkotni.
Szögezzük le: a leglényegesebb különbség az ember és a többi faj között nem a testi és nem a lelki különbözőségből adódik. A főemlősök közé tartozó némely majmok (orángután, gorilla, csimpánz, törpecsimpánz) a külsődleges jegyeiknek, vonásaiknak köszönhetően jó okkal nyerték el az emberszabású kifejezést. Másfelől: az emberi faj képes vadállat módján, még a fenevadaknál is elvetemültebben („lelketlenebbül”) viselkedni.
Fogadjuk el: az ember, valamint a többi élőlény közötti leglényegesebb különbség valamilyen szellemi képességben, illetőleg e képesség teremtői akaratnak megfelelő működtetésében mutatkozik meg.

Kitérő:

Okos varjú, értelmes rendőr

A kép forrása: Búvópatak, 2019. október

Vajon van-e lényegi (elvi) különbség a legértelmesebbnek tartott állatfajok és az emberi faj szellemi szintje között, vagy inkább csak mennyiségi különbségekről beszélhetünk? Habár nekünk bizonyosan több eszünk van, több eszközt használunk, több mindent tudunk alkotni, de ettől még egyes állatfajok vagy állategyedek is meglepően okosak, találékonyak, képesek gondolkodni, építeni, szervezni, sőt némelyek egymást néven nevezni, vagy akár még előre megfontoltan becsapni.

Számtalan megfigyelés, tudományos kutatás és kísérlet irányult – és irányul mind a mai napig – kérdésünk megalapozott eldöntésére. Ezek ezidáig annyit egészen határozottan igazoltak, hogy a szóban forgó állatok (majmok, delfinek, elefántok, kutyák, madarak) szellemi képességei, tulajdonságai sokkal inkább megközelítik az emberéit, mint ahogy ezt korábban feltételezni merték. Nem is olyan könnyű megtalálni a pontos határt, meddig vagyunk még lényegében állat, s honnantól fogva (milyen képességünknek, tulajdonságunknak köszönhetően) vagyunk már minden kétséget kizárólag ember, egy minden más fajnál magasabb szellemi minőséget képviselő lény.

Könnyebb és gyorsabb az elválasztó határt meglelni, ha nem a legközvetlenebb rokonainkkal, azaz valamelyik főemlőssel vetjük össze magunkat, hanem például néhány értelmesebb madárfajjal, méghozzá varjúfélével.

(...)

A teljes írás itt, ill. a Búvópatak 2019. októberi számában olvasható.

Kapcsolódó írások: