Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Kalaplengetők

Kik voltak a „mire lehullnak a levelek, itthon lesztek”-idők lelkes kalapdobálói? Az éljen a háború, megállj, kutya Szerbia hangulatkeltői? Hogyan hömpölyöghetett tömeg a pesti utcán öröm-pirosra gyúlt fényes arccal 63 évvel az oly sok szenvedést hozott háború után? Az elsők, a beugratók akkor is megbízottak voltak. A pénzért, másért hangulatot gerjesztők. Nyomukban a gondolattalan gondtalanok, akikben végigbizsergett a „most lehet itt valami” árama. Az ő hangjukra a tájékozatlanok, buták, tudatlanok, korhelyek, sipisták, riherongyok és a többi. Hurrá! Éljen a háború! Most aztán le a kutya Szerbiával! A cselédlépcsőkre hullott zöldeken taposva súgták egymásnak a lányok: megy az én Józsefem is! Odacsapnak a kutyának! 


Tudhatták egyáltalán, hogy a mi Szarajevóban legyilkolt trónörökösünk utálta a magyarokat? Hogy szándékában állt trónra lépése után Trianon nélkül megcsinálni Trianont? Nem tudhatták. Ilyesmit soha nem tudhatnak a kosaraikat cipelő népek. Honnét is tudhatták volna? Nekik akkor sem és ma sem az a dolguk. Ők cipelik nehéz, nagy kosaraikat, ládáikat a szűk, meredek cselédlépcsőkön, s amit tudniuk kell, azt az utcai kalaplengetőktől, hátsó lépcsős fülbesúgóktól tudják. A tágas, díszes, bársonyszőnyeges, liftes, míves ablakú világos lépcsőházat kizárólag uraságok sétálhatják. Ők mondják meg a kalapdobálóknak, mikor mit kell kiabálniuk.


A kalaplengetők, véres vereséget ünneplők most is kint voltak az utcákon, tereken. Most is súgtak a piacokon, hátsó lépcsőházakban. Most azt kellett kiabálniuk, hogy gyertek, szabadítsuk fel városainkat a terror alól! Vegyük vissza, mert az a miénk! Miénk, az urbánusoké! És valóban az övék volt, az ma is, amennyiben komolyan gondolják, hogy a város mindenkié. Úgy az övék, hogy kilenc éven át kaptak hozzá. Sok félét és sokat. Építést, szépítést, helyreállítást, új funkciókat, közlekedést, adósságok átvállalását, családvédelmi támogatásokat, béremeléseket, nyugdíjemeléseket, juttatásokat, s legelőször: munkahelyeket. Kaptak sportolók, művészek, tudósok. És kaptak még valamit, ami mindnél fontosabb: magyar ön- és identitástudatot, melyre igencsak szükség van a globalitás szélesen hömpölygő szennyáradatában. S talán ezt nem nézik jó szemmel a tágas főlépcsőházakban közlekedve utasításokat adók.  Miért, te meg tudnál élni havi 160 ezerből? – kapom a „Mit adtak ezek mellé?” kérdést, melyre csak rálegyinteni lehet: Ha nem ezek lennének, még 130 ezernél se járnál, s örülnöd kellene annak is, mert nem lenne, sehol sem lenne munkahely máshol, mint külföldön tányért mosogatni, szemetet szedni. 


Mindegy, a hangulat már megvan, a lány is ment szavazni az ő Józsijával, hogy visszavegyék a várost. S mert sokan voltak – ami még egy ilyen kemény diktatúrában is jelent valamit –, vissza is vették, de a hátsó lépcsőn járók nem tudják, hogy kinek vették vissza. Ahogy az 1914-ben indulatba jöttek sem tudták, hogy József úgy ment képen törölni a kutya Szerbiát, hogy vitte magával ajándékba Délvidéket. Nem tudta, azt nem mondták se neki, se a maiaknak, akik szerint igenis igazságos volt a terület- és népességrablás. Nekik most csak a városok kellenek, majd harmad évre akarják az egész országot. Kinek? Maguknak? Tudják ők, hogy kinek akarják? Mert én tudni vélem. Hajtsuk félre a függöny sarkát, s nézzünk át a szomszédokhoz. 


 A legnyitottabb államok – északiak, németek, franciák – épp most fegyverzik fel az Európa meghódítására ideküldött színeseket. Már 23-40%-ban migráns hátterű a hadseregük, rendőrségük. Az informatikai rendszerekben tisztán látnak mindent. Mintha bankrablókat alkalmaznánk a biztonsági rendszerekbe.  Az Allahban hívők szaporodásával egyenes arányban romlik a fegyveres erők színvonala – van, ahol már keleti bazárrá formálták a fegyveres testületek valamikori kemény fegyelmét. A fehér európai rendőr, katona már horrorfilmben érzi magát, mert nem tudja, kit engedhet a hátába. Mindeközben, ahogy az utcán, a fegyveres testületekben sem viselik el egymást, ezért vidám késelések, lövöldözések, verekedések folynak házon belül. Van, hogy muzulmán csak fehéret öl, de bármikor törhet ki tömegverekedés török – arab, pakisztáni – etióp, afgán – afrikai és a többi között. Felborul a női egyenjogúság intézménye is, mert mohamedán sem dicséretet, sem jutalmat, kinevezést, sem parancsot nem vesz át nőtől, nővel nem fog kezet. Hamarosan német egyenruhás rendőr fogja megbüntetni a német nőt, aki nem visel kendőt, s esélye sem lesz egy közlekedési ticcsnél a fehér németnek a bevándorló még nem némettel szemben. Ide viszik a kalapjukat több Európáért dobálók országunkat. Lélekben már átadták, most készülődnek fizikai valójában is átcsempészni a mohamedán hódítóknak. Trianonban elveszett Őrvidék, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Partium, Délvidék. Egész közel az idő, hogy újra együvé tartozzanak a törzzsel – az Európai Iszlám Állam és Kalifátus kebelében. Szőröstül-bőröstül, és immár véglegesen. Pár sapkadobáló majd turbánt tesz a fejére. 


Csak gratulálni lehet a hátsó lépcsők bamba népének. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu