Épp elkélne egy kis pánik! – Bese Gergő iskolalelkész a magyar családok állapotáról a Mandinernek
„Álltam a koporsó mellett, láttam a szülőket, akiknek ő volt az egy szem gyereke, és velem szemben hatszáz diák. Ezt a képet mindenkinek levetíteném. Ha minden szülő látna egy ilyen pillanatot, sokkal jobban odafigyelne a gyerekeire!” – vallja Bese Gergő. Drog, Tinder, tiniszex, kütyüfüggés, családi elidegenedés és széthullás. Az iskolalelkésszel a mai magyar családi és iskolai valóság mélyére merültünk nagyinterjúnkban. Figyelmeztet: „Ha tönkremegy egy társadalomban a családkép, és családroncsok lesznek, akkor arra nehéz sikeres családpolitikát és társadalompolitikát építeni”.
– Nem baj, ha bepánikolnak a szülők attól, amit mondani fog?
– Nem baj, sőt, épp elkélne egy kis pánik! A szülők hajlamosak azt mondani, hogy a ő gyermekükkel semmi gond nincs, ami nem igaz. A magyar társadalom miközben állítólag prűd, aközben az egyik legnagyobb pornófogyasztó társadalom is egyben. Prűdön azt értem, hogy családon belül nem beszélnek egymással az emberek párkapcsolatról, szexualitásról. Tehát
pont olyan dolgokról nem beszélünk, amik épp hogy meghatározzák egész későbbi életünket.
Ha valaki házasság előtt csak falja az életet, attól ne várjunk olyan házasságot, amiben mindenki sínen van. Ugyanis 94 százalékos esélyük lesz arra, hogy nem élik meg a hetedik házassági évfordulót. Lehet azt mondani, hogy más világ van, szabadabb világ van és hamarabb érnek a fiatalok is, de ez nem igaz. Testileg lehet, hogy érettek a kamaszok, de ennek a szellemi érettséghez semmi köze nincs, egyszerűen éretlenek.
– Konkrét történet?
– A saját osztályaimban is tanítom a párkapcsolatot a Randikalauz nyomán: melyek az ismerkedés szakaszai, hogyan ismerkedünk, hogy nem az az egészséges párkapcsolat, hogy már minden anyajegyet ismerek a másik testén, de azt nem tudom, anyja-apja van-e, hanem van egy íve az udvarlásnak. Ők ugyanis az ívnek a végén kezdik, visszafelé meg nehéz dolgozni; és nem is akarnak. Megjegyzem, az egyház tanításáról ekkor még szó sem esik, csak egy hétköznapi, normális párkapcsolatról. Nagyban, lelkesen tartom a hittanórát, amikor az egyik egyébként igen intelligens, jó eszű gyerek közli, hogy
„atya, ez hülyeség, ez már nincs így, mert ma már mindez két kattintás”.
Előveszi a telefont az engedélyemmel, megkérdezi, mi volt a zsánerem fiatal koromban, felmegy a Tinderre. Elmondom a zsánerem, ők ezen jót mosolyognak, engem viszont lesokkol, hogy pár perc múlva már érkeznek a jelentkezők, akik nem arra jelentkeznek, hogy felmenjek velük Budaörsön a Kőhegyre, és nézzük a csillagos eget, hanem arra, hogy most van másfél óra, míg anyu haza nem ér, addig essünk túl valamin.
– Mi lesz ennek a következménye?
– Az a fajta társadalom, ami ilyen szinten árulja és eladja magát, abból nehezen kerülnek ki hűséges férjek, feleségek, jó családanyák és családapák. Ennek folytán az is nehezen várható el, hogy a társadalomnak legyen kohéziója. Ha tönkremegy egy társadalomban a családkép, és családroncsok lesznek, akkor arra nehéz sikeres családpolitikát és társadalompolitikát építeni, vagy azt mondani, hogy 2030-ban együtt lehagyjuk Ausztriát és tartjuk a 2 százalékos gazdasági növekedést az uniós átlag fölött. Ugyanis a legalapvetőbb társadalmi egységgel van baj. Elképesztő, hogy egy ilyen rendszeren keresztül, mint a Tinder, hány százan és hány ezren cserélnek partnert, mennek egyik ágyból a másikba,
nem gondolva arra, hogy ez a másik megerőszakolása és lelkének a kihasználása;
mindkettőnek van ugyanis lelke is. Nem hiszem, hogy az a leányzó, aki felrakja magát, és kiírja, hogy most van két órám szexelni, lelkileg erre vágyik.
– Fogják az adást?
– Amikor elmondom tizenkettedikben, hogy mi a házasság, nevezetesen egy férfi és egy nő életre szóló szeretetkapcsolata, aminek gyümölcse a gyermek, akkor még nincs baj, ez mindenkinek szimpatikus. De amikor az kerül szóba, hogy miként jutunk el idáig, akkor kiakadnak, és közlik, hogy atya, hagyja abba, mert most kell szabadon kiélni a szexuális vágyaikat, mert utána már csak egy ember marad.
– És mit reagálnak erre a lányok?
– Ez amúgy egy tiszta fiú osztály volt, de ha vegyes osztályban kerül ez szóba, akkor a lányok lapítanak. De ide tartozik egy másik történet. A 38 tagú fiúosztályban megkérdeztem, hogy ki akar nősülni. Szinte mindenki feltette a kezét. Oké, akkor tegye fel a kezét, aki egyházi házasságot akar! Kivétel nélkül mindenkinek fennmaradt a keze! Tegye fel a kezét, aki szeretne gyermeket! Megint szinte mindenkié fennmaradt! Ki akar egy gyereket? Mindenki. Ki akar két gyereket? Mindenki. Ki akar hármat? No, itt már kevesebb kéz maradt fenn. És akkor megkérdeztem azt, hogy ki szeretne lányt. És ekkor senki nem tette fel a kezét. Senki. Nulla. Mondom, hát mi van? Az egyik fiú megfejtette nekem a rejtvényt: „atya, én megőrülnék tőle, hogy ha lányom lenne, és este még kint lenne az utcán, és nem tudnám, melyik szemét fiú mit csinál vele épp!”
Hát, de gyerekem, nem te is épp ezt csinálod a lányokkal? Ti magatok is érzitek, hogy ez nem normális, de abban a korban vagytok, amikor sokkal könnyebb a testi vágyaitok vonzására odafigyelni, mint a lelkiismeretek szavára. Sajnos átlagosan tizenhárom éves korotok óra aktív pornófogyasztók vagytok, és olyan deformált képetek van a szexualitásról, hogy évekig kéne azt javítgatni, hogy újra szívvel láss és ne mással.
– Hogyan lesznek az említett „éretlen gyerekek”?
– A következőt szoktam elmondani a kilencedikesek szüleinek az első szülői értekezleten: megszületik a gyermek, és naptól, széltől is óvják. Kenegetik a pici kis testét, hozzák-viszik az óvodából, alsóban is ott vannak minden rendezvényen, sütnek-főznek, lépten-nyomon követik a testi – lelki fejlődését. A felső tagozatban már nagyrészt eltűnnek a családi programokról, kilencedikre pedig teljesen kiszálltak a gyereknevelésből. Azt gondolják, hogy munkájukkal végeztek, de leginkább csak átpasszolják a gyereket az iskolának, eltűnik az aggódó szülő. Ekkor már nem kenegetik a gyerek bőrét, hanem fizetik a tetoválást és cigit adnak neki. A szülők, akik a gyermekük betegágyánál virrasztottak, ekkor megveszik a mínusz tíz fokban is hordott bokakivan-hasakivan ruhákat. Ki kell mondanom – szoktam mondani a szülőknek –: maguk nem szeretik a gyerekeiket, mert ha szeretnék, akkor nem ez lenne. Ha szeretnék a gyerekeiket, akkor nem lenne a diákjaink fele dohányos, és nem tombolna a kábítószer-fogyasztás az országban.
– Mennyire tombol a drog?
– Egy rendőrnyomozó mondta nekem, hogy nincs olyan iskola, sem szakközép, sem gimnázium, se egyházi iskola, ahol ne lenne jelen a drog. Az elitiskolákban drágább és keményebb drogok mennek, máshol meg a dizájnerdrogok és szennyezett kábítószerek, amelyek miatt Budapest bizonyos kerületében minden nap meghal egy harminc alatti fiatal.
(...)
A fiúk senkivel nem tudnak beszélni a kamaszodásukról. A társadalom meglehetősen prűd, tehát nem szokás beszélni az ilyesmiről. Az iskolában a védőnő esetleg a kezébe adott egy óvszert, amivel nem tud mit kezdeni sem. A média és az internet önti rá a mocskot. Tízen évesen a korosztálya nyomására megszerzi az első szexuális élményeit, mert ciki, hogy ő még szűz. Az első szexuális közösülést tehát önmagára erőszakolja rá. S ekkor jön a nagy kiábrándulás: éles kontrasztban a filmekkel az első együttlét egy negatív élmény a többségnek. Mi történik? Amikor legközelebb jön vele szembe egy lány, lesokkol. És akkor beírja a keresőbe, hogy „miért nem éreztem jól magam az elsőnél”. Amire kijön kétszázötven olyan találat, hogy „lehet, hogy te más vagy?” A legsebezhetőbb helyzetben jön az LMBTQ-propaganda és a Coca-Cola-reklám, ami mellé odaáll a Google, az Apple, a Microsoft, minden cég, amit ismernek. Ha meg bemennek a bevásárló központba, nem tudják eldönteni, melyik a nőknek és melyek a férfiaknak készült termék. Minden uniszex. Szóval valami nagyon nincs rendjén, és a diákok mindebben teljesen összezavarodnak. Erre kellene normális választ adni, mert amikor nagy baj van, akkor már késő.
(...)