PREMIER EDÓBAN
A színpad díszítését Hokuszaira bízták
Ismerve a darabot, rögtön munkához látott
A történetben egy éjjel Edóra támadnak
....
a rémek, földúlják a várost, és csecsemőtől
a vénasszonyokig, ölik, pusztítják a nőket
hogy szakadjon meg az élet, vesszen el a város
....
Mert ölelgették a bűnt, s megvetették a békét
Megrontották a természetet, sokat hazudtak
Nem tisztelték az életet, a nagylelkűséget
...
Deli Mihály
PREMIER EDÓBAN
A színpad díszítését Hokuszaira bízták
Ismerve a darabot, rögtön munkához látott
A történetben egy éjjel Edóra támadnak
a rémek, földúlják a várost, és csecsemőtől
a vénasszonyokig, ölik, pusztítják a nőket
hogy szakadjon meg az élet, vesszen el a város
.
Mert ölelgették a bűnt, s megvetették a békét
Megrontották a természetet, sokat hazudtak
Nem tisztelték az életet, a nagylelkűséget
Azonban Icsi, a szamuráj, szerelmét védve
szembeszáll a szörnyekkel / tudja, hogy a pirkadat
győzelmüket hozza, addig kell végezni velük
....
különben fekete éjszakákon visszatérnek
nem irgalmaznak / örökös sötétséget hoznak
Edóban nagy izgalommal várták a premiert
Híre ment, hogy Hokuszai mozgó díszletei
és különleges fény játékai kivívhatják
a rémek bosszúját, és rátámadnak az esti
bemutatóra / a nézőtér lázasan izzó
kíváncsisággal zúgott / az alkonyat parázsló
fáklyákat lobbantott / a zenekar baljóslatú
zörejekkel hangolta a feszültté váló és
elbizonytalanodott közönséget / a színpad
mélyéről ezer ragadozó madár tört elő
Véres tollak szállingóztak a kavargó szélben
A nézők felugráltak, kiabáltak, sírtak és
jajongtak / és mintha a föld is megmozdult volna:
szikrát hányva lángnyelvek robbantak a magasban
Már-már pánikká fokozódott az izgatottság
amikor a füstös homályból előtűnt Icsi
a hős szamuráj / a fiatal színész növendék
megtévesztő azonosulással játszotta
szerepét, idézve Anada, a győzhetetlen
szamuráj emlékét / a nézőtér visszafojtott
remegéssel követte a kiszámíthatatlan
eseményeket / Hokuszai hatásosan bánt
az árnyakkal, tükrökkel, tüzekkel, függönyökkel
A harc csúcspontján a rémek tombolásba kezdtek
a nézők a kijáratot keresték / a színház
csatatérré vált / poklok örvénylő torka megnyílt
a szenvedők válogatás nélkül hullottak a
mélybe / vakon botlott az irgalom fénye / Icsi
szinte elveszett / Hokuszai fegyelmezetten
állt a háttérben / eddig minden terv szerint haladt
Ám ekkor a nézők közül kiemelkedett egy
alak / hirtelen döbbent csend támadt, a zenekar
üresen csengett-bongott, elhalkult / a kulisszák
és az állványok árulkodóan nyikorogtak
Icsi karja megállt a levegőben / „Anada!” –
zúgott tompán a tömeg / s a legendás szamuráj
már a színpadon állt / fényes kardja megvillant és
nem tétovázott, rárontott a papírszörnyekre
pillanatok alatt összetörte, szétvagdosta
Hokuszai díszleteit, óriás képeit
Moccanni sem mertek, némán várakoztak míg a
lassuló, művészi kardcsapások megnyugodtak
Anada fenséges mozdulattal a tokjába
csúsztatta fegyverét / hátsó sorokból úgy látszott
megtántorodik, pedig inkább kihúzta magát
és büszke léptekkel eltűnt a romhalmaz mögött
Izgatottan sugdolództak / néhányan a félbe-
vágott előadást éljenezték / zavarodott
feszültségben, nyugtalan lélekkel tértek haza
Hokuszai bölcs fájdalommal felmérve a kárt
Anada nyomába eredt / otthon nem találta
de emlékezett egy régi találkozásukra
a kikötőben / ott szeretett ülni, egy villám-
ütött cseresznyefának dőlve / le is rajzolta
őt a fa alatt / könnyen rátalált a sötétben
A fa, kiheverve a villámcsapást, virágba-
borulva világított Anada fölött / alig
élt / kardját mellkasához szorítva, elhalóan
súgta: „Te vagy, Kacusika?” – „Én vagyok, szamuráj”
„Látod, becsaptál engem, nagy, hamis művész vagy te”
„Ez csak játék, a valóságban te vagy a nagyobb”
ANADA Ki tudja, mi a valóság, Kacusika?
HOKUSZAI Az élet a valóság
ANADA És az álmaid, a fantáziád, nem valóság?!
HOKUSZAI Másolatok
ANADA Mégis életre kelnek
HOKUSZAI Velünk együtt meghalnak
ANADA Akkor velünk maradnak!
HOKUSZAI Nem tudjuk
ANADA Dehogynem
HOKUSZAI Önmagunkkal hadakozunk
ANADA Mert nincs rendben bennünk valami, bűnösök vagyunk
HOKUSZAI Ez ellen küzdünk mindannyian
ANADA Nekem nem sikerült
HOKUSZAI Mi a bűnöd, szamuráj?
ANADA Elhagytam az asszonyomat, kárhozatba taszítottam. Fontosabb volt a harc, a dicsőség, a hiúság, a hősiesség.
Nem tudtam megvédeni őt
HOKUSZAI A városért vívtál, miértünk!
ANADA Megmentettem a bűnt a bűnhődéstől
HOKUSZAI A szenvedés kiveti magából
ANADA Megöltem a becsületemet
HOKUSZAI Visszaszerezted a városét
ANADA Miféle becsület ez?
HOKUSZAI A bűntudat becsülete
ANADA Te művész vagy, én halott
HOKUSZAI A művészek is meghalnak
ANADA De műveikben visszajárnak. Akik eltékozolták életüket, örök halottak lesznek
HOKUSZAI Bízd a sorsra
ANADA Mást már nem tehetek
HOKUSZAI Az asszonyok meggyógyítanak
ANADA Méltatlan vagyok rá
HOKUSZAI Engedd el a kardod
ANADA A lelkem ez a kard
HOKUSZAI Megfestelek a kardoddal, Anada, mindenki látni fogja
ANADA Kacusika…!
HOKUSZAI Mondjad, szamuráj
ANADA Most, most… meghalok –
Kardjával együtt lassan Hokuszai felé dőlt
Langyos, simogató, füstszagú szél éledezett
Némán zuhogtak rájuk a kékesfehér szirmok
(Hokuszai rajza Anada sírján)
Öreg ágaknak
törékeny virága hull
Fához hű marad
Hokuszai: Szamuráj
